Így már minimum két tankmotoros hotrod létezik
Volvót és egy tankot kereszteztek, az eredmény vérfagyasztó
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A leghíresebb autóőrült már építtetett magának egyet, most egy kis műhelyben történik ugyanez egy Volvóval, kisebb költségvetésből.
Volvóból készül a világ - tudomásunk szerint - második tankmotoros hotrodja, házilag.
Ez most nem az a tipikus motorcserélgetős hotrod építés, ez inkább olyan
van egy kis ez, meg az, építsünk belőle valamit.
Az alváz egyedi építés a futómű egy teherautóból való a motor pedig egy hídfektetőből: 38,8 literes V12-es dízel 520 lóerővel és 2600 Nm nyomatékkal
Amit egyelőre látunk az persze csak egy félkész autó, ami nem garantált, hogy valaha is működni fog, és ha igen, vállalható lesz-e a vezetése. A Volvo-karosszéria otthon volt elfekvőben, ám Victor valahogy hozzájutott egy 38,8 literes V12-es dízel katonai motorhoz, ami korábban egy lánctalpas hídfektető céleszközben dolgozott. Ez a gép 520 lóerőt és 2600 Nm nyomatékot termel, ami finoman szólva is vállalhatatlan. Sokat dolgozott rajta, míg meglett a tuti kombináció, amivel értelmes szintre lehet redukálni a nyomatékot, végül néhány nyomatékváltó után egy BMW 525d-ből való ZF automata váltón keresztül sikerült eljuttatnia a kerekekhez roncsolás nélkül, így nagyjából 700 Nm-re tudja csökkenteni a rendszer a nyomatékot.Az alváz egyedi építés, a tengelyek egy harci teherautóból valók, és a motor működik, hallgassák hogy szól! Valójában csak egy gyors indítást mutat Victor, hiszen a rendszer még messze nincs kész.