Így frissült a Citroën 8 lóerős kisautója

A szériagyártású modell mellett egy terepjáró változatot is bemutatott a Citroën

Átszabott, kacsásabb arccal folytatja karrierjét az Ami, a műanyag bódé továbbra is a szimmetriának hódol.

Megkapta félidős frissítését a legkisebb Citroën, a nagybetűs városi autó továbbra is csak azt nyújtja, ami létszükséglet, de a tálalás végtelenül jópofa. A típus 2020-ban mutatkozott be, a segédmotoroskerékpárnak minősülő járgányt az Opel és a Fiat is átvette.
A leglátványosabb újdonság a különállóbb fényszóró, ami így jobban hasonlít a 2CV-re. Kisebbek lettek az alsó lámpák, illetve változott az első elem, ám mivel az autó szimmetrikus, ez egyben a hátsó rész változását is maga után vonja. Ötletesek az új dísztárcsák, amelyeken még véletlenül sem középre rakták a logót. A technika változatlan, az 5,5 kW-ás akku 75 kilométerre elég, a nyolc lóerő 45-ig gyorsítja a kisautót.
Hirdetés
A ráncfelvarrás mellett egy Buggy Vision Concept modellt is elhozott Párizsba a Citroën. Az alapok változatlanok, csak a körítés enyhén terepes. A városi vagány terepgumikat és enyhe szélesítést kapott, az ajtókat messzire hajították, helyette némi cső óv a kieséstől. A fényszórók a régi francia szabvány szerint sárgák, a tetőre szerelt erős LED segít a tájékozódásban vadregényes terepen. A tetőt kinyitva, a szörfdeszkát az autó oldalára feldobva már csak a strand hiányzik. A Buggy egyelőre csak koncepció, de ismerve a márka bevállalós, merész stílusát, nem kizárt a sorozatgyártás sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?