Itt az ideje szigorúbban fellépni a gyorshajtás ellen?

Számtalanszor kapom meg a kérdést, hogy mégis mi az én álomautóm, ha már ennyit foglalkozom kocsikkal? Jelen helyzetben teljesen irreleváns erre a kérdésre a válasz, legyen elég annyi, hogy 300 lónál erősebb. Egy kedves ismerősöm egyik beszélgetésünk alakalmával kapásból rávágta, hogy annyival „már embert lehet ölni”, mire visszakérdeztem, hogy hatvannal talán nem? Elgondolkodott, majd elismerően bólintott: igazam van. Furcsa, de ez a történet jutott eszembe vasárnap reggel, amikor elolvastam a hírt, miszerint Budapesten megint egy járókelő életébe került egy sofőr felelőtlensége. Ismét nem egy Lamborghini, egy Ferrari vagy épp egy McLaren, amitől az emberek úgy félnek, mondván hét-nyolcszáz lóerőt felelőtlenség kiengedni az utakra, mert életveszélyesek. Az autó ebben az esetben annyira nem is fontos, elvégre legyen szó bármilyen gépjárműről, annak biztosan nincs keresnivalója villamosmegállóban. Tovább borzolta az indulataimat a tény, hogy itt egy teljesen egyenes szakaszról beszélünk, még a biciklisáv sem zavarhat be, az is nyílegyenes, akkor mégis mi történhetett? Nos, a hivatalos forrásból meg nem erősített információk szerint ittas volt a sofőr. Kevés dolgot tudnék felsorolni, ami a morális értékrendem szerint súlyosabb vétség, mint tudatmódosító szer hatása alatt a kormánykerék mögé ülni. Elvégre ez esetben nem csak a saját életét teszi kockára a sofőr, hanem azokét is, akikhez az útja során közel kerül, legyen az autós, biciklis, rolleres vagy épp gyalogos. A gyorshajtás is ilyen vétség. Lakott területen belül számtalan váratlan esemény történhet, ami miatt azonnal meg kell tudj állni, erre szokták az autós iskolákban kézenfekvő példaként hozni a kisgyerekeket, még ha ez nem is túl gyakori. Budapest pedig ebből a szempontból (is) különleges, mert a közlekedők sportot űznek abból, ki tud veszélyesebben közlekedni (óriási tisztelet a kivételeknek). A piroson átrohanó gyalogosok, a közlekedési rendre fittyet hányó biciklis futárok, a KRESZ szerint a mai napig a senkiföldjén tanyázó rolleresek, vagy épp az utcákat versenypályának használó autósok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember sosem érzi magát teljesen biztonságban, ha részt vesz a közlekedésben. Valóban megéri azt az öt percet a nagy sietség? Megéri kockáztatni öt percért az életedet? Tényleg sok 50 ezer forint, hogy kiéld a benned szunnyadó Niki Laudát a Hungaroringen? A most történt baleset tragédiája, hogy ezúttal is egy életet követelt az emberi felelőtlenség. Minden halál indokolatlan, ami a közlekedés közben történik, viszont még szomorúbb egy ilyen eset, ha a vétlen fél marad a helyszínen. Mivel a rendőrségi nyomozás még tart, így nem ismertek a baleset pontos részletei, de a helyszín - ahogyan a rendőrök mondani szokták - mesél: a több tíz méter hosszú megállót az autó szinte teljes egészében lebontotta, szó szerint mindent vitt. A kocsi eleje eltűnt, ráadásul az út másik oldalán egy oszlop fogta meg. Mindenki döntse el magában, hogy a megengedett sebesség betartásával végrehajtható-e az ilyen pusztítás vagy sem. Morbid párhuzam, de a balesetekről ritka kivételektől eltekintve azt szoktam mondani olyan, mint a sakk: két ember kell hozzá. Ez az eset pedig éppen ezen kivételek közé tartozik. Balgaság azt várni egy gyalogostól, hogy miközben a villamosra vár, álljon ugrásra készen, mert ki tudja mikor száll bele a megállóba egy autó. A baleset helyszínén vasárnap délután mintha óvatosabban közlekednének az emberek. Persze, lehet csak nekem tűnik úgy, de sehol egy piroson átrohanó gyalogos, egy türelmetlen autós vagy egy önjelölt kaszkadőr biciklis. Átsétálok a zebrán és megállok a megállóban a rendőrségi szalag előtt. Nem lehet nem észrevenni, hogy körülöttem mindenki a viseltes tereptárgyakat kémleli, aztán a belpesti közlekedési kultúrának megfelelően egy hangos dudaszó hallatszik. Egy gyalogos szalad a zebrától 15 méterre a megálló felé. Neki szerencséje volt, az autó megállt. Önkéntelenül is az jutott eszembe, a gyalogos nem tudja mire képes 60 lóerő.