Ikerturbós nyomatékbajnok ültetéssel és nagy puttonnyal

Próbáltuk már izmos ötajtós dízelként, automata csúcsbenzinesként, hibridként és Vignale kombiként is a Mondeót. Most a tavaly érkezett sportos, dízel csúcsmodell van terítéken. Az ST-Line kombiként érkezett hozzánk, orrában a duplaturbós, így már 210 lóerős, 450 Nm nyomatékot adó 2,0 literes dízellel és az ahhoz alapáras 6 fokozatú duplakuplungos automata váltóval.
Fekete fényezése szinte eltakarja a sportszéria hátsó - fekete színű - diffúzorbetétjét és szintén fekete, méhsejtmintás hűtőmaszkját. Így talán egy kicsikét sleeper az ST-Line, ami szemben 240 lóerős 2,0 literes benzines csúccsal 8,0 helyett 8,1 másodperces 100 km/órára gyorsulásra képes, viszont szint kétszeres, 450 Nm nyomatékát már 2000/perctől adja.
Ez a konfiguráció pont olyanná teszi a Mondeót, amilyennek valójában lennie kell egy jól felszerelt középkategóriásnak: magabiztossá. Nem kell meggondolni az előzéseket, nem kell aggódni, ha épp utolér valaki autópályán, ha szabad előttünk az út, padlógázra vehemens gyorsítás a válasz. Közben pedig városban is élhető a konfiguráció. Bár a duplakuplungos váltó inkább hagyományos automatákat idéző sebességű, de mindenképp kényelmes. Az automata váltó ellenére van stop-start, ami egész gyors. A futómű még az ST-Line 18 colos kerekeivel is kényelmes, már amennyiben nem nagyon rossz úton megyünk, utóbbi nyilván a tempó visszafogására késztet. Viszont a 10 mm-rel ültetett felfüggesztés elég jó kanyarvadásszá teszi a tágas kombit is, aki Mondeót vesz, az jellemzően pont erre, a kicsit sportosra vett vezetési élményre vágyik. Az előző szériából átülve ebben érezhetjük azt, hogy ez igen, ez továbblépés. Erőhiány gyakorlatilag sosincs, városban, autópályán és persze országúti előzésnél is bátran lehet számítani a két turbóval elért, azaz turbólyuk nélkül elérhető 450 Nm nyomatékra.
Amúgy persze az ST-Line is alapvetően ugyanazt tudja, mint a többi Mondeo. Elég tágas, elég jól összerakott, nem túlcsicsázott. A digitális, konfigurálható műszerblokk könnyedén megszerethető, a középkonzol egyszerűsége pedig megszokható. Ülésből az ST-Line bőr-szövet kombinációt ad, ehhez nincs szellőztethetőség, ahogyan a teljes bőrkárpithoz, de anyaga szerethető, ahogyan tartása is. Ami viszont nem annyira jó, az az átlagtermetűek számára is túlzottan hátra vitt középső könyöklő. Azon pedig a teszt írásakor döbbentem le, hogy bő két évvel ezelőtt is a nem elég finom szabályzású klímát írtam negatívumként. Ez az autó konkrétan vagy szaunát csinált az utastérben, vagy semmit. Ennek folyományaként 100 kilométert 100 km/órás tempóval jöttem vele az M7-en, mert két alvó gyerekkel és a napsütés miatt résnyire lehúzott ablakokkal nem akartam gyorsabban. Ez mondjuk kifejezetten jót tett a városban 8 liter körüli fogyasztásnak, fedélzeti számítógép szerint 6 literre tudtam levinni. Ilyen, illetve országúti tempónál ez a 210 lóerős, automataváltós dízel tényleg tud 4 liter környékén fogyasztani. Legalábbis fedélzeti számítógép szerint. A 400 kilométeres teszt átlaga kijelző alapján 6,5, tankolással 7,3 l/100 km lett. Egyik sem rossz a tényleg elég jól mozgó és bizonyára nem szerény tömegű kombitól - nem mellesleg, a benzines csúcsverzióval legalább másfélszeres fogyasztás kalkulálandó.
Bár a katalógus szerint 1619 a saját tömeg, mivel az ötajtós, csak egyturbós és kézi váltós is 200 kilóval több volt a mérlegen, ez is 1,8 tonnásnak saccolható. Kell bele ez a motor. Ezzel tényleg szerethető, közben pedig a Mondeo olyan, amilyennek megszoktuk. Iszonyatosan széles, elöl és hátul, meg főként kívül is. Csomagtere óriási, alaphelyzetben is több mint 1 méter hosszú és széles, üléshajtással bő 2 méteres. Hozzá kapható a teljes raktéren végigfektethető és a lökhárítóra is ráhajtható gumírozott aljú szőnyeg, kutyarács, rögzítőháló, minden fontos kombis felszerelés is. Az autópályázásban nem csak a motor és a hosszúra áttételezett, 130 km/órás tempónál alig több mint 2100/perces fordulatot adó váltó segít, hanem a viszonylag olcsón elérhető távolságtartós tempomat, a holttérfigyelő és a jó zajszigetelés is segít. Városban pedig még épp élhető a 4,87 méteres puttonyos, amit automatika is leparkolhat, igaz, a tolatókamerával és az első-hátsó parkolóradarral nekünk sem nagy mutatvány.
Mi a helyzet a kasszánál? Az ST-Line csúcsdízel ára kombiként 11,39 millió forint. A tesztautóba még közel egymillió forintnyi extra került. Ez így elég húzós, de egy komolyabb flottavásárló ezt az autót jó eséllyel 10 millió forint körül kiguríthatja a szalonból. Annyiért pedig jó vétel a sportos csúcsgép, amit ráadásul 5 év/150 ezer kilométeres, felárért még hosszabb távra szóló, fix áras karbantartási csomagokkal is megfejelhető garanciával adnak.