Ilyen az élet a háromhengeres Suzuki Swifttel
Az új Swift nem csak őszinte, de takarékos is, mégis van egy komoly buktatója: az ára
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A hatodik generációs Swift szembe megy minden mai trenddel, nem akar 2,5 tonnás SUV lenni, de még csak több száz kilométeres hatótávot ígérő villanyautó sem. Továbbra is egy kicsi városi autó képében tetszeleg, és ettől annyira szerethető.
Látványosan megújult a külső, de azért nem gondolták túl a formatervezők, felismerhetően Swift maradt
Könnyű megkülönböztetni a kifutó és az új szériát
Cukiságfaktor csúcsra járatva
A formaterv az ötödik generációhoz képest alapjaiban nem változott, maradt a jól ismert sziluett. A frontrész viszont jelentősen átalakult, a hűtőmaszkból eltűnt az embléma, néhány centivel felfelé vándorolt a motorháztető lemezére, valamint sokkal hangsúlyosabb lett a nappali menetfény az első lámpatesteken belül. Ugyanez a hátsó lámpákra is igaz, több a lekerekített vonal, az összhatás egy kerekdedebb forma, így a sportos karakteréből veszített.
Elöl és hátul is karakteresebb menetfényeket kapott
A hátsó ajtón a C-oszlop mellől visszakerült az „eredeti” helyére a kilincs. Minden bizonnyal a gyerekek miatt változtattak, akik így könnyeben elérik
Egyszerűen nagyszerű utastér
Természetesen a Swift is halad a korral, így az előzőhöz képest egy nagyobb, 9 colos multimédiás érintőképernyő került a műszerfal tetejére. A kormány mögött viszont továbbra is analóg óracsoport található, csupán egy 4,2 colos kijelző középen, amelyen a legszükségesebb adatokat képes megjeleníteni a szoftver, illetve innen vezérelhetők a vezetéstámogatók is.
A műszerfal látványosan átalakult: a multimédia a klímavezérlő fölül a műszerfal tetejére vándorolt
A klímavezérlő továbbra is fizikai gombokkal működtethető. Igazi felüdülés a használata a mindent leuraló képernyők világában
Az első üléssor kifejezetten kényelmes, akár ülésfűtéssel is érkezhet az autó. Hátul felnőttként már nehézkesebb a kényelmes utazás kivitelezése, de kisebb gyermekek vígan el lesznek itt is
A csomagtér 265 literes, a 60-40 arányban dönthető ülésekkel lehajtásával 589 literre bővíthető
Élet három hengerrel
A Swift hatodik generációja egy teljesen új fejlesztésű motort kapott (gyári kódnevén a Z12E-t), amely az elődhöz hasonlóan 1,2 literes, viszont csak háromhengeres. A szívó benzines erőforrás 83 lóerős, amelyhez 111 newtonméter nyomaték társul, de 12 voltos lágy hibrid rendszer segíti. Ám az ötfokozatú manuális sebességváltóval így is 12,5 másodpercet kell várni amíg elérjük a 100 km/h tempót. Szóval nem túl harapós a masina, de az elsőre gyengének hangzó 83 valójában egyáltalán nem kevés hozzá.
Nem túl iszákos
Városi autónak tökéletes választás, akár kisebb családoknak is, de a jobban felszerelt modellek árából már kijön egy fapadosabb S-Cross vagy Vitara
Az ára lehet az egyetlen érv ellene
Kár lenne szépíteni, hogy 2024-re a „mi autónk” is csúnyán megdrágult. A legolcsóbb GL felszereltségű modell 7 130 000 forintot kóstál 5 fokozatú manuális váltóval, de a MySuzuki hűségprogrammal is minimum 6 130 000 forintot kell érte kifizetni. A csúcsmodell GLX csomaggal és CVT váltóval már 8 600 000 forintról indul, igaz a fent említett 1 millió forintos kedvezmény erre is él, ahogy minden egyes Swiftre. A képeken szereplő tesztautó a kettő között helyezkedik el a GL+ csomaggal, amely mellett jelenleg 7 600 000 forint szerepel a Suzuki weboldalán.
Szerencsére a Suzuki megtartotta a jó szokását, és a hatodik generáció is számos fényezési opcióval választható – összesen tizenhattal. Ebből 4 kéttónusú és 12 egyszínű, többek között a fotókon látható Zafírkék gyöngymetál is az utóbbiak közé tartozik
Hát, ez a cikk elég kurtára sikerült…
Kétségtelenül szólnak érvek mellette, de az eddigi infók alapján az a benyomásom, hogy a Suzuki megtartotta azon rossz szokását, hogy egy faceliftet kínál új generációként. A 2017-es törésteszten gyakorlatilag pontról pontra úgy gyűrődnek az elemek, mint a mostanin. Ez nem egy tragédia, mert a kisautó kategóriában vannak sokkal régebbi típusok is a piacon, mint a Space Star vagy a Panda, de azok valóban milliókkal olcsóbb autók. Meg hát a Suzukinál azért valamelyest mégis csak a Swift lenne az egyik húzó modell, nem pedig egy rétegtermék amit a kereskedésben eldughatnak a hátsó sarokba.
Korábban egyértelműen a Swift volt a húzó modell. Amikor a legolcsóbb új autó volt, és a hazai gyártás miatt erősen támogatott hitelekkel is meg lehetett venni. Napjainkban viszont már egyértelműen a Vitara és az S-Cross a húzó modell.
2017-ben vettem egy új swiftet, előző két autóm is swift volt, az egyik/2005./szintén új.Szerettem őket de ezzel az újjal rettentő sok bajom volt:nyikorgó kormánymű, 19000 km-nél kuplungrángatás miatt kinyomócsapágy csere.Ezután is rángatott, borzastó gagyi fényezés.stb.Gyorsan eladtam még a garancia időn belül.Egyet sírok vissza belőle:a motort, az az 1.2-es szívóbenzinest nagyon eltalálták,nem hiszem,hogy ez a három hengeres felülmúlja.
azert ez messze nem zold hanem egy libafos zold!
technikailag is egy fos lett egy libafos zold!
a nagy fejlesztes utan 1 hengerrel kevesebb plus meg raakasztottak egy mild hibrydet vegen a nagy vegeredmeny 83LE es a CO=105!!! mindez 2024 ben……
ez igy egy KAKA!!
mikor a suzukinak mar 10 eve van 4 hengeres 90LE-s motorja mindenfele hibryd hokuspokus nelkul 100-as CO-val….
az EU-s szigoritas es sok piiiz ralocsolasa erre az uj motorra?
Szoval a suzukitol ettol a setuptol kb CO : 80-85grammot vartam volna el 2024ben!
pl ott van mitsubishi motorjai (space star) mar tobb mint 10 eves fejlesztes! hibryd nelkul 3henger 1000cc 92CO (71le) vagy az 1200cc 104CO (80le)….
es NEM mostani mar tobb mint 12 eves!!!
koszonjuk EU a sok hulyeseget…..