Ilyen lehet a BMW X7?
Nem csak a 7-es, a Rolls-Royce SUV rokona is lehet a BMW X7
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már egy éve tudott, hogy a BMW elkészíti az X7 szabadidő-autót, most egy dizájnterv és számos pletyka is napvilágot látott vele kapcsolatban.
A spanyol Motor.es oldal szerint a BMW mostanság kezdett csúcs szabadidő-autójának fejlesztéséhez. Az állítólag G07 kódnéven futó modell a pletykák szerint nem csak a következő 7-es limuzinnal, hanem a Rolls-Royce SUV-jával is rokon lesz, futóművének elemei ugyanakkor az X5-ből jöhetnek majd. Csupán far- és xDrive összkerékhajtású verziók egyaránt várhatók. A X5-ösből nemrég debütált xDrvie40e verzióhoz hasonlóan konnektoros hibrid is sanszos, a kínálat csúcsán pedig egy 6,0 literes V12-es benzines állhat 544 lóerővel és 750 Nm nyomatékkal. Bár az utastér hétüléses kivitelt is ígér, helykínálatával állítólag a 7-esnél is jobb lesz. "Kistestvéréhez" hasonlóan a BMW X7 gyártása is Spartanburgban, az Egyesült Államokban lesz - a gyárat 1 milliárd dollár befektetésével készítik fel az X7 évi 45 000 példányos volumenének előállítására.
Bár az X7 műszaki részleteiről még elvétve vannak csak információk, tervezett alapára már ismert: 130 000 euró, azaz uszkve 39 millió forint. Az új modell kapcsán egy kérdés mindenképpen adódik: vajon ebből is lesz lejtőshátú, azaz X8 verzió is vagy az X6 marad a bajorok csúcs-terepkupéja?
Na végre lesz egy olyan BMW, ami leveri a GL-t 🙂
és még szép is
Emberek! Nem kell vitatkozni, hogy ez az autó szép vagy sem! Ezt nem a BMW tervezői álmodták, rajzolták. Mint a cikkben is szerepel, és valaki itt korábban nagyon szellemesen írta ez a „malajziai X-Tomi” műve. Nem szól másról, minthogy egy önjelölt Photoshoppal rajzolt valamit. Ha lesz X7-es BMW, akkor arra a BMW-nél nyilván egy kicsit több energiát fognak fordítani.
Egy másik cikkben látható egy másik munkája, amiben a Skoda Superbből csinált kabriót, és elnevezte Feliciának. Ilyen Superb kabrió valószínűleg az életben nem lesz.
Így már rendben van.
Ízlésről valóban kár vitatkozni.
Ízlésről nem fogok vitatkozni. Nekem sosem jöttek be az agresszív kinézetű, böszme autók.
[i]„Az X5-ös se szép…”[/i]
Szerinted. Ugye?
Hát ez elég kínai
Igaz, a GL merci sem sikerült túl szépre, még a facelift utáni sem, de nekem még mindig jobban tetszik a merci külsőre.
Az X5-ös se szép, ez a kategória pedig olyan, hogy minél nagyobb, annál nehezebb nem végtelenül ocsmány autót tervezni, úgyhogy lehet realitása ennek a tömbkockának.
kompenzáló autó… mellesleg ocsmány.
Olyan kocka,mint egy deszka budi a pusztában!Reméljük nem ilyen lesz az eredeti!
Az előző szériák sokkal szebbek! Remélhetőleg nem ilyen lesz a végleges! Finoman szólva mint egy deszka budi a pusztában,olyan kocka!
Nagy jó, hogy most már a maláj iksztomi értékes munkásságát is figyelemmel kísérhetjük itt, az esetleges X8-ról feltételen kérdezzetek meg valami fotosopp zsenit mondjuk Zimbabwében, szenzációs hír lenne… 😀
Hát ez igen csak GL