Közel 3 milliárd eurót keresett tavaly a Magyar Suzuki!

Több mint 156 ezer autó gördült le az esztergomi gyártósorról 2023-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meggyőző számokkal zárta a 2023-as pénzügyi évet a Magyar Suzuki, hiszen a 2022-es évhez képest jóval több autót készítettek az esztergomi üzemben, ami természetesen a vállalat bevételein is meglátszik.

161 763 autót értékesített 2023-ban a Magyar Suzuki, ebből több mint 156 ezer az esztergomi gyártósorról gördült le. A hazai üzemben továbbra is Vitara és S-Cross modelleket készítenek, az európai piacokra kizárólag lágyhibrid és hibrid hajtáslánccal. Mindent egybevetve 123 országba exportált járművet a vállalat, a teljes gyártás 92,9 százaléka ment külföldre. 2022-höz képest a magyar és a külföldi piac árbevétele 33,9 százalékkal növekedett, mindezt úgy, hogy az esztergomi gyárból "csak" 24,3 százalékkal több jármű került ki.
Hirdetés
Magyarországon 2023-ban 12 809 autót értékesített a Suzuki, ebből 10 957 hazai gyártású. Érdekesség, hogy míg itthon az S-Cross számít népszerűbbnek, addig külföldön a Vitara a kelendőbb. Utóbbi életében nagy változást hoz az idei esztendő, hiszen egy óvatos ráncfelvarrást kapott, de az egyre szigorodó EU-s előírások miatt júniustól az S-Crossok is új vezetéstámogató funkciókkal bővülnek.
A Vitara mellett az Across és a Swace is némiképp megújult a közelmúltban, viszont a Swift egy teljesen új generációja érkezett meg az idei évben, így összesen 4 modell is változott a Suzuki háza táján. A kis ferdehátú különösen fontos a vállalatnak, hiszen a nem Esztergomban készülő modellek közül messze ez volt a legnépszerűbb a magyarok körében. S-Crossból 6067, Vitarából 4890 darab talált gazdára, míg a Japánban gyártott Swift kifutó nemzedékéből 894, Ignisből 252, a kombi Swaceből 86, a konnektoros hibrid Acrossból pedig 20 példány kelt el.
Hirdetés
Minden bevételt figyelembe véve a Magyar Suzuki nettó árbevétele 2023-ban 2 871,3 millió euró volt, ehhez a hazai piac 272,6 millió euróval járult hozzá. Az adózás utáni eredmény 141,7 millió euróra jött ki, de a vállalat nem fizetett osztalékot ezúttal sem, helyette ezt az összeget az eredménytakarékba helyezi és ebből finanszírozza a beruházásokat. 2024 februárja óta az esztergomi üzem területén villamosenergiát is termel a Suzuki saját napelempark segítségével. A teljes beruházás két évig tartott és 778 millió forintba került. A vállalat így éves szinten mintegy 270 millió forintot spórol meg és több mint 1700 tonnával csökkenti a közvetett CO2 kibocsátását. Idén is folytatódik a korszerűsítés, amely a közlemény szerint több milliárd forintot emészt majd fel. A beruházások a technológia és a berendezések fejlesztésre, automatizálásra, illetve dekarbonizációra (pl. hulladékhő hasznosítás) fókuszálnak a lökhárítók készítésekor, illetve a festő- és hegesztőüzemekben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?