Idén is Skodát nyerhet a legbiztonságosabban közlekedő család
Családi vetélkedő a közlekedésbiztonságért és egy autóért
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett közlekedésbiztonsági vetélkedő fődíja idén is egy Skoda.
A már jól ismert Közlekedik a család vetélkedő idén április 23-án indul és június 4-ig tart. A nyereményjátékra bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhet, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek. A közlekedésbiztonsági feladatokból álló megyei versenyek végén egy-egy család juthat az országos döntőbe.
A nyereményjáték fődíja a Skoda forgalmazója, a Porsche Hungaria és az Autós Nagykoalíció támogatásával egy Skoda Rapid Spaceback. Ezen kívül minden, az országos döntőbe jutott család több értékes ajándékban részesül, továbbá a 2-20. helyezett család egy-egy hosszú hétvégére szóló magyarországi üdülést nyer. Az országos döntőt 2016. június 18-19-én Budapesten rendezik.
Mint azt a vetélkedőt beharangozó sajtótájékoztatón Kiss Csaba, az ORFK-OBB főtitkára elmondta, a vetélkedősorozat elsődleges célja, hogy az állampolgárok figyelmét minél szélesebb körben felhívja a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására.