Ilyen a szerelem! Alfa Romeo Spider használtteszt

Igazi olasz szépséggel, egy piros kis Alfa Romeo roadsterrel, azaz hátsókerékhajtású, vászontetős, kétüléses kabrióval volt szerencsénk randevúzni, a még nem veteránkorú, de nem is youngtimer Spidert gondos (és bevallottan autóbolond) gazdája gyári eredeti állapotában használja tavasztól őszig, ahogy kell, s amikor csak lehet.
Hogy nagyon röviden elhelyezzük térben és időben ezt az 1990-es példányt: a Dustin Hoffmann-féle Diploma előtt című film által (is) bevezetett első generáció 1966-ban, a Pininfarina stúdió formatervével mutatkozott be, hogy aztán a Duettót hamar váltsa az 1750 Spider Veloce és a szerényebb motorizáltságú 1300 Spider Junior. A második, hátul szögletesebb nemzedék 1970-től törte a szíveket, s ennek csúcsverziója, a 2000 Spider Veloce már 132 lóerővel kapart – természetesen hátul. A harmadik sorozat 1982-ben jelent meg, a negyedik, utolsó klasszikus, hátsókerékhajtású Spidert 1993-ig gyártották. Ezt követően, 1995-ben jött a fronthajtásos modell (párban a GTV kupéval), az eddigi záró szériát 2010-ig (együtt a Brerával) már 4x4-esként is forgalmazták. Amúgy meg 2015 környékén feléledhet a legenda, hiszen az Alfa Romeo a Mazdával kollaborálva, az MX-5 alapján újra előáll a Spiderrel. Tesztalanyunk tehát 22 éves, a 22 éves használt autók pedig általában már eléggé leharcoltak szoktak lenni sok-sok kilométerrel és csekély piaci értékkel. Ennek a csodás Spidernek bezzeg csak 120 ezer van az órájában, s - harmadik - tulajdonosa tavaly vásárolta közel 3 millió forintért. Nyilván találhatott volna olcsóbbat, vagy miként a Használtautó.hu oldalon is látható, sokkal fiatalabbat, de egyrészt ő ebbe a generációba és formába zúgott bele, másrészt egy ennyire szép és jó állapotú Spider bizony ennyibe kerül. Az autót 8 éve hozták be Németországból, a rozsdamentes karosszériáján sérülés, karc is alig, a kissé eltérő fényű géptető azért csak árulkodik a nem szeplőtlen múltról. Na ja, ez nem gyűjtői ritkaság, puccos garázsok féltve, minden porszemtől óvott műtárgya, ez egy ma is mindennapi használatra alkalmas élmény- és életmódautó, de nevezhetjük boldogsághormonnak is akár. És ebben még lobog a haj, nem olyan nyitottan is félig zárt, szélvédőjével az utasok feje fölé hajló, bunkeres valami, mint a modern kabriókCC-k zöme. Amikben annak tapsolunk, hogy nincs huzat...
Úgy 80-as tempóig ebben sem kell kiabálva beszélgetni, viszont maradéktalanul adja a hagyományos kabriófílinget. Egy helyen - korábbi gondatlan, nagynyomású mosás miatt -, jobb hátul csöppet szakadt tetejét 2-3 másodperc alatt dobja le, egyszerű, mint az MX-5. Utasterében is minimális a hiba vagy a kopás (kérdőjellel takart valami a középkonzolon, kézifék alatti kis repedés), minden eredeti és minden működik, flottul. Ami extra, az a bőrkárpit, illetve a valódi fa Nardi kormány és váltó. Elektromos ablak, elektromos tükör, szervokormány, szervofék, minden van, ami kell. És semmi nincs, ami nem feltétlen (klíma, légzsákok, hárombetűsök, mint ABS, ESP, stb.). A hifi nem gyári (bocsánatos bűn), cserébe jól szól, a szokásos műszereken túl olajnyomásmérő, töltésmutató is akad. A nem kicsi, 300 literes, teljes értékű pótkereket is rejtő, kárpitjában a dombornyomott logót homályosan még mutató csomagtérben meg eredeti EÜ-szett, elakadásjelző és izzókészlet is figyel, pakolni pedig az ülések mögé is bőven lehet - több a hely a Spiderben, mint az igaz, kisebb MX-5-ben.
Az ülést nem lehet magasságában állítani - derül ki a menetpróba után. Közben fel sem merült, hogy bármit állítgatni kéne. Beülsz, bekötöd magad, ráadod a gyújtást, a motor és a kipufogó kellően rekedt kánonban dalol. A mókás szögben állófekvő, hosszú utakon járó, ám egész pontosan kapcsolható váltót egyesbe rakod, gázt adsz, mész, örülsz. Könnyű, vidám. Felgangolsz ötödikig és vissza, a 120 lóerő érzetre megvan, szaladsz, s nem vánszorogsz, mint a mai, fogyasztás-optimalizáltra butított személygépjárművekben. Csak elsőre fura, de érdemes kicsit több gázzal váltani, a megértést, hozzászokást lendülettel, boldogan köszöni meg a Spider. Mármint az boldog, aki vezeti. Egyenesben, kanyarban is. A kormányzás isteni, a rugózási komfort az eredeti, 15 collos könnyűfém kerékre húzott 195/60-as gumikon jobb a vártnál.
A futómű csak annyira kopog, hogy az "természetes", mondja a tulajdonos. Ez volt cserélve meg amaz (pl. szabályozott katalizátor), ez lesz még és amaz (pl. a furnérlemezre húzott műbőr ajtókárpit, leheletnyit szakadt jobb oldali napellenző, magasan fogó kuplung), olaj csak annyi csöpög, amennyi normálisan "kell" is, hogy csöpögjön egy Alfából, szerelni nyilván szakember szereli, ősztől meg fedél alatt telel a família kedvence. A gyerekek ugye azt nem bírják feldolgozni, hogy egyszerre csak egyikük ülhet be, na de majd ha felnőnek... A tervek szerint sokáig meglesz az autó, s apáról fiúra száll. Apa némi unszolásra bevallja, hogy még egy '67-es Mustangra is vágyik, drukkolunk.