Itthon 78 millió forintról indul a négyajtós, hibrid AMG-GT ára

Már rendelhető a hazai piacon is a legerősebb sorozatgyártású AMG!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Brutális teljesítménnyel és ehhez igazított árcédulával érkezik hamarosan a márkakereskedésekbe a Mercedes-AMG GT 63 S E PERFORMANCE.

Az elektrifikáció szép lassan a nagyteljesítményű sportautókat is eléri, köztük a Mercedes-AMG modelljeit. Jól jön ehhez az affalterbachi vállalatnak a többek között az F1-ben megszerzett tapasztalat a hibrid technológia terén, és a négyajtós AMG-GT hibrid változata tényleg közel áll egy Formula-1 géphez erőben. Az E PERFORMANCE hibrid rendszere két egymástól függetlenül működni képes hajtásláncból áll: az elektromotor és a hozzá tartozó akkumulátor a hátsó tengelyre kerül. Ám az AMG GT 63 S E PERFORMANCE lelke továbbra is a négyliteres, V8-as biturbó benzinmotor, amelynek munkájába besegít egy állandó mágneses szinkron elektromotor.
Az autó rendszerteljesítménye egyszerűen elképesztő: 843 lóerő mellé több mint 1400 Nm nyomaték társul, így álló helyzetből mindössze 2,9 másodperc alatt eléri a 100 km/h-ra tempót. A 0-200-as gyorsulás is alig több mint 10 másodpercet vesz igénybe, a modell végsebessége pedig 316 km/h. Az új Edition kiadás zöld (green hell magno) fényezéssel és számos látványos külső és belső kiegészítővel teszi még különlegesebbé a modell piaci debütálását. Talán nem is baj a teljesítményhez hasonlóan elképesztő alapár, hiszen a 843 lóerő kezeléséhez elengedhetetlen a megfelelő tapasztalat és felelősségtudat. Magyarországi alapára bruttó 78 150 000 forint lesz a márkakereskedésekbe áprilisban érkező modellnek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Itthon 78 millió forintról indul a négyajtós, hibrid AMG-GT ára

Vélemény, hozzászólás?