Itt érjen a világvége! Toyota Land Cruiser teszt

Leszakadt az ég, hirtelen besötétedett, fentről valaki cseresznyényi jégdarabokkal szórta meg a vidéket. Pillanatok alatt úszott minden, durva vízátfolyások keletkeztek, sárlé borította az aszfaltot. Valahol Veszprém és Badacsony között jártunk, már nem emlékszem, pontosan, hol. A többi autós hamarost félreállt, én meg csak lassítottam. A Land Cruiser kormánya mögött úgy éreztem, jöhet cunami, armageddon, bármi, kiscsaládostul nekem aztán bajom nem lehet.


Ez a tank átvisz mindenen. Itt és most érjen a világvége, én aztán túlélem, mi aztán túléljük, hogy – a végletekben gondolkodva - később feleségemmel újrateremtsem az emberi fajt. Kutyánk sajnos herélt, jutott még eszembe, de mire továbbszőttem volna ennek az abszolút értelmetlen fennmaradási sztorinak a szálait, ahogy érkezett, odébb is vonult a vihar, kisütött a nap, s a Toyota nemrég frissített luxusterepjárójában ismét a JBL hifi dobolt a jég helyett.

Már másnap, a „természetesen” elsőrangú terepképességek szolid próbálgatását követő fotózás közben zuhantam át a ló túloldalára. Ha öngyilkos szeretnék lenni, de nem az a gálánsan humánus, már-már szociális fajta, aki csak önmagával szúr ki, hát akkor egy Land Cruiser benga krómmaszkja elé vetném magam. Garantált lenne a „siker”. Utoljára tán egy kamerát látnék a megbízhatóságot, a japán technológia örök diadalát ordító embléma alatt, elképednék a LED-es nappali fényben végződő bumerángos lámpatesteken, s ha úgy adja ki, a szélvédőn át és a bumszli tükrök fenekén is felfedezném a vigyázó elektronika szemeit.

De vissza a valóságba, a földre. Lehetőleg földutakra, bakhátasakra, kaptatósakra vagy épp lejtősökre, síkosakra, járhatatlanokra, hétköznapi személygépjárművekkel messze kerülendőkre. Ahol a bő 60 éves legendáriumát rendre igazoló TLC naná, hogy brillírozik. Szinte kizárólag a gumik szabják a határokat. Meg a fellépő, a küszöbtoldat. A minimum hasmagasság 220 mm, az első terepszög 32 fokos, a hátsó 24-25, a rámpaszög 22, az oldaldőlésszög és a kapaszkodóképesség is 42 fokos. A gázlómélység 700 mm.

Terepválasztó (sziklás, laza köves, köves földút, buckás és sár programokkal), négykamerás terepmonitor, kerékelfordulás-kijelző, hátsó elektromos differenciálzár, terep-ABS, kúszónyomaték-szabályzó (hegymenet-vezérlő), lejtmenet-vezérlő, minden van túl azon, hogy állandó, alapból 40:60, alkalmasint 50:50-re vagy 30:70-re módosított nyomatékarányú a Torsen-diffis összkerékhajtás. És hogy alvázas, merevhidas a cucc. Hátul légrugóval. Állítható magassággal. A kinetikus dinamikus felfüggesztésnek hála a kerekek külön-külön rugózhatnak, s valamelyik biztos talál tapadást.

Hogy a jó öreg négyhengeres 3.0 D4-D dízelmotor 190 lóereje és percenkénti 1600-as fordulaton 420 Nm-e kihúzza, kitolja, kivadássza a bajból az üresen is vagy 2,2 tonnás monstrumot. A jó öreg 5 fokozatú, észrevétlen kapcsolgató automata váltón át. Akad még a fedélzeten amúgy vontatmánystabilitás-vezérlő, változó kormányrásegítés, adaptív állítható felfüggesztés (Comfort, Normal és Sport üzemmódokkal), adaptív tempomat, holttérfigyelő, fékasszisztens, menetstabilizáló, alacsony guminyomásra figyelmeztető rendszer is.

Hogy mindebből a laikus, az átlagautós mire következtet? Semmire. Egy hatalmas terepjáró az, ami betölti a látóterét, de nem csak terepjárónak látszó tárgy, mint a modern és néha 4x4-gyel szerelt szabadidő-autók, hanem kőkemény terepjáró. Pláne megfelelő abronccsal. Különben, mint megtudtam, a motorháztető azért tornyosul olyan magasra, hogy lássa a terepező delikvens. Hogy tudja, hol a vas vége. A hátsó lámpa is azért olyan alakú. A középkonzol is azért olyan – szimpatikus - baltával faragott vízszintes-függőleges, hogy belőhesse az ember, merre hány méter.

