Itt az új Peugeot 2008, és a többi felvillanyozott oroszlán!

Kellemes meglepetés várhat a kasszánál, amikor Peugeot 2008-ast veszel!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Na, nem mintha az előző 2008 és 508 nem lett volna fantasztikusan látványos, de az új dizájn rátesz még egy lapáttal az eddigiekre.

Több újdonságot is megmutatott a Peugeot egyetlen rendezvény keretein belül, úgyhogy sokáig gondolkodtam melyikkel kezdjem. A szívem az 508-as frissítése felé húz, ám nem hagyhatom figyelmen kívül azt sem, hogy ha az eladási táblázatokra vetek egy pillantást, akkor a szabadidő-autók továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek. Így hát a megújult 2008-assal kezdem, amelynek a villanyhajtású változatát próbálhattuk ki.
Hirdetés
Nem véletlenül az elektromos hajtású változatot tették meg az E-Lion rendezvény fő attrakciójának. Tavaly ugyanis ez a modellváltozat felállhatott az elektromos B-SUV-ok, -tehát a kisautók alapjára épülő crossoverek – eladási listájának dobogójára. Eddig 75 ezer darabot gyártottak belőle, tavaly pedig a 2008 eladások 17,4 százaléka volt villanyhajtású modell.
Na, de mi változott? A formai módosítások feltűnőek, pedig a Peugeot szokásos dizájnelemeivel érték el a látványosság növekedését. A Elöl a 3 függőleges „fénykarom” teszi „macskásabbá” a 2008 megjelenését, de az új embléma is nagyot dob a komolyságán. Ezeket az átszabott lökhárítóba integrálták, nagy és fényes fekete díszbetétek társaságában. Szintén átrajzolták kicsit a hűtőmaszkot is, ami nagy örömömre a villanyhajtású változaton is igazi. Persze a különböző modellváltozatokon más-más díszekkel szerelik fel az autót, így egy GT kicsit más stílusú, mint mondjuk egy Allure. Hátul változtattak a lámpákon, illetve hangsúlyosabb a Peugeot felirat, ezáltal egy kicsit elegánsabbá is vált a 2008. Bent a váltókar eltűnése a legszembeötlőbb, helyette már a kis pöcökkel lehet az irányt kiválasztani. Viszont minden más maradt az eredeti helyén. További újdonság, hogy már alapból 10 colos az infotainment érintőképernyője, illetve a szintén 10 colos digitális műszeregység 3D hatású is lehet (a GT modellekben).
Hirdetés
Még ezeknél is fontosabb viszont a hajtáslánc változása. A villanymotor ereje 15 százalékkal nőtt, 136 helyett már 156 lóerős. Az akkumulátor kapacitása pedig 50 helyett már 54 kWh, a hatótáv így akár 406 kilométer is lehet, papíron. A rövid menetpróba nem nyújtott lehetőséget, hogy erről teljes bizonyossággal meggyőződjünk, ám a fedélzeti rendszer állítása szerint takarékosabb a leköszönő modellnél. Habár tény, hogy nem „gyilkoltuk” az autót. Vezetni továbbra is kényelmes, stresszmentes suhanást ígér. Futóműve inkább feszesnek tűnt, ami a tükörsima spanyol utakon nagyszerűen viselkedett, meglátjuk mit tud majd itthon. Kormányzása a nyugis közlekedést preferálja. Habár pontos, de kicsit steril, amikor visszajelzést várunk. A 48 voltos lágy hibridekre viszont nem kell várni a 3008 és az 5008 esetében. Ez a két típus pont azért tette tiszteletét a menetpróbán, mert megjelent a palettájukon ez a részben új hajtáslánc, amely akár 15 százalékkal takarékosabb lehet a sima benzineseknél. Apropó, ebben az esetben a háromhengeres 1,2 literes PureTech motorról van szó. Konkrétabban kifejezve átlagosan 1 literrel kevesebbet fogyasztanak a lágy hibridek. Ami nagy szó egyébként, hiszen ehhez tényleg az kell, hogy kis sebességeknél vagy épp parkolásnál kizárólag a hatfokozatú, automatikus sebességváltóba épített, 28 lóerős (55 Nm nyomatékú) villanymotorocska mozgassa az autót. A Peugeot mérnökök ígérete alapján városi használatban a táv 50 százalékát tisztán villanyhajtással gurulva képes megtenni az autó, amit majd remélhetőleg egy hosszabb próba során letesztelhetünk. A hajtáslánc összteljesítménye egyébként 134 lóerő, maximális nyomatéka pedig 230 Nm.
Hirdetés
Végére hagytam az 508-ast, ami a ráncfelvarrással még kívánatosabb lett. Kár, hogy a kor divatja a SUV-okat erőlteti, mert az 508 limuzin és kombi változata egyaránt kiváló vezetési élménnyel, kényelemmel és használhatósággal csábít. A frissített modellen itt is az átalakult orr az igazán nagy durranás. A korábbi egyetlen karmos nappali menetfény helyett most már hárommal rendelkezik, illetve alapból LED Matrix fényszórókat kap, ám ezek keskenyebbek az új modellen. Megváltozott a hűtőmaszk is, ami így jobban illeszkedik a Peugeot aktuális formanyelvébe. Hátul itt sem annyira markáns a változás, persze átrajzolták kicsit a hátsó lámpák fényeit és a lökhárítót. Az utastérben pedig a billenőkapcsolós váltó az igazán érdemi újdonság. A motorkínálatot pedig lefelé bővítették a downsizing jegyében, azonban a kínálat új tagja, a 180 lóerős konnektoros hibrid egyáltalán nem kevés az 508 mozgatásához. Őszre már minden újdonság eljut a hazai márkakereskedésekbe, ráadásul a madarak azt csicsergik, hogy a 2008-as esetében nem várható áremelkedés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?