Ismét megszívhatják a Covid-műszakisok: íme a megoldás!

Halogattad az autód műszakiját a járványhelyzet idején? Ha nem vigyázol, idén is bajba kerülhetsz!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengetegen halasztották el autójuk műszaki vizsgáját a néhány évvel ezelőtti járványhelyzet miatt, ők idén nyáron is bajba kerülhetnek a járműveik műszaki vizsgáztatásával. Lehetséges, hogy már most is elkéstek, akik nem foglaltak időben.

Idén nyáron is tömöttek lesznek a műszaki vizsgáztatásra jogosult állomások, két évvel ezelőtt törölték ugyanis el a járványhelyzet okán bevezetett "műszakihosszabbítást". 2022 júniusának végén így lényegében egyszerre járt le több tízezer autó műszaki vizsgájának érvényessége, a sokszoros túljelentkezés miatt pedig több héttel, akár hónapokkal későbbre tudtak csak időpontot adni a vizsgabázisok. Mivel ezek az autók két évre kaptak új vizsgát, ezért most ismét nagyjából egyszerre kell majd őket vizsgára vinni, ami ismét komoly fennakadásokat okozhat az időpontok terén, ráadásul ez a jelenség még akár 2-3 vizsgacikluson keresztül is visszatérhet, amíg ezek az autók ki nem kopnak a forgalomból.
Hirdetés
Ha tehát nem szeretnél a legnagyobb tömeggel egy időben jelentkezni és akár heteket várni a népszerű vizsgabázisokon, vagy rosszabb esetben kicsúszni az időből, akkor azt tanácsoljuk, hogy mielőbb kérj időpontot! Bár azt mindenképp hozzá kell tenni, hogy ezzel jó eséllyel máris elkéstél. Még akadnak olyan helyszínek, ahol egy-két napon belülre találhatsz szabad helyet, ám a népszerű, forgalmas vizsgahelyszíneken már most is csak 1-2 hét múlvára tudnak időpontot adni. Ha a környezetedben már most ez a helyzet, akkor érdemes lehet egy olyan, akár vidéki, kisebb településen található helyszínt keresni, ahol mielőbb időpontot kaphatsz. Ne feledd azonban, hogy 30 nappal a lejárat előtt vizsgáztatva már a lejárat dátumától számít az újabb két év.

Ennél azonban sokkal jobb, tartósabb megoldás, ha "lemondasz" egy hónapnyi műszaki vizsgáról, azaz még a vizsga lejártát megelőző 30. nap előtt elviszed vizsgázni az autót.

Ha ezt sikerül összehozni, akkor egy életre kikerülhetsz a legsűrűbb időpont csapdájából, és az ezzel járó kellemetlenségekből. Ha viszont erről a megoldásról már lecsúsztál, akkor is érdemes mielőbb időpontot foglalni, hogy biztosan legyen még szabad hely egy olyan napra, ahol valóban el is tudod intézni az autó vizsgáztatását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?