Idén a Hyundai nagyobbnál nagyobb autókkal rukkolt elő, hiszen az európai kereskedésekben megjelent az új Santa Fe, illetve bemutatkozott a tisztán elektromos, hétüléses Ioniq 9 is. Úgy tűnik, az év végére is tartogattak valami "nagyot", hiszen Dél-Koreában lerántották a leplet a második generációs Palisade SUV-ról is. A dimenzióiról egyelőre nem közöltek információkat, de az előző nemzedék méreteiből kiindulva minden bizonnyal nagyobb, mint az itthon is kapható Santa Fe.
Az viszont biztos, hogy tágasabb, hiszen a Palisade kilencüléses, szemben a Sante Fe hét foteljével. Bár előbbi a csúcsmodell, nem sokban tér el a műszerfala az olcsóbb Hyundai gépjárművektől. Szorosan egymás mellett található az egyaránt 12,3 colos digitális műszeregység és a multimédiás érintőképernyő. Utóbbi alatt külön klímapanel is helyet kapott, amely a fotók alapján a ráncfelvarrott Tucsonban látotthoz hasonló kiosztást kapott. A középkonzolon telefontöltőpad, illetve pohártartó is akad, viszont ha ezekre nincs szükség, akkor felhajtható, ugyanis itt található a kilencedik ülés. Értelemszerűen a második és harmadik sorban 3-3 szék kapott helyet, viszont ezekről nem közölt fotókat a Hyundai.
Motorfronton egyelőre nagy a titkolózás, ugyanis semmilyen konkrét technikai adatot nem hoztak nyilvánosságra. Annyi biztos, hogy lesz belső égésű motor a Palisade orrában, de egyes jelentések szerint a hibrid hajtáslánc a legvalószínűbb. Dél-Koreában már jövőre megkezdődik az értékesítés, míg Észak-Amerikában vélhetően csak 2026-ban. Európai forgalmazásról szó sem esett a közleményben, így jó eséllyel az előző generációhoz hasonlóan, ez sem lesz kapható itthon.