Inkább ez, mint az AMG? Nem kérdés, melyikkel venném!

Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 250e teszt - Ilyen egy jó plug-in hibrid!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A maga műfajában minden motoropciója kiváló a CLA kupékombinak, nem kivétel ez alól a konnektoros változat sem. Értelmes mennyiségű erőt és elegáns stílust kínál a takarékosság és a cégautós kedvezmények mellé, mindezt gyakorlatilag kompromisszum nélkül.

Ez már a második CLA Shooting brake ebből a generációból, ami nálam volt teszten, ennek fényében pedig némi korrekcióra szorul amit az AMG változatról írtam. Továbbra is tartom, hogy az az autó feleslegesen erős, de most, hogy kipróbálhattam a 250e változatot, már nem 200d-t szeretnék, hanem ilyet. Ez még engem is meglepett, hiszen nem vagyok túl nagy rajongója a prémium konnektoros hibrideknek. Ennek a fő oka, hogy a legtöbb esetben erős és torkos benzinmotort és gyengécske villanyhajtást kapnak, így igazából kedve sincs az embernek árammal menni, csak ha nagyon muszáj. A CLA-nál mindezt másként kell elképzelni.
Hirdetés
Ezt az autót én villannyal sokkal jobban szerettem használni, kiegyensúlyozott és bár mindössze 102 lóerős, 300 Newtonméteres nyomatékának köszönhetően erős is, ráadásul hihetetlenül csendes. Benzinnel viszont csupán átlagosnak mondanám. Ennek a fő oka részben maga a benzinmotor, ami az 1,33 literes, de legalább nem három, hanem négyhengeres, Renault modellekből is ismerős, 160 lóerős erőforrás. Nincs vele baj, de azért na, ennél nagyobbat érdemelne, ha nem lenne ott a villanyosítás mellette. Másrészt az autó bőven elegendő távot, 60-70 kilométer környékét tud megtenni egy töltéssel a városban, óra szerint 142, (de papír szerint a valóságban csak 135) a vége benzinmotor-indítás nélkül, ráadásul kellemesebb is csendben suhanva használni. Így viszont ennek az 1,33-as turbómotornak egyetlen feladata marad: sebességet tartani az autópályán, ha esetleg messzebb mennél, mint amit a 15,6 kWh-s akkucsomag kapacitása enged. Félreértés ne essék, nem rossz a francia-német konstrukció, meg nagyon szép orgánumot kapott a Mercedes kipufogótervezőitől, de az 1,7 tonnás kasznihoz tényleg csak azért elég, mert mindig segít neki a villanymotor. Még akkor is dolgoznak a háttérben az elektronok, ha azt választjuk, hogy szinten szeretnénk tartani az akkucsomag töltöttségét: egy keményebb odalépésnél a pillanatnyi benzinfogyasztás alig emelkedik, míg a villany nulláról hirtelen 80-90 kWh/100km környékére is felugorhat, a gyorsítás befejezése után pedig - ha nem jön lassítás - a benzinmotor némi extra fogyasztással visszatermeli az elhasznált áramot. Összességében azt kell, hogy mondjam, ez egy nagyon jól átgondolt technika, néha már-már azt éreztem, hogy itt nem lehet megmondani, hogy melyik motor "segít" melyiknek összességében: helyzettől függ, hogy a két egyenrangú fél miként oldja meg a problémát. Hab a tortán, hogy az autó, amellett, hogy egy sima Type2 oszlopról is 7 kilowattot tud felvenni, még villámtölthető is (24 kW-tal), így - ha megfizeted a felárát - akár egy bevásárlás alkalmával is megtelhet elektronnal az akkucsomag.
Hirdetés
És hogy mi van a hajtáslánc mögött? Ugyanaz a kényelem, mint a sima benzinesekben, dízelekben, vagy akár az AMG csúcsmodellekben, csak a jelen autó esetében valamivel visszafogottabb az extralista. Természetesen ettől még puritán minimalizmusra nem érdemes számítani, ugyanazokat a képernyőket, infotainment- és audiorendszert, anyagminőséget, satöbbit kapjuk itt is. Az AMG-hez képest ráadásul egy jóval elegánsabb külsőbe csomagolva, aminek hála már biztosan nem fogja senki sem azt feltételezni, hogy nem kaptál elég figyelmet gyerekkorodban. Tudom, hogy teljesen más kategória a kettő, de az akkor is nagyon meggyőző volt, hogy a kényelem mennyire azonos a két modellben. Erőből sincs hiány, ha igazán meg kell indulni, akkor minden módban együtt kel életre a két hajtómű, ilyenkor 218 lóerő és 450 Nm nyomaték mozdítja meg az autót, könnyen tud a gyári 6,9 másodperces értékénél jobbat rajtolni 100-ig. Ha jól használod, akkor nagyon takarékos, még úgy is, ha szükség esetén odalépegetsz neki. A benzinmotor autópályán is csak 6-7 liter közt fogyaszt, a városban villannyal járni pedig - otthon töltve - 2 liter alatti fogyasztásnak megfelelő költséget jelent 100 kilométeren.
Hirdetés
