Isteni négyüléses – Maserati GranTurismo

Vannak fontos pontjai az autók világának, ilyen a Porsche 911, a klasszikus Mini Cooper, vagy a Volkswagen Bogár.

Nyilván van még jó pár sarokpont és nehéz lenne mind felsorolni, de érdemes érinteni, ha az ember érteni akarja ezt a világot. Ilyen a Ferrari is, ami, ha az ember nem olyan körökben mozog, szinte mindegy, melyik modell, csak egyszer egy ágaskodó lovacska közelébe kerülhessen. Sosem volt nálam álomautó, de érzem, hogy addig nem vagyok teljes, amíg nem vezetek egyet, nekem mindegy lenne, én egy Mondiallal is megelégszem, vagy egy 360 Modenával, nálam az álomautó fogalma máshol keresendő. Valahol egy olyan 2+2 üléses kupé környékén, ami formájával és presztízsével valamennyire feltűnő, de azért nem az a fajta, ami az egyszerű járókelő fejét is elcsavarja. Nekem a Maserati GranTurismo is kicsit már a ló túloldalán van feltűnésből, de még nem éri el a Porsche, Ferrari, Lamborghini szintet, és épp ezért tudok érte sokkal jobban rajongani, mint az említett márkák modelljeiért. Annyit azért elárulnék, hogy váratlanul érkezett a lehetőség, hogy ezzel az autóval tehessek egy próbakört. Csontinál (CsontiCar) egy hathengeres szívódízel szörnyeteget néztem ki magamnak – majd az is lesz – de ragaszkodott hozzá, hogy a Maseratijával kezdjük. Örülök, hogy ezt csak a teszt előtti napon hallottam, mert így legalább csak egy éjszakát kellett végigforgolódnom, mire közel kerülhettem hozzá. Csontinál nem jellemző az ilyen árkategóriájú autó, náluk legtöbbször alacsonyabb áron cserélnek gazdát a járgányok, évente úgy ezer darab. Ezt a GranTurismót pár forint híján 20 millióért hirdeti, ami bár nem hozza a Csontitól megszokott vaskos árelőnyt a piac átlagához mérten, de azért így is az adott évjárat és verzió legolcsóbb példányáról van szó. Nem csak hazai, nemzetközi szinten is. Annak pedig érthető oka van, hogy nem a megszokott vaskos árelőnyt adja ez a Maserati. Az egyik az MC Sport verzió ritkasága, a másik, hogy Csontinál is álomautó volt a GranTursimo, így nem is feltétlenül akar tőle megválni, de persze, mint minden, úgy ez is készpénzre váltható, ha valaki ki akarja érte fizetni a 20 milliót, akkor viheti. Csonti számára ez egy amolyan hobbiautó,

ha nem motorozik, akkor ezzel jár, amit azért meg tudok érteni.

Pontosan jól tudja, mit vett, véletlenül sem az alapot, hiszen ebben már ugyanaz a motor van, mint a tömegcsökkentett, valódi utcai versenyautónak számító MC Stradale csúcsverzióban. 2008-ban mutatkozott be a GranTursimo, a Sport egy évvel később, ez a példány is 2009-es gyártású, de 2010-es forgalomba helyezésű, ráadásul hazai autó. Ne zavarjon senkit a P kezdőjelű rendszám, a fontos a 27, csak ezért kapott új rendszámot, mert ez Csonti szerencseszáma, innen lehet tudni, melyik autójához, vagy motorjához áll igazán közel. Nem is csodálom, ez a Maserati egy igazi szerelem.

Elég csak ránézni, nem is furcsa, hogy több mint 10 éve ugyanazzal a formával gyártják, ez így ahogy van, tökéletes.

Mennyire lapos már az az orr! Szűk, de optikailag nagyon mély a klasszikus hűtőmaszk, hangsúlyosak az első kerékjárati ívek, optikailag nagynak tűnik a kabin, ami nyilván nem véletlen, és ettől terebélyes a far kiképzése is. A frissítés előtti verzióknál, mint ennél, érdemes az első fényszórókat figyelni, ha egyszerű króm, akkor kismotoros, ha fekete, mint ez, akkor egy Sporttal van dolgunk, ami már a nagyobb motort kapta. Külsőre nagyjából ennyi a különbség, egy picit talán alacsonyabban fut és a kipufogó is más formájú, de lényegében ennyi. Csodásan szépek az apró részletek, miközben egy modern kupéról van szó, ott vannak rajta a régi apróságok, mint az első sárvédőkön lévő három-három kis levegőkilépő, de említhetném a C-oszlopra került apró Maserati emblémát is. Nekem a beltér kicsit olyan, mintha más tervezte volna, sokkal olaszosabb, mint a külső, értsd, temérdek a fölöslegesen túltolt részlet. Minden funkciónak külön gombja van, a központi zár nyitása és zárása is külön gombra került. A feliratok is egészen mások, mint amikkel úgy általában találkozunk, a legtöbb gombra teljesen ki van írva, mire való, nem csak egy egyszerű piktogramot kapott, ja, és a legtöbb egyszerűen kerek, króm kerettel.

Csinosak az ülések és négy teljes értékűt kapunk, ebben hátul is jó ülni, viccen kívül.