Nos, bevallom, én ahol közlekedgettem, a Land Cruiser minden állítgatás nélkül, röhögve elment, csak úgy. Zömében épített úton krúzoltam, autópályán és városban alig. És így 9,3 literes fogyasztást tapasztaltam, ami még mindig nem a gyári 8,2-es vegyes ígéret, de azért rendben van a mérethez, tömeghez és tudáshoz képest. Stop-start nincs, 50-nél síri csend van, 130-nál sem vészes a zaj és csupán 2400-at forog a háromezres turbódízel.

Az úttartás jó, az oldaldőlés, a billegés meg persze adott, Sport módban is az a magas építés okán. De egyik sem zavaró, s a kormány is nagyságrendekkel közvetlenebb, mint egy kicsit az általam is vezetett SsangYong Rexton esetében. A nagy fehér dzsipeket egy időben tesztelve felmerült bennünk, hogy derekasan összevetjük őket, de gyorsan dobtuk az ötletet, mert annyira más kategória, más nívó és más világ a két kocsi.

Azért a Land Cruisert is van miért ekézni. Szuper például, hogy a hátsó ablak külön is nyitható, de hogy a teljes hátfal oldalra nyílik, sokszor kompromisszumos. A Toyota píárosa igyekezett megvédeni a megoldást, mondván így a rakodóperemre felkapaszkodva istenesen pakolható az esetleges tetőcsomagtartó, de attól még helyigényesebb, mint praktikus. Még egy kritika: juj, nincs komfortindex.

A konnektort is kínáló csomagtér ötülésesen 621 literes, hétülésesen már pusztán jelzésértékű. Hiába, nem hosszú a TLC, csak szörnyű magas. Cserébe a gombnyomásra motorosan elővarázsolható harmadik sori székek egész tűrhető méretűek és kényelműek. A leghátra be-, s onnan kiszállás is vállalható. A második sorban már kánaánszagot orrontani (dedikált klíma, fűthető ülés, tetőből kihajtható monitoron mozizás, állítható dőlésszögű támla), de a legjobb nyilván elöl, a nem apró volánba csimpaszkodva.

Nem meglepő, hogy miként a kormány, úgy minden más gigászi. Hogy kesztyűben is tévedhetetlen legyen a tulaj – jön rá a toyotás magyarázat, fogadjuk el. Lényeg, hogy nagy, súlyos az összes kapcsoló, gomb, a kilincs, a behúzó, a kapaszkodó, a hűtőszekrényes könyöklő, a minden. Ezért sem baj, hogy több szigetcsoportra osztottak a kezelőszervek – röpke tanulás után átlátni a szitán.

Mint a forgalmi szituációkon is, hiszen a Land Cruiser egy olyan valami, ami mögött utálunk autózni, mert kitakarja a fél országot, ellenben a főnöki bőrfoteljéből azt is látjuk, amit nem is akartunk látni. Nem részletezném, milyen illetlenségekre nyílt rálátásom egy budapesti dugóban araszolás során. Tessék megelégedni annyival, hogy a szomszéd kisautó menedzserjellegű sofőrje a lába között nyúlkált, és azt gondolhatta, nyugodtan tevékenykedhet az X3-asa rejtekében. Na ja, a TLC-ből egy X3-as is kisautó.

Tárolórekeszben, pohártartóban nincs hiány, jó pénzért (7 colos, színes érintőképernyős) navigáció, internet, kulcs nélküli nyitás-indítás, tetőablak, tolatókamera a központi képernyőn dinamikus segédvonalakat is húzva, 7 légzsák, hangfelismerés, telefonkihangosító, 18 colos malomkerék, LED-es fényszóró, LED-es féklámpa, a B-oszloptól sötét üvegezés, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, memóriás ülés és kormány, Bi-Tone fekete-szürke bőrkárpit, fény- és esőszenzor is van. Többek között.

Végül az árról: a luxusautónak sem utolsó, de igazából terepjárónak tökéletes Land Cruiser háromajtósan 13, ötajtósan 14 millió forinttól vásárolható meg. Az ilyen ötajtós, automata váltós kivitel Prestige szinten már 17 milliónál is többet kóstál, a csúcsra meg 21 millióért juttat a mélyen tisztelt tankikon.