Itt egy újabb klón Kínából, ezúttal a Porsche Macané
A Pekingben bemutatkozó Zotye SR8 kiköpött Porsche Macan
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A kínai autós sajtó be van pörögve az új modelltől, az európia meg hüledezik az orbitális lopástól. A kínai klónok kora még nem ért véget.
Ne keveredjünk át a politikába, így csak annyit írok, hogy bár Kínában székel és óriási profitot is termel sok európai gyártó, mégis meggyűlik a bajuk az országgal. A Kínai Népköztársaságban ugyanis olyan a jog, hogy az ipari kémkedés és a nyilvánvaló hamisítás teljesen legális, mondhatni intézményes. Így amikor valakinek valamijét egy kínai gyártó elkészíti helyi verzióban, nem tehet mást, mint hogy bosszankodik, szót sem emelhet, mert azzal a saját bizniszét kockáztatja. Így van ezzel a Porsche fölött álló Volkswagen konszern is, ami amúgy az egyik legrégebben gyökeret eresztett és legsikeresebb helyi gyártó. Le kell nyelniük ezt a békát, ahogy le kellett a Land Rovernek, de azóta persze van már kínai Tesla klón is.
A képen pirosló Zotye SR8 bemutatója még ebben a hónapban lesz a Pekingi Autószalonon. A külső nevetséges hasonlósága a Porsche Macanhoz szemmel látható, de bennfentesek szerint még a beltér is arcpirítóan hasonlít az eredetire. Persze, vannak különbségek, de Európában ez nem férne bele. Bezzeg Kínában, ott ez remek jó lesz. Mozgatásáról állítólag Mitsubishi fejlesztésű kétliteres turbómotor gondoskodik, és persze az ára is csak fele lesz a Macanénak. Még jó, hogy Európában meg sem próbálják értékesíteni, azt azért a Porsche nem engedné, Kínában meg - állítólag - még csak jogi ügy sem lesz ebből az esetből.
Azért a 400 féle kínai gyártású autót nem lehet elhinni! Forrás?? Még akkor sem lehet igaz, ha a teherautókat is ideszámoljuk!
Jól sikerült!
[i]„Kína autóiparának van ez a rendkívül bicskanyitogató és egyben nevetséges arca,”[/i]
Pont, mint neked csikánó!
Kínában kb 700 autótípus kapható, nagyjából 400 kínai gyártású. Ebből van 6-8 klón, de az idióta európai sajtó ezeken rágódik.
Talán a többi 392-394 Kínában gyártott autó is megérne egy-egy cikket.
Pofás SUV-ket gyárt a BAIC Senova, Weiwang, Change, BAW, Foton és lassan Borgward márkaneveken is. De a Changan és főleg a Geely új terepjárói is pofásak, ráadásul az utóbbi a tulajdonában lévő jövő Volvo-ival közös technikára épül.
A Great Wall Havaljai se nagyon ismertek nálunk…
Kína autóiparának van ez a rendkívül bicskanyitogató és egyben nevetséges arca, de közben ott van a másik, ami egész ígéretes próbálkozásokkal operál, amelyekkel sokan szívesen ismerkednének közelebbről. A Great Wall autói jónak tűnnek, főleg a Steed pick-up, de nem jött létre a hazai forgalmazás valami rejtélyes ok miatt. Kíváncsi lennék, mi folyik a bulgáriai gyárban. A Qoros szintén hozott egy megfelelő szintet, de egyelőre elvéreztek. A Landwind is elmegy. Nekem tetszett a Brilliance Zhonghua szedán is, bár botrányos töréstesztet produkált.