Pedig egy hasonló méretű autóról van szó, mint a 8-as BMW, mégis ég és föld a különbség, itt felnőtteknek is vállalható a láb és a fejtér is. Elöl bár jól formázottnak tűnnek az ülések, valójában kőkemények, igazán sportosak. A kormány függőlegesen áll, a vezetési pozíció tökéletes és a formázása is hibátlan, Alcantara és perforált bőr bevonatú, remek darab. Mögötte két jókora fix váltófül figyel, rajtuk is szintén nagy betűkkel hirdetve bal oldalon, hogy Down, jobbon hogy Up, pedig a plusz mínusz jelzés is elég volna. Kék a műszeregység, ami 320 km/h-ig és 9000-es fordulatig van skálázva, és ez itt nem a vicc helye.
Kétféle GranTurismo létezik, a kismotoros sem lehet rossz, bár többen is úgy nyilatkoztak már róla, hogy hiába 405 lóerős a 4,2 literes, valahogy sehogy sem tűnik erősnek. A 4,7 literesről már nem nyilatkozik így senki, ez egy merőben más motor, bár mindkettő alapjai a Ferraritól érkeznek. Az F136 kódjelű szívó V8-as ugyanezen verzióját az Alfa Romeo 8C-ben találjuk meg, a 4,7-es blokkja viszont az F430-as Ferrariéval is azonos. A Maserati saját ízlésére hangolta, 440 lóerőt hoztak ki belőle, amihez 7000-ig kell forgatni, a 490 Nm nyomaték viszont 4750-es fordulatnál tetőzik.

Egészen más, mint egy mostani turbómotor, sőt, az erő lineárisan érkezik és alacsonyabb fordulatnál nincs semmiféle drámai élmény, egyszerűen, ahogy növekszik a fordulatszám, úgy gyűri egyre jobban maga alá a horizontot.

3000 környékéről ugrásszerűen engedi forogni az elektronika, 5000-ről már hirtelen éri el a 7000-et, de azt már le sem merem írni, ilyenkor hol jár a kilométeróra. Annyi biztos, hogy a vége 295-299 km/h környékén van. A frissítéssel 2017-ben nem csak az erő, de a végsebesség is emelkedett, azok már 300 fölött is képesek száguldani. Gyönyörű a hangélmény, nem annyira magasan szól, mint egy Ferrari, és épp ez a nagyon jó benne. Sport módban váltásokkor durran is, érdekes, hogy ezt bentről kevésbé hallani, kívülről annál inkább, de ez egészen más, mint amit ma elektronikusan hoznak ki a motorokból és a kipufogórendszerből, ez olyan igazi, versenyautós, akárcsak a váltószerkezet. Csonti nem akart bohóckodni a hatgangos ZF bolygóművessel, abban az összeállításban nem is igazi a GranTurismo. Ez is automata és hatfokozatú, de ez a Ferrari féle robotizált szerkezet.

Nem is a motorra erősítik, hanem a hátsó tengelyre, ezzel a Sport súlyelosztása is más, mint az alap GranTurismóé, farnehéz, 47-53%-os a terhelés tengelyenként.

De a lényeg a váltás, nincs kar, csak két gomb középen és ha csak úgy közlekednénk, simán vált helyettünk, semmi extra. Az elindulás más, mert csak gázra mozdul meg, úgy kezdi el csúsztatni a kuplungot, de nagyon ügyesen és határozottan, azért ez messze nem az a szerkezet, amit a hagyományos autókban is megtalálunk. Állítólag fél másodperccel gyorsabb váltásokat produkál, mint a sima ZF váltós, 100-ra is hamarabb ér, bár nekünk 7 másodperc körüli értékeket produkált, messze nem ideális körülmények között, azért ez is szép teljesítmény.
Bár ma is szinte változatlanul lehet kapni ilyen Maseratit, ez a példány közel tíz éves. Ebben talán a leginkább megdöbbentő az állapota, lényegében hibátlan. Pedig a 100 ezret már megfutotta, mégsem zörög semmi az utastérben, vagy a futóműben, pedig piszkosul merev és kemény az egész. Megdöbbentő, de van az az olasz autó, amelyik 10 évesen még új állapotú tud lenni. És ha már futómű, fix acélrugós, elektromosan állítható keménységű lengéscsillapítókat kapott. Alaphelyzetben is kemény, de csak mint egy feszes sportkupé, Sport módban viszont gerinccsigolya legyen a talpán, amelyik egyben tud maradni a hazai utakon. Bitang kemény sportautó lesz belőle egy gombnyomásra, a kormányzás viszont könnyed, éles reakciójú, annak ellenére, hogy hagyományos hidraulikus rásegítésű.

Becsukott szemmel azt mondanám, Giulia QV, ha csak a kormányzását próbálhatnám, érdekes, hogy ez ennyire összeköti a két autót, mondjuk, a váltófülek is kísértetiesen hasonlítanak.

Hiába, az olasz vér tagadhatatlan. Fantasztikusan mutat egy ilyen Maserati élőben, és bár egykor a legnagyobb riválisok voltak, azért a Ferrarival kötött házasság mégiscsak kifizetődő volt. Egy ilyen GranTurismo méltón viseli a nevet, mert ez az, amiről a kategória szól, egy túraautó, ami ha kell, letépi az arcod, de úgy általában inkább a szívedhez szól. Elég csak meglátni, de ha meghallod, garantáltan nem tudod majd elfelejteni. Ha van rá pénzed, tárgyalj Csontival!