Itt a hetedik egyedi Ford GT széria!

Limitált kiadásokkal búcsúztatja a Ford a GT-t, ezek minden bizonnyal a gyűjtők kedvencei lesznek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén befejezik a Ford GT gyártását, ám előtte még több limitált szériával csábítja a vásárlókat a kékoválos márka.

Ezúttal az Alan Mann Racing csapatnak állítanak emléket. A Ford gyári csapata ugyanis a tőlük tanult megoldásoknak köszönhetően szerezte meg az 1966-os Le Mans-i teszteken a harmadik és negyedik legjobb időeredményét. A Le Mans bizottság végül úgy döntött, hogy a ’66-os szezon hátralevő részében a nehezebb és erősebb, hétliteres V8-as motorral hajtott autók versenyezzenek, amelyek aztán megszerezték a Fordnak az első-második-harmadik helyezést a Le-Mans-i 24 óráson.
Az Alan Mann Racing és a Mann család számára hatalmas megtiszteltetés, hogy a Ford GT legendás motorsport-múltjára ezzel a fantasztikus, limitált kiadású változattal emlékezhetünk” - nyilatkozta Henry Mann, az Alan Mann Ltd. igazgatója. “Varázslatos lesz majd látni, ahogyan Chicagóban életre kelnek csapatunk vörös-arany versenyszínei, és hogy az új GT az egyik eredeti GT40 mellett áll a pódiumon!” Ugyanis az Alan Mann jellegzetes vörös fényezésén és arany díszítőelemein túl a limitált kiadású GT-t két, a tetőn is végigfutó versenysáv-festés is díszíti, Frozen White kontraszttal és 16-os rajtszámmal az ajtókon, a gépháztetőn és a hátsó légterelő alsó felén.
Hirdetés
A karbonszálas elemek a kabinban is megjelennek: ebből az anyagból készült többek közt a belső küszöb és a középkonzol is. Az ugyancsak karbonszálas szerkezetű, ébenfekete Alcantara szövettel kárpitozott üléseket arany és vörös varrás díszíti, az ülőlapokon és a fejtámlákon pedig GT embléma látható. A műszerfalpanelt is ébenfekete bőr és Alcantara borítja, sőt a tetőoszlopok és a tető burkolata is ugyanilyen Alcantara. A műszerfalat, az ajtókapcsolók kereteit és az ülések X-alakú vázszerkezetét díszítő aranyszínű betétek jól érvényesülnek a matt karbonszálas felületek mellett. A kormánykerék burkolata fekete fonallal varrott ébenfekete Alcantara, a kormány mögötti váltókapcsolókat pedig a karosszériával azonos árnyalatú Alan Mann-vörösre festették.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?