Ilyen lehetne a modern Citroën SM, ha feltámasztaná a DS

Maserati féle V6-os, csúcstechnika és húzós árcédula, így jellemezhető az SM, ami végül elbukott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tízéves fennállását ünnepli a DS az SM Tribute tanulmánnyal, a látványos koncepciómodell bizonyos megoldásai az évtized végén akár a sorozatgyártásban is megjelenhetnek.

A nagybetűs veterán Citroën kétségkívül a DS, nem véletlen, hogy az immár 10 éves luxusmárka is ezt a nevet választotta magának. A 20 évig készülő, 1,45 milliós eladást produkáló DS mellett akadt egy még finomabb portéka a kínálatban.
A Citroën a Maserati megvásárlása után, 1970-ben dobta piacra a csúcsmodellt. A V6-os motorokkal és hidropneumatikus felfüggesztéssel szerelt SM mindössze öt évig volt a kínálat része, ezalatt 13 ezer példányra érkezett megrendelés. Az ár mellett az sem segítette az eladásokat, hogy csak speciálisan képzett szerelők értettek a karbantartásához. A modell karrierjét a Citroën csődje pecsételte meg, a céget felvásárló Peugeot megvált az olasz luxusmárkától, így az SM-nek is befellegzett. A méltatlan sorsú, de csodálatos SM most új formában tért vissza.
Hirdetés
Az autó könnyen felismerhető, az ék alakú kétajtós karosszéria, a kupolaszerű csomagtartó és a rejtett hátsó kerekek egyértelművé teszik, hogy miből inspirálódtak a tervezők. Új ötlet is akad bőven, a leglátványosabb a részlet a fedett, de felül mégis kikacsintó hátsó kerék és az odáig húzott hátsó lámpák. Az utastérben múltidéző a hurkás ülés, mutatós a hajlított és átlátszó képernyő. Az SM Tribute inkább egy kiállítási tárgy, nem véletlen, hogy a Chantilly Arts & Elegance rendezvény keretein belül leplezték le. A gyártó a leghíresebb autós szépségversenyre is benevezte, a Concours d'Elegance zsűrije hamarosan ítéletet mond az újragondolt SM-ről.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?