Innen szép nyerni! – Megvettem a világ legrosszabb első autóját?

Ha valamit, akkor ezt megéri az elejéről kezdeni. Apám annak idején egyéni vállalkozóként teherautózott, kisgyerekkoromban IFA-val vitt óvodába, a mai napig jól emlékszem. Volt egy kék dízel kettes Passatja is, aminek bár folyton véres volt a torka és mindig javítani kellett, sohasem állt meg alattunk. Ennek köszönhetően szerszámok közt nőttem fel, és bejártam apámmal az országot az IFA fülkéjében. De mégsem ettől lettem autóbolond, akkor ez még nem érdekelt annyira. 11 éves koromban viszont anyukám kapott egy motorhibás egyesgolfot - 1,1-es benzinest - munkába járni. Ehhez persze először kellett egy komplett motorgenerál, közel sem ideális körülmények közt, az udvaron. Annyira tetszett a kocsi, hogy 14 évesen - mikor eladtuk - megmondtam: nekem is ilyenem lesz, de azzal a motorral, ami a Passatban volt. 17 évesen - a jogsim még meg sem volt - Apám elé álltam egy hirdetéssel:

"Ezt nézd, a diákmunkás pénzemből futja rá, meg akarom venni!"

Megengedte, de azt mondta, ha valami baja lesz, nekem kell megcsinálnom, ő pedig legfeljebb elmondja hogyan kell. Én vállaltam a feltételeket, így hát elmentünk megnézni a Golfot. Az eladó ugyan említette, hogy 1995 óta nála van és ingázós autónak használta a felesége nap mint nap, de én nem tulajdonítottam ennek az információnak túl nagy jelentőséget. Ha akkor megállunk kiszámolni a futott kilométert, biztosan otthagyjuk, de én a matekhoz túl lelkes voltam. Az autó ugyanis elindult, ment, világított, fékezett, és ami a legfontosabb: volt rá pénzem. Így lett egy mobiltelefon áráért az enyém életem első és egyben utolsó autója. A kalandok már ekkor elkezdődtek: ugyan felülről még egészen korrektnek tűnt a kocsi, alja szinte egyáltalán nem volt, és persze műszakija sem. Ideiglenesen ki lett hát vonva, és hónapokig állt, én pedig az érettségi mellett szorgosan gyűjtögettem a pénzt karosszérialakatosra. Nyár végéig éppen annyi jött ki, hogy az életveszélyes hátsó nyúlványokat ki tudtam cseréltetni, a maradék meg kapott pár réteg fekete rücsit, aztán reménykedtünk. Mindig jó tanuló voltam, így a Golf első műszakiján tudtam meg, milyen érzés amikor az ember nem készült eleget, ezért jogosan retteg a vizsgaeredményre várva. A vastagon takargatott rozsdán kívül viszont úgy ki volt nyalva a kocsi, mintha az operába indulna. Végül meglett a matrica a rendszámra. Még szinte meg sem száradt a forgalmiban a pecsét, én rádobtam egy olajcserét a Golfra, belepakoltam minden cuccomat, és Szegedre költöztem vele egyetemre. Mivel csóró kollégistaként pénzem nem volt, elkezdtem vele futárkodni, sofőrködni, később még költöztettem is néhány végzőst a kocsival az ország másik végére. Ehhez - akár csak apám Passatja esetében - napi szintű szervizelésre volt szükség, egy fél kollégium nézte végig, ahogy a Golf hetente szétjött, majd újra összeállt a főbejárat előtt. Aztán egyszer minden előzetes jelzés nélkül Pécs közepén a kocsi megállt. Menet közben egy hatalmas reccsenés kíséretében leblokkoltak a kerekek, és lefulladtunk. Hazavontattuk a Golfot, és szétszedtük, ekkor kiderült, hogy az egyik szelep beleesett az égéstérbe, ott megfordult, és szárával beleállt a dugattyúba. A dugattyú nem tört ketté, teljesen egyben maradt, csak épp átlyukasztotta a szelep. Nem gondolkoztunk túl sokat, mivel munkaeszköz volt az autó, nem volt választás. Megvettük a szükséges alkatrészeket, elküldtük a hengerfejet felújításra, majd mikor minden megérkezett, apámmal és egy barátjával feszített tempóban belepakoltunk egy teljes motorgenerált az udvaron a kocsiba. Gyűrűgarnitúra, csapágysor, tömítések, minden. Azóta körülbelül 150 ezer kilométer került a motorba, de még mindig jól indul télen. Ekkortájt jöttem rá először, hogy sohasem fogom eladni, így komoly kutatómunkával kiderítettem az előéletét, már amennyire lehetett. A Német Szövetségi Posta egyik vidéki kirendeltségén - ahol 1983 tavaszán megkezdte az emberiség hű szolgálatát - állítólag nyolc évig használták kisméretű küldemények szállításra, majd leselejtezték és üzemképtelen állapotban elárverezték. Onnan érkezett Magyarországra, ahol átfestve, a postás múlt nyomaitól mentesen, de a saját motor- és alvázszámát megtartva újjászületett. Én tehát elvileg a harmadik valódi tulajdonosa vagyok. Mivel az autó óracsoportja százezrenként átfordul, hozzávetőlegesen lehet csak megtippelni az óraállást: a Postától kapott információk és az előző tulaj beszámolója alapján legalább 12 átfordulás történt már, de akár több is lehet.

