Íme, a Nissan IDS. Emisszió, és akár sofőr nélkül is mehet
Zéró-emissziós okosautó-tanulmány a Nissantól
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Nissan egy koncepción keresztül mutatta be, mi az elképzelése az elektromos járművek és az önjáró autók jövőjéről.
2013-ban a Nissan elnök-vezérigazgatója, Carlos Ghosn azt várta, hogy 2020-ra a Nissan innovatív önjáró technológiával tervezi felszerelni számos járművét. A fejlesztések úgy látszik, jó úton haladnak e cél eléréséhez. „A Nissan Intelligent Driving segíti a vezető észlelését, helyzetfelismerését és reakcióját. Ellensúlyozza az autóbalesetek több mint 90 százalékáért felelős emberi hibákat. Ennek eredményeként a kormány mögött töltött idő biztonságosabb, környezetkímélőbb, takarékosabb és élvezetesebb” – tette hozzá Carlos Ghosn.
A Nissan tervei szemben állnak a többi gyár által elképzelt önjáróautó-technológiákkal. Nem csupán arról van szó, hogy az autó elvisz A-ból B-be, hanem a jármű teljesítménye – legyen szó gyorsulásról, fékezésről vagy kanyarodásról – a vezető saját stílusát tükrözi akkor is, ha a vezető az Irányított vezetési módot választja, és átadja a kontrollt a járműnek. A Manuális vezetési üzemmód esetén a vezető irányít, a színfalak mögött ugyanakkor a Nissan IDS továbbra is észrevétlenül segítséget nyújt. Követlen veszély esetén a Nissan IDS segít a vezetőnek a kitérő manőverben - tudtuk meg a Nissantól. A rendszer legfontosabb tulajdonsága, hogy mesterséges intelligenciájú partnerként kommunikál. Nem véletlenül lett a program mottója „Együtt utazunk”. „A Nissan IDS tanulmányautó a kommunikáció segítségével kívánja biztonságosabbá tenni az utazást. Az önjáró autózás megvalósulásához közösségként nem csak az autó és a vezető, hanem az autók és az emberek egymás közötti kommunikációját is figyelembe kell vennünk.” – mondta Mitsunori Morita, tervezési vezető.
Az IDS ezüstszínű oldalvonala valójában egy LED sor, amelyet a Nissan „Szándékjelzőnek” nevezett el. Amikor gyalogos vagy kerékpáros van az autó közelében, akkor a csík piros színnel világít, jelezve, hogy az autó érzékeli őt. Egy másik, a műszerfalról kifelé néző elektronikus kijelző pedig üzeneteket képes megjeleníteni a gyalogosok számára, mint például „Ön után”, így udvariasan jelezve, hogy átengedjük. A teljes mértékben szénszálas karosszérián minimalizálták a légellenállást is.
Vezetési módtól függően változik a beltér is. Önjáró módban a 4 ülés egymás felé fordul, elősegítve a könnyebb beszélgetést, a kormánykerék pedig visszahúzódik a műszerfal közepébe, és a helyén egy nagy síkképernyő jelenik meg. Manuális módban újra előkerül a kormánykerék és a szükséges műszerek. Ezeken felül üreges szerkezetű A-oszlopokat használtak, amelyek a holtterek csökkentésével biztosítanak kiváló kilátást, valamint hozzájárulnak a nyitott térérzethez. „Az a cél, hogy a vezető minden helyzetben több választási lehetőséget és nagyobb irányítást kapjon. Továbbra is a vezető marad a technológiai fejlesztéseink középpontjában” – mondta Ghosn a rendezvényen. Az IDS tanulmányautó 60 kWh kapacitású akkumulátorának, kiváló aerodinamikájának és teljes mértékben szénszálas karosszériájának kis súlyának köszönhetően a hosszú utazások iránti igényt is képes kielégíteni. Újításai közé tartozik még az okostelefonról vagy táblagépről vezérelhető Irányított Parkolás, valamint a vezeték nélküli töltési technológia. Így a vezető az autóra bízhatja a parkolást és a feltöltést is. Szép koncepció, várjuk!
Forrás: Nissan
Én sem vagyok kíváncsi rád, mégis itt nyomod jó ideje.
Ez egy ilyen móka. Mindenki mondja a magáét.
