Ez a Mustang még dedikáltan Amerikának készült, a most leváltott hatodik nemzedéket már globálisabb irányba terelte a Ford
Egyszerű, de nagyszerű ötletre épül a
Test Drive Freak csatornája, különböző típusokat kergetnek végsebességig, teszik mindezt a német autópályán, ahol teljes legalitásban száguldozhatnak. Hasonló videókból már nem kevés született, így akár az
50 lóerős Polo légellenállással folytatott csatáját is megnézhetjük, de most lássuk, mit tud egy használt Mustang az autópályán.
A szóban forgó autó az ötödik generációból származik, azon belül is egy frissítés utáni változat, a széria gyártásának utolsó évéből. A kisebb első fényszóróiról felismerhető modellt jelen esetben az ötliteres Coyote V8-as hajtja 426 lóerővel, a váltó hatfokozatú automata. Már csak a paraméterek alapján sejthető, hogy nem fog két kamion közé szorulni a vászontetős izomautó, a videót pusztán a hangélmény miatt is érdemes megnézni. Az 530 Nm nyomaték és a bő 400 paripa könnyedén gyorsítja a Mustangot, az amerikai sportkocsi erőlködése nélkül éri el a 240 km/h-ás végsebességet.
A hetedik generáció idén érkezik, szerencse, hogy a lényeg nem veszett el, a kínálat része maradt az ötliteres szívó V8-as