Ráadásul a szalonban sem olyan drága a CLA konnektoros hibrid változata, cégautóként a kedvezményekkel biztosan visszahozza az ártöbbletet, főleg, ha mondjuk az alkalmazott a céges parkolóban, munkaidőben fel is töltheti a kocsit ahelyett, hogy a céges tankolókártyát terhelné. Jobban átgondolva a prémium kategóriában nem is tudom, hogy van-e ellenfele ennyiért, nyilván ott a Megane meg az Octavia, de például a Volkswagen ilyen jól felszerelve, ekkora csomagtartóval, ennyiért konnektorost már nem ad. A modell alapára ugyanis ezzel a hajtással 16,35 millió alatt marad, a Passat Variant GTE pedig hajszálnyit fölötte kezdődik. A tesztautó mondjuk jól meg volt pakolva plusszal, így már alkuval együtt se hozza el az ember 20 millió alatt, úgy pedig már a Passat méretelőnye lesz az egyetlen kérdés, no meg persze, hogy mennyire számít a csillag az autó orrán. A vételárért cserébe a vásárlás után igen kevés kompromisszummal párosítja az eddig leírtakat a félvillany CLA: komoly gratulációm a mérnököknek, hogy ezt a két teljes hajtásláncot sikerült belecipőkanalazniuk egy kompakt kupékombiba. Ráadásul úgy, hogy a 150 kilós akkucsomag nem zabálja fel sem a csomagtartót, sem pedig a benzintankot, így is marad 440 liter hátul a bőröndöknek és 35 liternyi üzemanyagtartály akár 500 kilométernyi fosszilis üzemanyagnak. Emellett a CLA Shooting brake sajátosságait is hozza: hátul is el lehet férni benne, bár beülni sokaknak egy kicsit alacsony lesz. Azt mondjuk érezni rajta, hogy nehéz, de nekem ez pozitívum volt: amíg kezelhető tud maradni, addig szeretem, ha egy autónak van súlya. Ami már jobban meglepett, hogy a kipufogó sem csak a feeling miatt ennyire hangos, hanem mert nem volt neki hely, hogy végigérjen hátul. Végeredményben tehát nagyon sok pozitívumot és igen kevés negatívumot tud felsorakoztatni a Mercedes legkisebb kombiszerű konnektorosa, amitől egy igen korrekt autóvá válik. Élmény vezetni, ha sietni kell, akkor jól megy, ha meg spórolni, akkor tényleg takarékos, mellette könnyedén hozza azt a stílust és kényelmet, amit a prémium logó megkövetel. Meggyőző autó, céges szempontból és zöld rendszámot kutató magánszemélyként is jó választás lehet.
Értékelés
Pozitív
Erős villanymotor, hatótáv, kényelem, ár-érték arány, stílus, csomagtartó mérete
Negatív
Alacsony üléspozíció, rengeteg holttér
Árak
Tesztmodell alapára
16 348 000 Ft (2021.09.15.)
Tesztautó ára
20 808 240 Ft (2021.09.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Teljesítmény:
118 kW (160 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
230 Nm 1620 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6.90 s
Végsebesség:
235 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,4-1,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4688 mm
Szélesség:
1830 mm
Magasság:
1453 mm
Saját tömeg:
1750 kg
Össztömeg:
2270 kg
Tengelytáv:
2729 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
440 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
890-990 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-540 mm
Ülőlap hossza hátul:
465 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
305-605 mm
Csomagtér hossza:
1030 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1810 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
890 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin)
Motorosztály:
EURO 6d
Hengerűrtartalom:
1332 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
230 Nm 1620 1/min-nél
Teljesítmény:
118 kW (160 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
235 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6.90 s
CO2-kibocsátás:
37 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,4-1,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
3,6 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Inkább ez, mint az AMG? Nem kérdés, melyikkel venném!

  • 2021.09.15. at 19:55
    Permalink

    Az akkupakkal dög nehéz az autó, ez lehet az oka, hogy a benzinmotorral gyengébbnek érződik. Ha csak az 1,33-as benzines van, akkor 350 kg-mal könnyebb az autó és a motor is erősebb 3 LE-vel (így 163 LE) bár ez nem túl lényeges. Úgy már nagyon jól fog menni, ráadásul kb. 4 millióval olcsóbb. A fogyasztása is nagyon barátságos, a felárat gyakorlatilag soha nem hozza be.
    Az AMG-vel nem érdemes hasonlítani, az egy nagyon más liga, mind teljesítményben, mind árban.

Vélemény, hozzászólás?