… és amíg elökerül a kormány, az autómata vezetésböl, addig az utasok az autóba telepített internetes kapcsolaton keresztül megrendelhetik maguknak a tetszöleges koporsót, felárért akár üvegnapfénytetövel….
Jó az önjárózás, meg minden, de sok esetben látni, hogy elég egy apró hiba, és egy számítógép döntésképtelenné válik. A többit nem magyaráznám el miért veszélyes.
Ez tetszett:
„Ellensúlyozza az autóbalesetek több mint 90 százalékáért felelős emberi hibákat”
Pedig azt hittem, hogy az autóbalesetekért a háziállatok, vagy forint-dollár árfolyam felelős 🙂
A viccet félretéve:
Nekem is tetszik. Kár, hogy nagy valószínűséggel nem így fog kinézni a prod verzió … Egyszer, de egyszer lennének olyan bátrak, hogy egy ilyen futurisztikus design eljutna a gyártósorokig (az űrhajó civic-et leszámítva, azóta is csodálom, hogy meg merték lépni)
Ami plusz pont, hogy végre eltűnt a pingpong asztal méretű műszerfalnak csúfolt műanyag sztyeppe ! Némelyik autóban akkora placcot hagynak, hogy egy 4 személyes család meg tud ebédelni rajt’
Ez az okosautó dolog meg majd meglátjuk hogy bizonyít az életben 🙂
Igaz, hogy nem látjuk, halljuk a másikat, a nevét sem tudjuk, de az élelmesebbek tudnak a sorok között olvasni – így pedig többé-kevésbé képet kaphatunk a másikról. Ő ilyen, ez élteti – a vita, a keménykedés, a felvágás. Segítek neki, hogy ki tudjon teljesedni – ergo minél többen röhöghessenek rajta. Jó úton járok, már rájöttem a gyenge pontjaira.:)
Csalfa (bácsi nélkül) így látja a dolgot.:)
Nem vagyok kíváncsi a tapasztalataidra, kb. olyan szintűek lehetnek, mint az „álnémetezés”. A magukat nem istennek képzelő emberektől meg már sok jót hallottam róluk, az ilyen véleményekre adok is, a pöffeszkedő Hugh Hefnerekére meg nem. Ennyi. Azt meg a hülye is tudja, hogy az idézőjelet átvitt értelmű kifejezéseknél is használjuk. Ezek után ha lehülyézlek, azt vedd bóknak. Áruld már el: van még lejjebb!? Ja, értem, nagyobbítod az emésztőt. Nincs több kérdésem:)
Nem tudom mit szoktál meg. Nem tudom ki támad, azon kívül, hogy te bevallottan engem zaklatni jársz ide. Összetévesztesz. Szedsz rá gyógyszert? Ez skizofrén tünet amit produkálsz.
Mivel nekem, veled ellentétben van japán autóm, így számos más gyenge pontjával is tisztában vagyok és ha valami, akkor pl. a formája az, ami számos más tulajdonsága mellett nagyon tetszik. El is mesélném neked, hogy mi az, ami meg nem, ha nem a wikipédiával érvelnél, mint a 15 évesek, ha neked az autógyártás nem jó és rossz küzdelme lenne és ha nem azért járnál ide, hogy kötekedj.
Így majd magad győződsz meg ezekről, amikor felnősz és lesz saját autód. Addig marad neked az autós kártya.
Ízlésről nem vitatkozunk, ez alapszabály. A fürdőkád formájú design merényleteket is bárkinek joga van szépnek látni. Szerencsére azonban nem kötelező!
😀
Már megszoktam, hogy a távol-keletieket csak a design-jukkal tudod támadni, mivel mással nem lehet. Azokat a „merényleteket” az ázsiai készítők dögösnek, szépnek látják, mi nem feltétlenül – ennyi a különbség az ázsiai és az európai szépérzék között. Érdekes, Japánban sem eladhatók az európai „formamerényletek”, meg „invisible car”-ok. Mert ők lehet, hogy ezt mondják az öreg kontinens autócsodáira…
Normálisan is néz ki, nem úgy, mint a távol-keleti forma merényletek.
Igaz, hogy már tudjuk, milyen lesz az új Mégane, de ha nem tudnánk, oldalról simán lehetne az is. A Renault-val való rokonság abszolút tettenérhető a kocsin.
És jól is néz ki! Végre nem egy fürdőkád alakú autó!
Tán csak nem a franciák rajzolták?