Közzétette a Netrisk a 2024-es évre vonatkozó rekordokat, volt olyan, aki egy kereken 100 éves autóra kötött biztosítást, de a szerződők között is akad olyan, aki már 96 éves is elmúlt.
2024-ben Volkswagen és Opel márkájú személyautókra kötötték a legtöbb KGFB-t a Netrisk felületén, derül ki a vállalat összesítéséből. A két német eredetű márka a képzeletbeli torta 9-9 százalékát sajátította ki, mögöttük a harmadik helyre a Ford fért oda 8 százalékkal, míg negyedikként a Suzuki végzett 7 százalékkal. A Casco esetében a Toyota vezet 11 százalékos aránnyal, a japán gyártó után a Suzuki és a Ford 8-8 százalékkal, majd a Volkswagen és a Skoda 7-7 százalékkal. Érdekesség gyanánt a Netrisk azt is elárulta, hogy a legidősebb modell, amelyre KGFB-t kötöttek tavaly múlt kereken 100 éves, ám a típusát nem nevezték meg
Az autósok között a legidősebb szerződő 96 éves volt, míg a legfiatalabb 17. Az utasbiztosítások tekintetében is született egy rekorder, aki 365 nap leforgása alatt 106-szor biztosította be magát, vagyis átlagosan, háromnaponta kötött új szerződést. Mások az egzotikus úti céljaikkal hívták fel a figyelmet magukra. A Netrisk felületén kötöttek utasbiztosítást az alábbi államokba: Mauritánia, Lesotho, Mali, Tonga, Jemen és Bhután. Ezekbe az országokba csupán egyet-egyet.