A Brüsszeli Autószalonon lehullt a lepel a Mazda6-os tisztán elektromos utódjáról, amely szimplán a 6e nevet kapta. A márka elárulta, milyen hajtásláncokkal lehet majd kapni, íme!
A Mazda új villanyszedánjáról már többször is írtunk, viszont azok mindegyike a kínai specifikációról szólt. A Brüsszeli Autószalonon viszont ismertették az európai modellre vonatkozó adatokat is, így az is kiderült, hogy nálunk nem EZ-6, hanem Mazda6e lesz a neve. Az egyébként a kínai Changan Shenlan SL03 modellel közös alapokon osztozó modell kétféle kivitelben lesz kapható Európában.
A belépő szint simán a Mazda6e nevet viseli, amely 479 kilométeres hatótávot ígér a 68,8 kilowattórás akkumulátorával. Ehhez 255 lóerő társul. A közlemény szerint az aksi akár 200 kilowattal is tölthető, ez esetben mindössze 22 perc alatt képes 10-ről 80 százalékra nőni a töltöttségi szint.
A csúcsváltozat a Mazda6e Long Range nevet kapta, ebből pedig már sejthető, hogy ebbe egy nagyobb akkumulátorcsomag kerül. A számok nyelvére lefordítva ez egy 80 kilowattórás telepet takar, amely maximum 552 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, viszont csak 242 lóerővel érkezik. Mindkét kivitelben közös a 320 newtonméteres nyomaték, a 8 másodperc alatti 0-100 km/óra gyorsulás, és a 175 km/órás végsebesség.