Ilyen volt testközelből a Super Racing Festival

Három versenysorozat is tiszteletét tette a Hungaroringen a hétvégén, büszkék lehetünk a mieinkre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiss Norbi tarolt a ringen, bár az ellenfelei tettek róla, hogy legyen miért izgulni a hétvége folyamán, a WTCR-ben már kevesebb okunk volt az örömre, de összességében tisztes helytállásként értékelhető a magyarok teljesítménye a hazai futamon.

Nem voltak egyszerű helyzetben a magyar motorsport-szurkolók az elmúlt napokban. No, nem azért mert beköszöntött volna az uborkaszezon, éppen ellenkezőleg. Múlt hétvégén rendezték ugyanis a 90. Le Mans-i 24-órás versenyt, az F1 mezőnye Bakuban tette tiszteletét, de magyar szempontból a legfontosabb; június második hétvégéjén látogatott hazánkba a WTCR, az ETCR és az ETRC mezőnye is a Super Racing Festival keretein belül. A COVID mizéria után idén először már nem kötötték védettségi igazolványhoz a beléptetést, a szurkolók visszatérhettek a paddockba, a nézőtérre pedig bárki ingyenesen beléphetett, aki kedvet kapott egy kis versenyzéshez. A Hungaroring közlése szerint csak vasárnap 20 ezer ember volt kíváncsi a pályán zajló eseményekre, amikből bőven akadt a hétvége folyamán.
Hirdetés
Az ETRC mezőnye a szezonnyitó misanói hétvége után érkezett Magyarországra. Kiss Norbi és a Révész Racing már Olaszországban is remekelt, hiszen 4 futamból kettőt megnyert és mindkétszer a Poe-pozícióba kormányozta Balut a háromszoros Európa-bajnok. A sűrű program miatt a kamionosoknak már pénteken megkezdődött a hétvége, az első és a második szabadedzés után a két részből álló kvalifikáción is remekelt Norbi, majdnem 7 tizeddel verte a második Sascha Lenzet. A kamionosoknál összesen 4 futamot tartanak egy hétvégén, jelen esetben a pénteki időmérő a szombati első futam rajtsorrendjét határozta meg, míg a második futamon az időmérő végeredménye alapján az első nyolcat megfordítják - igaz a fordított rajtrácsos futamokon kevesebb is a megszerezhető pontok mennyisége. A reggeli úgynevezett "bemelegítésen" szintén Norbi bizonyult a leggyorsabbnak, de még így is sikerült felülmúlnia az előzetes elvárásokat. Az első futamon ugyan a rajtot nem a magyar versenyző kapta el a legjobban, az első kanyarban mégis elsőként tudott elfordulni, onnan pedig nem volt több kérdés: majdnem 10 másodperces előnnyel intette le a kockás zászló, Norbi pedig stílusosan driftelve szelte át a célvonalat - a többség legnagyobb örömére, bár az FIA-nak nem igazán tetszett a magánszám. A boxba visszatérve elképesztő üdvrivalgás fogadta a háromszoros Európa-bajnok kamionost és versenygépét. A pódium ceremónia során a magyar pilóta tiszteletére felcsendült a magyar himnusz, a közönség pedig egy emberként felállt és úgy ünnepelt Kiss Norbival, ezzel megteremtve a hétvége egyik legemlékezetesebb pillanatát.
A második futam már korántsem alakult ennyire jól magyar szempontból, de a kamionversenyzésre sem vet túl jó fényt, ami a kora esti órákban történt a Hungaroringen. Már az első versenyen is történtek kisebb-nagyobb balesetek így nem is mindenki tudott kiállni a rajtrácsra az esti futamon, de azok a koccanások eltörpülnek a második futam eseményeinek tudatában. Hasonlóan a délelőtti viadalhoz, már a célegyenesben megkezdődött a helyezkedés, azonban az első kanyarra úgy összetömörült a mezőny, hogy csaknem a mezőny fele a bukótérbe menekült, majd az onnan visszatérő kamionok már az első kanyar után megreptették egyszer Kiss Norbit, de a valóban hajmeresztő jelenetek csak a második visszafordító után, a belső egyenesben következtek: Téo Calvet kamionja keresztbe fordult az egyenesben, Adam Laczko és Jamie Anderson pedig jobbról igyekezte kikerülni Calvet versenygépét, így Norbinak semmi helye nem maradt, a gumifalnak csapódott, majd csak a szerencsének és a mellette lévő kamionnak köszönhető, hogy nem borult fel. A versenyt azonnal megszakították három kanyarnyi versenyzés után, a pályát beborította a törmelék.