Ez a jelenlegi óraállást hozzászámolva legalább 1 243 000 futott kilométert jelent.

Ennek ellenére a motorgenerál után bejártam vele Európát, félelem nélkül, mert tudtam, hogy sohasem áll meg újra. Nyaranta - amikor szünetelt az egyetem - szépen épült: 2015 augusztusára befejeződött a lakatolás, de a festésre már se pénz, se idő nem maradt, így az autó kapott néhány réteg matt fekete alapozót, aztán visszaállt dolgozni, és 2016-ban került csak rá a szín, amiről mindig is álmodtam. Törve is volt, ráadásul én is ütköztem vele egyszer 2017-ben, már a végleges színével. Ekkor lett volna probléma, ha még rohad, de szerencsére az első műszaki megtanított rá, hogy a kaszni állapota kardinális kérdés 30 év felett, így vagy fél milliót locsoltam az aljába az évek során, ha mindent összeadunk. Aztán egy másodperc alatt gazdasági totálkár lett belőle, pedig "csak" a nyúlványokat kellett a helyükre visszahúzni és az összes első elemet cserélni, majd fújni. Az autón még így is "alig látszott" bármi ahhoz képest, ami a lemezek alatt várt. A kenyeremet viszont még mindig ezzel kerestem az egyetem mellett, a motor pedig nem csak egyszerűen elindult a baleset után, de konkrétan le sem állt az ütközéskor, így bizakodó voltam. Másnap kamionos rakományrögzítőket hozott a nagyapám Pécsről távolsági buszon, és egy nagy fánál, a kocsi saját erejével húztuk ki annyira a homlokfalat a haverokkal, hogy csukódjon a gépháztető és lábon haza tudjon menni 200 kilométert a megszokott lakatoshoz az autó. Mondhatni: fiatal voltam és vakmerő, de ha lett volna lehetőségem alámenni rendesen és láttam volna, hogy mekkorát kaptak a tartóelemek, tréleren vittük volna haza.

Két egymástól független kasznis szakvéleményét is kikértem ezt követően, és mivel ők azt mondták, hogy ez még biztonságos lesz, de nem éri meg, természetesen belevágtam a javíttatásba.

Sajnos a baleset utáni télen a régi hegesztések mentén ismét mindenhol felütötte a fejét a rozsda. Valószínűleg az ütközés ereje, meg a sok húzogatás adott neki pár pofont, így ötödjére is végighallgathattam az ismerőseimtől, hogy ebből már soha nem lesz autó, és engedjem el. Ehelyett én úgy döntöttem, hogy veszek egy napi rohangálóst, a Golfot pedig elteszem egy garázsba és majd egyszer újra kész lesz. Én még mindig nem tettem le róla.
A motorfelújítás óta 8, a lakatolás óta 7, a festés óta 5, a baleset óta pedig 4 év telt már el. Az autót azóta is rendszeresen használom, további felújítást nem kapott, csak az akut hibák javítása zajlik. Hogy milyen ezzel a Golffal járni most? Hogy a rengeteg javítás és felújítás pontosan mennyibe került? És hogy honnan lehet egyes olvasóinknak ismerős ez az autó? Erre hamarosan visszatérünk egy másik cikkben! Hamarosan minden titkot leleplezve, jelenlegi állapotában is bemutatom az autót, ami ha rajtam múlik, túl fog élni mindnyájunkat.