Így könnyű lesz eladni a Cuprákat!

Debrecenben, az ország első Cupra Garage megnyitóján tudtuk meg az új márka terveit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnyílt Magyarország első, kimondottan Cupra modellekre specializálódott szalonja, ráadásul a főváros helyett Debrecenben. Kiderült az is, hogy mik a márka tervei, több titkos fegyverükről is lerántották a leplet.

Relatíve új márkaként könnyen gondolhatnánk, hogy bajban van a Cupra a válság küszöbén, ám ennél lényegében nem is tévedhetnénk nagyobbat: a SEAT-ból kivált gyártó éppen duplázni készül az eladások terén. A 2021-es 79 ezer autót idén 160 ezer fölé kívánják tornázni, amire minden esélyük megvan a most kiderült részletek fényében. A modellpaletta várható változásai, a gyártási és szállítási kapacitás, valamint az értékesítés körülményei is az újdonság malmára hajtják a vizet. Ebben fontos szerepe van a Cupra Garage néven futó szalonoknak, amelyek igencsak messze állnak a korábban megszokott, Cupra sarkos SEAT kereskedésektől.
Hirdetés
Amikor megérkeztünk Debrecenbe, egyedül a modern épület és az új koncepció árulta el, hogy nem egy rég bejáratott szalon udvarán állunk, sorban várakoztak a gyönyörű, kész, elvihető autók már az első napon. Ez nem véletlen, és nem is csak ideiglenesen, a nyitás megünneplésére lesz így, ám erre még később visszatérünk. Fontosabb viszont, hogy mi is ez az egész Cupra Garage elképzelés. A kimondottan ezekre a sportos modellekre specializálódott szalon, ahol átélhető az élmény, ami jól tükrözi a márka törekvéseit az exkluzivitásra és a különlegesség hangsúlyozására. Ehhez kellemes fotelekkel és az autók mellett a márka egyéb promóciós termékeit is kiemelő ügyféltérrel készülnek. Bár Magyarországon ilyen nincs, egyes nagyobb Cupra Garage-okban VR technológiával és egyéb interaktív kísérletekkel is készültek az érdeklődőknek.
Ami meglepett, hogy bár ez egy Cupra szalon, mégsem csak a sportos márka termékeit találhatjuk meg itt. Ahogy eddig a SEAT szalonokban láthattuk - hogy a Cupra modellek is kaptak egy sarkot - itt most a SEAT termékei kerülnek a háttérbe. Legrosszabb esetben is ugyanannyi lehet kiállítva SEAT-ból, mint amennyi Cuprát találunk bent, így a márka befutásáig erre az egyensúlyra törekszik a forgalmazó. Ezeket egy központi szigettel választják el, itt találhatóak a már említett fotelek és kanapék. Ez az új iránya a Cuprának, a SEAT-ról egyértelműen erre a márkára kerül át a hangsúly, éppen ezért 2025-től már csak így lehet majd Cuprát árusítani, nem lesz elég hozzá egy sarok egy SEAT kereskedésben.
Hirdetés
Legalább ennyire érdekes viszont, hogy mit is lehet itt venni pontosan, főleg mert a márka átformálása zajlik épp. A legfontosabb, hogy a jelenlegi kínálat 4 modellje frissül, és különül el a SEAT változatoktól 2024-ig, miközben 3 új modell is érkezik, köztük a győri gyártásra szánt Terramar. Ez lesz a gyártó első autója az új generációs konnektoros hibrid rendszerrel, amelynek a hatótávja már a 100 kilométert célozza egy töltéssel. Nem csak a dizájn változik viszont, a modellkínálat downsizingja is nagyot dobhat az eladásokon. Ezalatt természetesen nem háromhengereseket kell érteni, hanem hogy a Formentorban bemutatkozott 1,5 literes, 150 lóerős erőforrás az áthangolt DSG-vel a SEAT kínálatában is jelen lévő modellek orrába is belekerül. Ez közel sem olyan ördögtől való, mint azt elsőre hinnénk, a megvadított 1.5 TSI járt nálunk teszten a Cupra crossoverében, és egyértelműen pozitív emlékeim vannak róla. Ezzel nyilván az indulóárak is mérséklődnek, ami segíti az új vevők bevonzását.

Ám ehhez van még egy titkos fegyvere a Cuprának, méghozzá a szállítási idő.

Továbbra is meg kell majd fizetni a Cupra logót (a tervek szerint egy SEAT Leon FR 1.5 TSI és annak hasonlóan konfigurált Cupra megfelelője között nagyjából 4-5 százaléknyi árkülönbség lesz), ám ez nem csak az egyéniség és a stílus terén jön vissza. Amíg az említett Leonra akár 1,5 év várakozási idő is lehet, addig

a jelenleg legnagyobb mennyiségben gyártott, 1.5 TSI Cupra Formentorra alig 4 hónapot kell várni, ez várhatóan a többi 1,5 literes változat esetében sem lesz sokkal több.

A fél év alatti várakozási idő pedig nagy szó, ahogy az árgarancia is, amelyet a Porsche Hungária minden egyes termékére biztosítanak. Ezzel a csomaggal eddig mégsem elsősorban a SEAT vásárlóit csábította el a kivált márka, a gyártó állítása szerint inkább a különlegességre vágyók keresték a Cupra modelleket. Így inkább a prémium szegmenstől elhatárolódókat, az abban változatosságot keresőket tudták meggyőzni a Cuprák. Elsősorban ezért is volt jelentős forgalomnövekedés azokban a SEAT szalonokban, ahol kialakítottak Cupra sarkot, ezzel egy teljesen új közönséget lehetett bevonzani a spanyol márka kedvelői mellett. Jelenleg Magyarországon egyébként - az új, debreceni szalont is beleértve - 12 hivatalos SEAT forgalmazó található, amelyből 6 helyen vásárolhatunk Cupra modelleket is. Mivel nem kizárt a SEAT szalonok teljes átépítésével Cupra garázzsá alakítani őket, jó eséllyel egyes kereskedések ezt meg is fogják lépni, hiszen egyértelműen az új márka kerül előtérbe a konszernen belül. Éppen ezért büszkék rá Debrecenben, hogy a megannyi autós beruházás után ez a város lehet az első, ahol megfordul a hagyományos felállás, és a Cupra kerül a rivaldafénybe, nem pedig a SEAT. Ehhez a Debreceni Autóház sikeres pályázata is kellett, akik kitettek magukért a kimondottan erre a célra épült bemutatóteremmel. Sok tényező hajtja majd afelé a vevőket tehát, hogy egy Cupra mellett kössenek ki, a kérdés így csak annyi, hogy mindez mennyire válik be. Egyelőre jól haladnak a számok a sikeres duplázás felé, az új szalonok biztosan rátesznek erre még egy lapáttal nemzetközi szinten és itthon is. Ahogy Rozgonyi Ádám, a SEAT és Cupra magyarországi márkaigazgatója, illetve Nagy Attila, a Debreceni Autóház és a Cupra Garage igazgatója is elmondta: bátor dolog ebbe a projektbe ilyenkor, egy esetleges válság küszöbén belevágni, ám biztosra veszik, hogy sikert hoz majd a befektetésük.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Így könnyű lesz eladni a Cuprákat!

Vélemény, hozzászólás?