Ilyet is tud a BYD: Íme a 85 millió forintos szupersportautójuk!

Az egyik almárka égisze alatt futó modell 1287 lóerőt, és 2,36 másodperces 0-100 km/óra értéket ígér

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden szempontból extravagáns autót mutatott be a BYD, amelyet a kínaiak Ferrarijának vagy éppen Lamborghinijének szánnak. De mit kínál 85 millió forintért az U9?

Habár a BYD prémiummárkájának számító YangWang égisze alatt mutatták be az U9-et, első ránézésre is könnyen felismerhető, hogy egy BYD modellről van szó. A nappali menetfények formavilága ismerős lehet a nálunk is kapható Sealről, a műszaki megoldások pedig nem sokban térnek el a "polgári" modellektől.
Hirdetés
Az utastér teljesen eltér a BYD eddig megismert modelljeinek belső kialakításától. Nyoma sincs a hatalmas kijelzőknek, helyette két kisebb, 10,25 colos kerül a kormány mögé és az anyósülés elé, míg egy harmadik, 12,3 colos a középkonzolra. Fizikai gombokból szinte alig találni, mindent a képernyőkön lehet állítani. Az U9 (vagy teljes nevén Ultimate 9) lényegi része azonban a lemezek alatt keresendő. A szupersportautó a már ismert e4 platformra épül, a teljesítményről pedig négy elektromos motor gondoskodik, amelyek együttes teljesítménye 1287 lóerő és 1680 newtonméter. A jármű alá a BYD saját fejlesztésű, pengés kialakítású 80 kilowattórás lítium-vasfoszfát akkumulátora kerül, amellyel a kínai CLTC ciklus 465 kilométert is megtehet az U9. A márka állítása szerint mindössze 2,36 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, végsebessége pedig 309 km/óra. Erődemostráció gyanánt a sanghaji versenypályán is megfuttatták az autót, amelyen 2 perc 17 másodperces időt ért el, amellyel simán verte a BMW M5-öt vagy a Porsche Panamerát, de a Nio EP9-től csúnyán kikapott.
Hirdetés
Az elképesztő adatok mellett a Disus X felfüggesztésnek és a külön vezérelhető villanymotoroknak köszönhetően az U9 képes "táncolni", mellette pedig látványos fényjátékkal szórakoztatja a publikumot. Persze gyakorlati haszna is van a technológiának, hiszen akár egy tank, szó szerint egy helyben is képes megfordulni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Ilyet is tud a BYD: Íme a 85 millió forintos szupersportautójuk!

Vélemény, hozzászólás?