Ingyenes parkolás BAZ megye központjában

Miskolc az ország legzöldebb városa kíván lenni, ingyen parkoltatja a villanyautókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miskolc biomasszával és hulladékkal fűt, hibrid buszt járat, hamarosan új, fékezési energiát hasznosító villamosokat állít üzembe és ingyenes parkolási lehetőséget ad a villanyautók számára.

Noha nem Miskolc az első hazai város, amelyik bevezeti a villanyautók ingyenes parkolását, hiszen Győr már az év első felében erre a döntésre jutott, Hódmezővásárhelyen pedig már több mint 2 éve ingyen várakozhatnak, nem csak az EV-k, hanem a hibrid autók is, Miskolc az első megyei jogú város, amely a Green City kezdeményezéshez is csatlakozott.
Már most több száz lakást biomasszával fűt, egyik hulladéklerakójában az ott képződött gázokból állít elő energiát, s épp geotermikus beruházást is végrehajt, melynek eredményeként egy egész városrészt fűtenek majd a megújuló geotermikus energiával. Ezzel pedig Magyarországon a legnagyobb arányban Miskolc használja majd a megújuló energiát.
Közlekedési szempontból említésre méltó, hogy Miskolcon jelenleg is fut egy Volvo hibrid busz, és hamarosan a helyi villamosközlekedést is olyan új gyártású villamosok szolgálják majd, amelyek a fékezési energia 30-40%-át visszatermelik az elektromos rendszerbe. A villanyautók minél szélesebb körű elterjesztéséért pedig a városvezetés októberi döntése alapján, egyéb magyarországi városok mintájára, Miskolc is ingyenessé teszi a parkolást az EV-k számára; augusztusban egyébként Miskolcon helyezte üzembe Kelet-Magyarország első nyilvános villanyautó-töltőjét az ÉMÁSZ, ahol természetesen eddig is ingyen várakozhattak a töltést is kapó villanyautók.
Hirdetés
A miskolci ingyenes villanyautó-parkolás bejelentésére a Nissan az északkelet-magyarországi városban is bemutatta a tavaly év autójának választott Leaf villanyautót, s a márka hazai prominensei a következőket fűzték a város parkolási rendjének módosításához: „Miskolc törekvéseivel számos közös vonást mutat a Nissan víziója a folyamatosan gyarapodó városi lakosság tiszta közlekedéséről. Az elektromos mobilitás már napjainkban is valós alternatíva, de elterjesztésében az autóipari gyártókon kívül az egyes országok kormányainak, a városok önkormányzatainak, az elektromos szolgáltatóknak és számos további félnek a támogatására is szükség van. A Nissan az élen jár az elektromos autók technológiájában csakúgy, mint az e-mobilitás előmozdítását célzó partneri kapcsolatok építésében.

A Nissan LEAF az első, nagy sorozatban gyártott alsó-középkategóriás elektromos autó, amely 2011-ben elnyerte az Év Autója címet Európában, Japánban és világszinten is. 2010 decemberében történt piaci bevezetése óta világszerte több mint 43.000 darabot adtak el belőle, ezzel a Nissan LEAF a legnagyobb darabszámban eladott elektromos autó a világon. Váltóáramú villanymotorjának teljesítménye 80 kW, nyomatéka 280 Nm, ami 145 km/h maximális sebesség elérését teszi lehetővé. A villanymotort a Nissan által kifejlesztett, 90 kW-ot meghaladó teljesítményű lítium-ion akkumulátor látja el energiával. Ez teljesen lemerült állapotból kiindulva, normál töltőberendezéssel 8 óra alatt tölthető fel újra 100%-ig, míg gyorstöltővel - optimális körülmények között - alig 30 perc alatt 80%-os töltöttségi szintre hozható. A Nissan LEAF ötcsillagos minősítést kapott a szigorú Euro NCAP töréstesztek eredményei alapján, így a legbiztonságosabb autók közé tartozik.
A Nissan LEAF széleskörű felszereltséggel kerül forgalomba, amely tartalmazza a légkondicionálót, a műholdas navigációt és a tolató kamerát is. A 100%-ban elektromos autó európai gyártása 2013. elején kezdődik az angliai Sunderlandben, és ezzel párhuzamosan Magyarországon is megvásárolhatóvá válik. A Nissan üdvözöl minden kezdeményezést, ami az e-mobilitást támogatja vagy népszerűsíti, így Miskolc város törekvéseit is nagyra értékeli.
Miskolc a szemünk láttára válik az elektromos mobilitást és a zöld energiát támogató magyar városok mintapéldájává.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ingyenes parkolás BAZ megye központjában

Vélemény, hozzászólás?