Izgalmas verseny és Hamilton-győzelem a Forma-1 szezonnyitón

F1, Bahreini Nagydíj: Hamilton ismét rögtön az élen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Izgalmas hajrával indult az F1-szezonnyitó Bahreinben, a hétszeres világbajnok, aktuálisan is címvédő Lewis Hamilton ezt a futamot is megnyerte.

Kezdjük a számmisztikával: a 36 éves Hamilton pályafutása 96. futamgyőzelmét ünnepelhette vasárnap, Bahreinben pedig immár ötödször diadalmaskodott. A győzelem ugyanakkor nem volt magától értetődő, a címvédőnek nagyot kellett küzdenie a hajrában Max Verstappennel, a Red Bull holland pilótájával, aki végül másodikként zárt. A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, aki az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot.
Hirdetés
A felvezető körön Sergio Pérez Red Bullja műszaki hiba miatt megállt, így a versenybíróság plusz egy felvezető kört rendelt el, ezzel a versenytáv is rövidült, 57 helyett 56 kör lett. Pérez versenyautója időközben beindult, a mexikói pilóta így a boxutcából tudott nekivágni a futamnak. A rajtnál a pole pozícióból startoló Verstappen megőrizte a vezető helyet, mögé Hamilton és Bottas sorolt be, a finnt azonban Charles Leclerc (Ferrari) már az első körben megelőzte. Verstappen a csapatrádión többször is jelezte, hogy valami nincs rendben az autójával, közben a hatodik körben Bottas elment Leclerc mellett és visszavette a harmadik pozíciót. Az első kerékcseréknél Hamilton három körrel korábban járt a boxban, mint Verstappen, és ezzel a brit címvédő átvette a vezetést, mögötte Verstappen, Bottas volt a sorrend a dobogós helyeken. A középmezőny elején közben Carlos Sainz Jr. (Ferrari), Fernando Alonso (Alpine) és Sebastian Vettel (Aston Martin) vívott látványos és nagy csatát, ebből végül Sainz jött ki a legjobban. Hamilton a 28. kör végén ismét a boxba hajtott kerékcserére, Bottas pedig a 31. körben kapott új abroncsokat. Verstappen a 40. körben tudta le a második kerékcseréjét, így Hamilton átvette a vezetést, a Red Bull holland versenyzője azonban üldözőbe vette az élen álló címvédőt.
Hirdetés
Tíz körrel a leintés előtt Verstappen hátránya három másodperc volt Hamiltonnal szemben, akit négy körrel a vége előtt meg is előzött, ám rögtön utána visszaengedte maga elé, mert a csapattal egyeztetve úgy ítélte meg, hogy szabálytalan volt az előzési manővere. Hamilton a hátralévő három körben már nem adott lehetőséget az előzésre Verstappennek annak ellenére, hogy a Mercedes hátsó gumijai az eltérő stratégia miatt jóval kopottabbak voltak és kevésbé tapadtak, mint a Red Bull abroncsai. Negyedikként Lando Norris (McLaren), ötödikként pedig Sergio Pérez (Red Bull) zárt, a két Ferrarinak szintén sikerült az első tízben célba érnie: Charles Leclerc hatodik, Carlos Sainz Jr. nyolcadik lett. A most debütáló újoncok közül a japán Cunoda Juki (Alpha Tauri) teljesített a legjobban, kilencedikként két világbajnoki pontot szerzett. Mick Schumacher (Haas) élete első Forma-1-es versenyén 16. lett, csapattársa, a szintén újonc orosz Nyikita Mazepin rögtön a rajt után kiesett.
Hirdetés
A szezon három hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Izgalmas verseny és Hamilton-győzelem a Forma-1 szezonnyitón

  • 2021.03.30. at 13:22
    Permalink

    Úgy tűnik idén lesz csata az első helyért az energiaitalosok és a Merci között, cserébe a középmezőny vesztett a kiszámíthatatlanságából. Harmadik helyért a McLaren és a Ferrari, ötödikért az Alpha Tauri, Alpine, Aston Martin esetleg az Alfa Romeo, az utolsó előttiért pedig a Haas és Williams küzdhet. Bár első verseny alapján ezt még lehet korai ilyen pontossággal betippelni.

  • 2021.03.30. at 16:53
    Permalink

    A vesztesek Bottas, és szegény Ferrari…
    Szerintem nem lesz nehéz éve Hamiltonnak.
    Schumacher rekordjai elérhetetlennek tűntek most meg itt vagyunk hogy Hamilton mindenben mindenkin túl tesz, ráadásul erőlködés jele nélkül… Igazából ez utóbbi az ami kicsit fájdalmas nekem.

Vélemény, hozzászólás?