Hirdetés
A nézőtéren sokan csomagolni kezdtek és elindultak hazafelé, hiszen a pálya valóban úgy tűnt, belátható időn belül már nem lesz alkalmas a versenyzésre, a Hungaroring pályabírói azonban ismét bizonyították, hogy miért tartják őket számon a világ elitjében. 15-20 perc alatt ismét versenykész állapotba hozták az igencsak meggyötört pályát, azonban ekkor jött a szomorú felismerés, hogy alig akad kamion ami biztonságosan visszaküldhető a pályára. Végül 10 járművel indultak el a felvezetőkörre a Pace Truck mögött, de a hadra fogható gépek között sem akadt olyan ami megúszta volna épen az első rajtot. Kiss Norbi a nemzetközi közvetítésben maga is szégyenteljesnek nevezte az eseményeket és szombat este még úgy nyilatkozott, "nem biztos, hogy ebből holnap lehet versenyzés". Kétségtelen, mindent összevetve a Révész Racing kamionja nézett ki a legrosszabbul, de a szerelők elképesztő munkájának köszönhetően mégis rajthoz tudott állni a vasárnapi időmérőn és a futamokon is, méghozzá nem is akárhogy. A kvalifikáción az egész mezőnynek 8 tizedet adott, a harmadik futamot magabiztosan nyerte Kiss Norbi, a negyedik futamon pedig a fordított rajtrácsos szabálynak "hála" a mezőny sűrűjéből indult, de ez sem tudta abban megakadályozni, hogy a hétvégi 4 futamból 3-at is a dobogó tetején zárjon, így magabiztos előnnyel zárja a magyar hétvégét a ponttáblázat tetején.
Hirdetés
A hétvége másik nagy érdeklődéssel várt sorozata a WTCR volt, hiszen a három magyar versenyző mellett még egy magyar csapatnak is szoríthattak a hazai szurkolók. A túraautósoknál nem éppen zökkenőmentesen indult a szezon, a második, Nordschleifén tartandó hétvégét kénytelen volt törölni a sorozat, ugyanis a WTCR gumibeszállítója, a Goodyear versenyzésre alkalmatlan gumikat szállított Németországba. A forduló törlése egyben azt is jelentette, hogy Michelisz Norbert Magyarországra hozta magával rajtbüntetését, amit még Franciaországban kapott a Tassi Attilával történt ütközése miatt. A szombati időmérő magyar szempontból nem sok okot adott az örömködésre, hiszen a Hondával versenyző Tassi már a Q1-ben búcsúzott, bár a BoP rendszer miatt - az esélyek kiegyenlítése érdekében létrehozott szisztéma - 40 kilogramm pluszsúllyal nem lehetett nagy csodát tenni. A kvalifikáció második szakaszának elején szintén kihullott egy magyar: Nagy Dani Cupráján a célegyenes végén megadta magát az egyik első fék, így a 99-es autó belecsapódott a gumifalba, jelentős kárral zárva a szombati napot. Michelisz szintén búcsúzott a "szétlövés" előtt, az ideje egy hetedik helyre volt jó, az időmérőt végül csapattársa, Mikel Azcona nyerte, így a spanyol indulhatott a vasárnapi első futamon a pele-pozícióból. Michelisz csapattársa nem is engedte kicsúszni a kezei közül az első helyet, nyerte az első futamot a Lynk &Co-val versenyző Yann Ehrlacher és az Audival induló Nathanaël Berthon előtt. A magyarok nem fértek be még a top 10-be sem: Michelisz 12., Tassi 14., míg a futam elején némi kalamajkába keveredő Nagy a 17. helyen ért célba.
