Íme a Mercedes EQS műszerfala: nem kötelező elem az óriáskijelző

A legújabb hivatalos fotók több felszereltségi szinten is elénk tárják az EQS belterét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Viszonylag ritka, hogy nem csak a legjobban felszerelt változatot mutatja meg egy gyártó az új modellből, ám az EQS esetében érthető lépés a "belépőt" is előre reklámozni. Ennek fő oka a csúcs EQS rengeteg képernyője, ami egyeseknek negatívum lehet.

Megijedni azért nem kell, az "alap-műszerfal" sem az állólámpás W114-est idézi, az OLED érintőkijelzők ebben is igen nagyok, a jelenlegi S-osztályban láthatunk hasonlót. Ez jó átmenetnek tűnik, így ugyanis az alapváltozatnak sem lesz a többi elektromos, négykerekű prémiumtermékhez hasonlítva szégyellnivalója, és a teljes műszerfalat elfoglaló kijelzőt kevésbé kedvelő, konzervatívabb vásárlókat sem veszítik el.
Hirdetés
A Daimler első elektromos luxusautójában felszereltségtől függetlenül kiemelkedő méretű műszeregység-kijelzőt kapunk, a főbb különbség a dizájnon túl igazából a középkonzol-érintőképernyő 12,3"-ra "csökkenő" mérete és az utasoldali képernyő, ami egyszerűen hiányzik az olcsóbb változatból. Egy biztos, megosztó extra lesz a 142 centis, futurisztikus nagytévé, nekem például élőben kéne látnom, hogy el tudjam dönteni, tetszik-e. Ha mondjuk csillagokat nézni indulnánk a napfénytetőn keresztül a semmi közepére szívünk választottjával, na ahhoz biztosan nagyon hangulatos lesz az űrhajó-feeling.
A Mercedes több felszereltségi szintet is megmutat a képeken, érdemes figyelni a részletekre az egyik képen például egy sportosabb kormány néz szembe velünk. Emellett a dizájn megszületését is nyomonkövethetjük a képeken, ami még érdekesebbé teszi az összképet. Az EQS egyébként április 15-én szabadul végleg a lepleitől, szeptemberben pedig érkezik az EQE szedán is a modellcsaládba. SUV változatokra is számíthatunk, kényelmi és esztétikai szempontból azoknak a beltere is hasonlót nyújthat majd.
Hirdetés
Az EQS tehát mindennel kényeztet majd, ami csak az elektromosautó-vásárló szemének szájának ingere lehet. Azt még nem tudni, hogy a későbbi változatok milyen új extrákat hoznak magukkal, illetve az is kérdéses, hogy a kisebb modellekben, kedvezőbb ár mellett is megtartják-e az opcionális óriáskijelzőt, de szerintem nem is feltétlenül ez a kényelem első számú meghatározója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Íme a Mercedes EQS műszerfala: nem kötelező elem az óriáskijelző

  • 2021.03.30. at 08:31
    Permalink

    Látszik a tendencia, hogy telerakják az autókat kijelzőkkel, csak még azt nem tudják szerencsétlen gyártók, hogy milyen információt jelenítsenek meg rajta.
    Még mindig példaértékű a Tesla. Ebben a tekintetben pláne. Ott van középen egy darab nagy kijelző, azon mindent látsz amire szükséged van.
    És ha megállsz, és várakozol, akkor is ott van a kijelző mint szórakoztató eszköz. Ezekben az autókban meg ilyen esetben nézegeted a nagy kijelzőt, és max az audiót kezeled róla.

Vélemény, hozzászólás?