Így törnek össze szakszerűen egy 500 millió forintos autót

Betekintést nyújtottak a Koenigsegg házi töréstesztjébe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Christian von Koenigsegg bevezet szuperautói töréstesztjének rejtelmeibe.

Többnyire csak a független törésteszteken (például az Euro NCAP vagy az IIHS) készült videókkal és azok eredményeivel találkozik a széles nyilvánosság, pedig maguk a gyártók is elvégzik a maguk vizsgálatait egy-egy típus fejlesztésekor. Persze ezekről is megjelenik olykor néhány kép vagy videófelvétel, azonban sokkal egzotikusabb, amit most fogtok látni.
Hirdetés
Ugyanis a Koenigsegg Regera kínzását láthatod egészen részletesen, magyarázatokkal tarkítva. És egy kétmillió dollár értékű autó összetörése azért mégiscsak megdöbbentőbb látvány, mint amikor egy tömeggyártmányt vizsgáztatnak. A törésteszt érdekességeiről Christian von Koenigsegg és David Tugas mesél, miközben a Regera vizsgázik. Ütik-vágják a sportautót, majd különböző akadályokon hajtanak át vele és persze a gyűrődőzónákat is megvizsgálják. A márkavezér azt is elárulja, hogy évente 16 alkalommal végeznek ilyen teszteket. Ez ugye nem tűnik olyan nagy számnak, ám érdemes tudni hozzá, hogy évente csak 20 autót gyártanak le. Egy ilyen modell piacradobása tehát óriási költségekkel jár, ezért a teszteken, ha lehet, mindig ugyanazt a szénszálas műanyagból készült utascellát használják, és csak a sérült karosszériaelemeket cserélik le, hiszen azok jóval olcsóbbak, mint az egységes egészet alkotó utascella. Nézzétek meg a videót!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?