Hőpróbán a Rolls-Royce 102EX

Világ körüli turnéra készül az elektromos Rolls

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A független MIRA laboratórium mérnökei tesztelték a világ körüli útra induló Rolls-Royce 102EX akkumulátorának tűrőképességét.

Bár a Rolls-Royce rajongóinak körében nem túl sikeres a 102EX fogadtatása, a gyártó töretlenül folytatja a modell fejlesztését. Noha az angol gyártó hivatalosan még nem jelentette be a modell a sorozatgyártását, a független MIRA intézet laboratóriumainak mérnökei már a nagyteljesítményű, 71 kWh-s lítium-ion akkumulátorok hő- és nedvességtűrését tesztelik. Az eddigi vizsgálatok bebizonyították, hogy az akkumulátorok akár 50 Celsius-fokon is remekül működnek, így feltehetően nem akadnak majd nehézségek, amikor az emissziómentes luxusautó Dubai-ba érkezik a 102EX World Tour során.
Andrew Martin, a 102EX vezető tervezője elégedetten nyilatkozott a labor-vizsgálatok kapcsán: "A tesztek során fontos adatokra tettünk szert a 102EX akkumulátorának és vezérlő rendszereinek hő-, és nedvességtűréséről. Kiderült például, hogy az akkumulátor vezérlőrendszere, mely az egyes cellák optimális működéséért és biztonságáért felel, magas hőmérsékleten is biztosítja az akkumulátor töltését."
A 102EX világ körüli útja július elején kezdődik, és várhatóan október elején ér el utolsó állomására, Duibai-ba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Hőpróbán a Rolls-Royce 102EX

Vélemény, hozzászólás?