Akadnak rajta használatból eredő sérülések, ám ez ennyi kilométer után elkerülhetetlen
A projektoros fényszórók műanyagbúráján és a különböző emblémák körül is jól látszik, hogy ez az autó bizony munkaeszköz, nem holmi kiállítási darab
Nem akármilyen látogatót fogadott a közelmúltban a Peugeot franciaországi gyártóüzeme. A márka egy elégedett ügyfele kereste fel őket, hogy köszönetet mondjon nekik az autóért, amivel tizennégy év alatt egymillió kilométert tett meg problémamentesen. Az említett autó kilométerórája 2022. május 27-én elérte a 999 999-es számot, és utána - üzemszerűen - nem is mozdult tovább. A legtöbb esetben ennyi út megtételéhez több évtizedes használat szükséges, ebbe a konkrét autóba viszont mindösszesen tizenhat év alatt került az egymillió kilométer: a Peugeot 307 SW-t ugyanis 2006-ban gyártották.
Örömmel fogadták a kilométer-milliomos autót és annak tulajdonosát a Peugeot-gyárban
Az átlagember számára felfoghatatlan ez a szám, ám mivel a tulajdonos is az autóiparban dolgozik, pontosan tudja, hogy a megfelelő karbantartással és odafigyeléssel semmi sem lehetetlen. Éppen ezért, amikor elérte a bűvös számot, akkor különös kéréssel fordult a Peugeot-hoz: az volt a terve, hogy a nagyszerű pillanatot megossza azokkal a névtelen hősökkel, akik a márka központi gyártóüzemében dolgoznak. A tervezéstől kezdve a gyártáson át a szervizelésig ugyanis rengeteg energia, erőfeszítés és elhivatottság szükséges ahhoz, hogy egy autó huszonötször megkerülje a Földet, ennyit jelent ugyanis egymillió kilométer.
Egymillió köszönet - ezt jelenti a tulajdonos tábláján olvasható francia szöveg
A nagy utazásra rokonai és barátai is elkísérték, méghozzá két másik Peugeot modell - egy 309 és egy 405 - kényelmét élvezve. Először a sochaux-i összeszerelő sort keresték fel, ahol a dolgozók díszsorfallal várták az érkezőket, a 307-esből kiszálló tulajdonos pedig egy
„egymillió köszönet!” feliratú táblát a magasba emelve tisztelgett teljesítményük előtt.
„Egymásra néztünk, és értettük egymást.” – nyilatkozta később.
„Ehhez a teljesítményhez mindannyian hozzájárultunk: ők megépítették az autót, a családunk levezette a kilométereket, Jeremy pedig, a szerelőm mindvégig tökéletes karban tartotta a Peugeot-t.” Az esemény a gyár munkásait is megérintette:
„Abban az egymillióban nekem is részem van.” – nyilatkozta büszkén egy rangidős dolgozó.
Egymillió kilométer az óracsoporton és a motortérben: nem látszanak a méterek a hazai átlagos állapothoz képest
A motor innen fentről nézve korrekt állapotúnak tűnik, ám komolyabb átvizsgálásra lenne szükség, hogy kiderüljenek az esetleges problémái
A felvonulás következő állomása Trémery volt. A létesítmény jelenleg a Peugeot első villanymotor-gyáraként üzemel, de 2006-ban még a világ legnagyobb dízelmotorgyártó üzeme működött itt. Innen származott a kilométer-milliomos Peugeot 307-es 1,6 literes, 92 lóerős HDi motorja is, amely felújítás nélkül, eredeti turbófeltöltőjével és befecskendezőivel szolgálta végig az egymillió kilométert. Az egyetlen fődarab, amely a tizenhat év alatt cserére szorult, a sebességváltó volt, de az is hibátlanul működött 600 ezer kilométeren át. A Peugeot 307 üzembiztossága akkor is kiemelkedő volna, ha ezt az irdatlan távolságot jellemzően üzemmeleg állapotban, autópályán, egyenletes utazósebességgel tette volna meg. Az autó viszont a tulajdonos elmondása szerint szinte kizárólag rövid távokon járt, állítólag alig hagyta el Normandiát és Felső-Franciaországot. Ez mondjuk mindenképp érdekes a 180 kilométert közelítő napi átlagos futás láttán. Garázsban sem állt soha az autó, így több mint 5500 éjszakát töltött a szabad ég alatt, jelentős rozsdásodást mégsem találni rajta.