A második viadal több bizakodásra adott okot a magyar szurkolóknak, ugyanis a fordított rajtrács szerint Michelisz a 4. rajtkockát foglalhatta el. A futam elején a versenytársak - az első versenyhez hasonlóan - hamar kiszedték Nagy Danit a versenyből, ugyanis egy ütközés után a Cupráról leszállt az egyik hátsó kerék és a magyar pilóta a boxba kényszerült. A Hyundai-jal versenyző Michelisz valamivel jobban ki tudta szolgálni a sikerre éhes publikumot, mert végig harcban volt a dobogóért, de végül meg kellett elégednie a negyedik hellyel, ami így is vaskos pontszerzésként könyvelhető el a Franciaországban történtek után. Tassi Attila a Hondával a második futamon sem tudott előrébb keveredni, a 14. helyen zárt. Legközelebb Spanyolországban versenyez a WTCR mezőnye június közepén, a ponttáblázat élén pedig Mikel Azcona neve szerepel.
Hirdetés
Nem volt nehéz nem észrevenni a nézőtéren ücsörögve, hogy a szurkolók körében jelenleg a legmegosztóbb sorozat a három széria közül egyértelműen az ETCR. A fiatal bajnokság mindössze második szezonját futja, de tavalyhoz képest már így is nagy fejlődésen esett át. Ennek talán legszembetűnőbb bizonyítéka, hogy idén már ez a sorozat is az FIA égisze alatt fut, míg tavaly csupán kísérleti jelleggel futottak az elektromos TCR autók. A sorozatban három gyártó 6 autója szerepel 12 pilótával, a hétvégék előtt sorsolással szétosztják a pilótákat és egy kieséses rendszerben több, rövid versenyen mérkőznek meg egymással a versenyzők. Egyelőre csupán néhány kört képesek megtenni ezek az autók és utána rögtön töltőre kell őket dugni, de alig néhány óra alatt teljesen feltöltődnek- nyilván a futamok időpontja is ehhez van igazítva. Tavaly a Zengő Motorsport égisze alatt futó Cuprák megnyerték a bajnokságot, idén viszont már Mattias Ekström neve alatt futnak a spanyol márka autói, míg az olasz Romeo Ferraris és a Hyundai továbbra is a tavalyi minőségében van jelen, bár a pilóták tekintetében történtek változások. Idén már Michelisz Norbi is szerepel a sorozatban, így az ETCR futamok alatt is volt kiért szorítani. A világkupa-győztes magyar végül a 11. helyet érte el összesítésben a hétvégén, az összetettben pedig a 8. helyen áll. Folytatás egy hét múlva Spanyolországban, az élről Mattias Ekström várhatja a következő fordulót. Hogy mennyi látnivaló volt a hétvégén a Hungaroringen, mi sem szemlélteti jobban, hogy eddig csupán a pályán zajló eseményekről volt szó. A bárki számára ingyenesen látogatható nézőtéren a család minden tagjára gondoltak a szervezők. A HUMDA sátrainál a gyerekek gyakorlati oktatást kaptak a szakemberektől a biztonságos közlekedéssel kapcsolatosan: a fiatalabb generáció különböző járműveken járhatott végig egy pályát, melyen a vasúti kereszteződéstől kezdve, az egyenrangú kereszteződéseken át a jelzőlámpákig bezárólag mindennel megismerkedhettek a gyerekek. Néhány pavilonnal arrébb szintén a fiatalabb korosztály kedvében járva motorozásra is lehetőség nyílt egy előre kialakított pályán. Emellett számos nemrégiben megjelent autókülönlegességet is megnézhettek közelebbről az érdeklődők: tiszteletét tette a rendezvényen a (teljesség igénye nélkül) a Mercedes EQS, a Hyundai Ioniq 5, a Ford Mustang Mach-E de még egy teljesen elektromos DAF vontatóba is beülhettek a látogatók. Ezúttal a tűzoltók és a katasztrófavédelem bizonyos egységei is pusztán a szórakoztatás céljából vettek részt a rendezvényen, a vállalkozó szelleműek ugyanis egy emelőkosárban magasodhattak a Hungaroring fölé néhány perc erejéig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?