Itt a frissített Škoda Scala és Kamiq!

Elegánsabb, letisztultabb formákat kapott a ráncfelvarrott Skoda Scala és Kamiq

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány hete már skicceken megvillantotta a cseh gyártó az érkező frissítéseket, most viszont a maga valójában is bemutatkozott az új Scala és Kamiq.

Éppen két hete jelentette be a Škoda, hogy hamarosan frissül a Scala és a Kamiq, ám akkor még csak vázlatos rajzokat közölt a hamarosan érkező ráncfelvarrásokról. Mindkét modellre ráfért már az újítás, hiszen lassan négy éve, hogy bemutatták a Scalát és a Kamiqot. Persze, a Škodának nincs oka a panaszra, hiszen a kisebbik autóból közel 230 ezer, a Kamiqból pedig több mint 350 ezer fogyott eddig.
Hirdetés
A Scala első ránézésre nem változott sokat, de azt a keveset előnyére. Visszafogottabb megjelenést kaptak az első fényszórók, ami többek között annak is köszönhető, hogy ezentúl alapfelszereltség a LED fényszóró, bizonyos felszereltségi szintektől kezdődően pedig már a LED Matrix fényszórók is járnak a Scalához némi felárért cserébe. Elöl ugyancsak feltűnő a hűtőmaszk átszabása is, bár ez kevésbé látványos változás, mint a fényszórók esetében.
A Kamiq talán drasztikusabb változáson esett át, de itt is óvatosan bántak a vonalakkal a tervezők. A modell jellegzetes osztott fényszórója szerencsére megmaradt, ám ezt is egy kicsit átszabták, főleg az alsó részét, ahogyan a hűtőmaszkot is - csakúgy, mint a Scala esetében.
Hirdetés
Az utastérben a legérdekesebb változásokat a Monte Carlo felszereltség hozza. Ebben a csomagban alaposan megbolondította a Škoda a Scala és a Kamiq belterét, hiszen a piros díszcsíkok mellett karbonhatású műszerfal, és különleges mintázatú ülések is járnak a legmagasabb felszereltségi szinthez. Persze az alapkivitelben is vannak változások, például a multimédiás kijelző esetében, amely immáron alap esetben is 8,25 colos, de felszereltségi szinttől függően akár 9,2 col is lehet az átmérője. A kormány mögötti digitális kijelző is minimum nyolc colos képernyőt kap, de a pénztárcától függően akár 10,25-ig is bővíthető. Szintén újdonság a klímapanel is, amely egyszerűbb kezelhetőséget ígér. Motorkínálat tekintetében nincsenek újdonságok. Kizárólag TSI motorral érkeznek a szóban forgó modellek, ezek közül a legnagyobb alternatívát az 1,5 literes négyhengeres motor jelenti 150 lóerővel, de van lehetőség háromhengeres erőforrással is kérni a Scalát és a Kamiqot. Az egyik opció az ötsebességes manuális váltóval szerelt 95 lóerős motor, míg a középutat jelentő hajtás 115 lóerős teljesítményre képes, ehhez pedig már választható a hétsebességes DSG váltó is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?