Ilyen Volkswagen Transporter még sosem volt!

Elsők között ültünk az új VW Transporterben, íme a tapasztalatok!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hannoverben figyelhettük, ahogy begördült a színpadra a vadonatúj Transporter, és ha már ott voltunk, gyorsan bele is ültünk. Íme az első benyomások!

A héten tartják Hannoverben az IAA kiállítást, amelyen szinte minden fontos és feltörekvő haszongépjármű-gyártó tiszteletét teszi. Talán nem lepek meg senkit azzal, hogy a Volkswagen büszkélkedhet az egyik legnagyobb standdal – persze nem véletlenül. A német márka meg sem várta a hivatalos sajtónapot, már a 0. napon, vasárnap megtartotta a Transporter premierjét – nehogy valaki más elvonja a figyelmet. De nézzük pontosan mi is gördült be a színpadra! A T7-es a Forddal kötött megállapodás újabb gyermeke, ugyanis lényegében a Ford Transitot és Tourneo Customot öltöztették Volkswagen ruhába. Szándékosan nem az átemblémázás kifejezést használom, mert ennél jóval többről van szó.
Hirdetés
Az utastérben már messze nincs annyi egyedi megoldás. A műszerfal egy az egyben a Fordból lett átemelve, kivétel a kormányt, ugyanis az saját fejlesztés. A 12 colos digitális műszeregység és a 13 colos multimédiás érintőképernyő egy panelen helyezkedik el, a kettő között található az indítógomb. Habár kinézetre Ford, a Volkswagen szoftvere fut rajta, így nagy valószínűséggel a magyar nyelvet is támogathatja a rendszer, ez pedig a mai napig hiányzik a Fordokból. A nagy felfordulásban csupán néhány perce sikerült beülni a volán mögé, ennyi alapján az ülések kényelmesnek tűnnek, az anyaghasználat is rendben van. Ha már haszongépjármű, akkor a raktérről is érdemes néhány szót ejteni. A T6.1-es Transporterhez képest 10 százalékot nőtt, így már 5,8 köbméter (hosszított tengelytávval és megemelt tetővel pedig 9 köbméter). Nem csak a kapacitás, a terhelhetőség is nőtt, immár 1,33 tonnával is terhelhető a furgon, vontatni pedig maximum 2,8 tonnát képes, szemben a leköszönő nemzedék 2,5-es vonatkozó értékével.
Hirdetés
Megjelenéskor hétféle hajtáslánc érhető el a Transporterhez. A 109, 148, és 168 lóerős verziók szíve 2,0 literes TDI dízelmotor. A villanyos kivitelhez is három opció választható: 134, 215, vagy 282 lovas – utóbbi egyébként a legerősebb mind közül. Ahogy eddig tisztán elektromos, úgy konnektoros hibrid sem készült a Volkswagen furgonjából, de a Forddal kötött szinergiának köszönhetően ez is megváltozott. A hajtásláncról egyelőre csak annyit árult el a német gyártó, hogy elsőkerék-meghajtású, illetve 230 lóerős. Később érkezik még egy elektromos verzió, amely gyengébb lesz az összes eddig prezentáltnál, illetve az akkumulátor kapacitása is jóval kisebb lesz (a mostaniakban egy 64 kilowattórás egység felel az energia tárolásáért). Ahogy motorfronton, úgy karosszéria-változatban is rengeteg opció áll rendelkezésre. Rögtön itt a Caravelle, amelyet a Volkswagen kifejezetten a taxisoknak és a rövid távokat teljesítő személyszállító vállalatoknak készített (pl.: repterek környékére). Dimenzióiban tökéletesen megegyezik a furgonnal, viszont a „raktérben” itt 6 ülés található. Ezek első benyomásra kényelmesnek tűnnek, ahogy a térkínálat is kielégítőnek hatott.
Hirdetés
Egyelőre nem közöltek pontos vételárat a Transporterrel kapcsolatban. A magyar weboldal szerint az előrendelés 2024 őszétől kezdődhet meg, így vélhetően hamarosan kiderülnek a hazai árak is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Ilyen Volkswagen Transporter még sosem volt!

  • 2024.09.18. at 12:59
    Permalink

    Ezzel a lépéssel a VW gyakorlatilag elismerte, hogy a Transit jobb autó és behódolt neki. A badge engineering valahol erről is szólt mindig: te, mint partner, bizonyos területeken előrébb jársz, és ezt én – némileg keserű szájízzel elismerve – tudomásul veszem és leborulok előtted, pont ezért veszem át a portékádat. Viszont olyan dolgok is lehetnek, amiben én járok előtted, tehát a kölcsönösség elve mentén te ugyanúgy rákényszerülhetsz erre…

    Nyilván a másik fő okot tudjuk: különböző piacok, különböző szabályozásokkal, előírásokkal, törvényekkel, vevői igényekkel, jövőbeli kilátásokkal, stb. – ezek sokakat szintén összefogásra, rebrandingre késztethetnek…

  • 2024.09.20. at 20:33
    Permalink

    A Transporter pont egy márkaépítő domináns típus a volkswagennél sokan szerintem óriásit csalódnak ha megtudják hogy egy Ford-ból lett. Ez nem Amarok ahol nem volt több generációs előd és a Ranger/F150 csak építheti a típus hírnevét, pláne egy raptor, ez a Transportelnél nem mondanám hogy így van, hiába lehet fejletlenebbnek mondani.
    Egy echte német ezután csak negatívan nyilatkozna… persze tudjuk hol tart most a konszern, és az ország is. Én ezt úgy mondom hogy sosem szerettem a konszern márkáit, kivéve az olaszokat Lambo/Ducati – ból a konszern előttieket. Még a Porschet sem.
    Persze az emissziós normák sok bosszúságot okoznak itt európában az ilyen cégeknek…

Vélemény, hozzászólás?