Hosszú távra! Hyundai Santa Fe teszt

Mint egy erődítmény, úgy tornyosul a 4,77 méter hosszú, 1,89 méter széles, tetősínjeivel pedig az 1,7 méteres magasságon is hajszálnyit túlnyúló aktuális, negyedik generációs Hyundai Santa Fe. Tudom, hogy Michelisz Norbi is ilyennel jár a versenypályákon kívül, és imádja is. Nálam viszont elsőre egy kicsit nehezített pályáról indult, hiszen a piac legolcsóbb SUV-jának számító Dacia Duster csúcsváltozatából ültem át, s itt a 2,2 literes dízel hidegen erős kerregéssel köszöntött, továbbá a csúcsverzió az ő 19 colos, 235/55-ös abroncsot viselő abroncsaival a városban kissé keményen adta vissza a budapesti úthibákat.
Városi használatban annak ellenére nem volt kellően szerethető számomra a Santa Fe, hogy a 360 fokos kamerarendszerrel és a viszonylag átlátható karosszériával méreteihez képest pofonegyszerűen parkolható. A legfőbb ok a motor: városban, 10 kilométeresnél nem hosszabb utakon már annak is örültem, ha 10 liter alá ment a fogyasztás, és hidegen mindig ott volt a motorhang... Viszont az erődítmény érzés belül is megvan, védettségben utazunk, 400 ezer forint felárért hetedmagunkkal, bár a tesztautó csupán ötüléses volt, így erre a konkrét verzióra júliustól és a nagycsaládosoknak sem fog élni a 2,5 millió forintos állami támogatás. Kényelem viszont bőséggel van, elképesztően jó tartásúak az első és a szélső helyeken a hátsó ülések is. Azok is tologathatók, szabályozható támladőlésűek, a csomagtérből elektromosan síkba dönthetők. Elektromos ülésállítás elöl is van, a vezetőnél memóriával, az utasülésnél pedig hátulról is elérhető tologathatósággal, támladőlés-szabályozhatósággal.
Minél többet megyünk a Santa Fe-vel, annál jobban fogjuk szeretni. Hamar össze lehet vele szokni, minden kezelőszerve, menürendszere is logikus, ráadásul magyar nyelvű. Gyári navigációja 10 éven át ingyenes frissítésű, igaz van Apple CarPlay is, így sokkalta kényelmesebb telefonunkról futtatni az ott ráadásul online kapcsolatos navit. A hifi mindenképp kiemelendő, a - szintén alapáras Krell - bár csak 8 hangszórós, komolyabb rendszereket megszégyenítően szépen szól. Hosszú távon a motor is, hiszen valójában csak hidegen és leginkább a városban sokkalta gyakoribb gyorsításokkor szól csúnyán. Bemelegedve már szépen duruzsol, országúton és autópályán nem is hallani. Utóbbi nyilván a 8 fokozatú automata váltó érdeme is, "nyolcadikban" 130 km/óránál alig több a fordulatszám 2000/percnél. A 440 newtonméteres nyomatékcsúcs az 1750-2750/perc tartományban állandó, míg a 200 lóerős teljesítmény 3800-nál van meg. A gyorsítási élmény elég erős, nyomatékrugalmasság bőven van, így az országúti előzések teli utastérrel sem jelentenek gondot az üresen is 1,98 tonnás autónak. A 100-as sprint 9,3 másodperc, a végsebesség pedig éppen 200 km/óra feletti, ami persze a fontosabb, hogy a 130 km/órás utazótempó sétának tűnik, s még ott is 7 liter alatti az étvágy az amúgy hatalmas és 1,98 tonna saját tömegű autóval.
Apropó saját tömeg, rögtön meg is van a magyarázat a viszonylag magas városi étvágyra, ezt megmozdítani bizony komoly munka. Hosszú távon viszont nem csak a zajkomfort, a fogyasztás is sokkalta jobb. Az autópályán is 6-7 liter közötti étvágyból országúton rögtön 6 liter alatti lesz, olyannyira, hogy a bő 400 kilométeres, vegyes körülmények közötti teszt átlaga a fedélzeti számítógép szerint 6,5 l/100 km lett. Tankolás szerint viszont kereken egy literrel több, ami persze nem kizárt, hogy az előző tesztelő kérdőjelesen "tele" tankolásának köszönhető. Legyen az érték a kettő között bárhol is, egy 2 tonnás, automatikus (elektronikusan kapcsoló lamellás kuplungos) összkerékhajtású autótól mindenképp jó érték. Pláne úgy, hogy az autópályás és az országúti jellemzők is lenyűgözőek.
Tömege ellenére nem mozog nehézkesen a Santa Fe, sőt, nem is érződik rajta a 2 tonnás önsúly. Luxusautóbb, mint amennyire terepjáró, hiszen 2765 milliméteres tengelytávjával nyilván nem adódnak túl jó terepszögek, meg aztán az alapvető méretek sem szegények. A városban kissé kemény (elöl MacPherson, hátul multilnik) futómű országúton és autópályán kellemesen stabil, amennyire a műfaj engedi, a Santa Fe jó vezetési élményt ad. És persze kényelmeset, biztonságosat is. A sofőrt már az "alap" Premium Edition szintnél is távolságtartós tempomat, automata reflektoros LED fényszóró, aktív holttérfigyelő, aktív sávtartó és persze vészfékrendszer segíti. Mindegyik hibátlanul teszi a dolgát, fényerejével a LED fényszóró külön említést érdemel. Az Executive Edition 18 helyett 19 colos alufelniket, panorámatetőt, 360 fokos kamerát, head-up displayt, dinamikus kanyarfényszórót, elektromos, láblendítésre is nyíló csomagtérajtót és táblafelismerőt is kap - kereken 1 millió forintért. Továbbá a hátsó ülésekre figyelmeztető rendszert, amitől a teszthét zömében agybajt kaptam, bármi is volt hátul, kiírta, hogy "Ellenőrizze a hátsó üléseket". Én bevallom, többször ellenőriztem, hogy jól van-e reteszelve, pedig az üzenet a feledékeny (tán amerikai...) tulajoknak szól, hogy ne hagyják gyerekeiket az autóban. Köszi!
Az alapból is nagyon jól felszerelt, mindenképp bőrkárpitos, 150 ezer forintért szarvasbőr tetőkárpitos, bordó üléshuzatos Santa Fe 13,499, dízelmotorral 14,799 millió forintos ára a prémium vetélytársakhoz mérten bagatell. Persze a Santa Fe is leginkább csak a Hyundai/Kia csoporton belül a prémium, s náluk ott van a Sorento is, ami még olcsóbb. Oké, ha valaki nagyon sokat megy, neki lehet, hogy épp a Hyundai lesz a jobb bolt, mert erre 5 év kilométerkorlátozás nélküli a garancia, a Kiánál pedig ott van a 150 ezer kilométeres limit, igaz 7 évhez. Menni, utazni pedig piszok jó a Santa Fe-vel, arra nagyon ajánlható, városi használathoz pedig ott a Kona.