A márka múzeumánál érte el végül az egymilliót az autó, ahol a jelenleg forgalmazott legközelebbi megfelelőjével is fényképezkedett
Az egymilliomodik kilométert a Peugeot sochaux-i gyári múzeumához időzítették. Itt a modell késői utódjával, a vadonatúj, harmadik generációs Peugeot 308-assal fotózkodott, majd a tulajdonos a gyár képviselőitől átvette az autó
„születési anyakönyvi kivonatát”: egy hivatalos okiratot, amelyben tanúsítják a gépkocsi gyártási dátumát.
„Amikor 2007-ben bementem a helyi Peugeot-kereskedésbe, pontosan tudtam, mit keresek. Egy fiatal, alig használt autót, amelyben a feleségemen és rajtam kívül mind a négy gyerekünk is elfér. A három üléssoros Peugeot 307 SW pont megfelelt a célnak. Rengeteg kutatást végeztem, és tudtam, hogy ez a motor különösen megbízhatónak bizonyult az évek során. Több olyan Peugeot 307-ről is olvastam, amely félmillió kilométert is elment probléma nélkül az 1,6-os dízellel. Reméltem tehát, hogy hosszú élettartamú lesz az autó, de egymillió kilométerről nem is álmodtam volna.” – mondta el Fabrice Gommé, aki családtagként tekint autójára.
Hátulról is csak egy átlagos kombinak tűnik, nem látszik rajta az egymillió kilométer
A Használtautó.hu kínálatát felcsapva jól látszik, hogy itthon is bírják a strapát a dízel 307-esek, hiszen a 65 találatból legalább 20 autót hirdetnek 250 ezer kilométer feletti futásteljesítménnyel. Persze ebben a 2,0 literes és az 1,4 literes HDi erőforrások is benne vannak, ám a jelenleg hirdetett futásteljesítmény-rekorder szintén az 1,6 literes motort kapta. Az említett autó 477 ezer felett jár, ám hiába vesztegetik 330 ezer forint alatti áron, közel sem tűnik jó üzletnek. Gommé úr autójánál ugyanis látványosan szomorúbb állapotban van, lejárt műszakival, rozsdás küszöbbel és rossz klímával. 700 ezer forint környékéről indulnak a műszakilag hibátlan, érvényes vizsgával rendelkező példányok, ezek közt az ötajtós és kombi ötszemélyesek mellett a kilométer-milliomos francia társukhoz hasonló, 7 személyes kombik is megjelennek.
Akadnak Magyarországon is sokat futott példányok dízel 307-esből, ám ezeknél nagyon fontos a jó ár mellet az állapotot is figyelembe venni, ha nem akarunk rosszul járni (Fotó: Használtautó.hu)
A korrekt példányok már 700 ezer forint környékén megjelennek, ám onnan már nem túl nagy lépés az igazán szépek mezőnye sem
A sokszor bizonyított konstrukció mellett persze a rendszeres, hozzáértő karbantartásra és jó nagy adag szerencsére is szükség volt ehhez a teljesítményhez.
„Az utóbbi három évben lélekben már felkészültem arra, hogy bármikor feladhatja az autó, de nem tette. Az évek során alighanem a vételár többszörösét fordítottam a karbantartására, de lám, megérte.” – búcsúzott az ünnepség végén a tulajdonos.
„Ennek ellenére azt gondolom, ideje, hogy végleg megpihenjen az autó. Munkaeszközként használom, és egyre több városban korlátozzák az Euro4-es dízelek behajtását.” A 307 SW pályafutása tehát a végéhez közeleg, ám a futásteljesítményéhez méltó lezárást szánnak neki. A tervek szerint Fabrice Gommé hamarosan visszaadja a Peugeot-nak az autót, ám azt nem kiállítani vagy mutogatni fogják. Azért veszik vissza, hogy darabjaira szerelhessék, és tüzetesen kielemezhessék, minek köszönhette különleges tartósságát. Ha kíváncsiak vagytok a motor hangjára is, valamint arra, hogy mozgásban, videófelvételen milyen látványt kelt az autó, akkor az alábbi videót ajánljuk figyelmetekbe. Előre szólunk viszont: a kilométer-számlálón kívül semmi extrára nem kell számítani, ez csak egy 307-es Peugeot, mint bármelyik másik a hazai utakon, és éppen ezért különleges a futásteljesítménye.