Hollandia már jövőre zöldet adna a sofőrmentes autóknak

A holland kormány támogatná a sofőr nélküli autók terjedését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még nincs olyan ország, ahol legálisan használni lehetne a sofőrmentes autókat. Hollandia már dolgozik a szabályzáson, jövőre zöldet adna.

A jövő autója - azon túl, hogy sanszosan nem belső égésű motorral üzemelő lesz - akár magát is vezetheti. A Google nemrégiben mutatta be saját, teljesen elektromos és sofőrmentes autóját, a Mercedes pedig már tavaly megtette az egykor az első autójával is bejárt útvonalat egy kísérleti, önvezetésre is alkalmassá tett S-osztállyal. Ma azonban még pont az nem használható ki az önvezető autók esetén, ami a lényegük: a sofőr, illetve felügyelet nélküli üzem, ugyanis a törvényi szabályzás sofőrhöz köti az autóvezetést.
Hirdetés
Talán az első ország Hollandia lehet, ahol sofőr nélkül mehetnek majd az autók, Melanie Schultz van Haegen infrastruktúráért felelős miniszter nyilatkozata szerint ugyanis már most dolgoznak azon, hogy mely utakon és miként mehetnének náluk a sofőrmentes autók. Terveik szerint egyes szakaszokon már akár jövőre zöldet kaphatnának az önvezető autók. Rotterdam kikötőjével és a DAF teherautógyárral továbbá dolgoznak azon, hogy a nagyobb holland városokba a kikötőből vezető nélküli teherautók szállítsák az árukat - ez 2019-re valósulhat meg. Az önvezető autóktól hatékonyabb üzemet, így szerényebb környezetszennyezést, ugyanakkor a közlekedésbiztonság javulását várják a hollandok (is).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Hollandia már jövőre zöldet adna a sofőrmentes autóknak

  • 2017.10.29. at 06:33
    Permalink

    Gyalázat!!! E-képp akarja az Európai Unió redukálni a munkanélküliséget?!?! Most már gépkocsivezetőkre sem lesz majd szükség. Remek… Ez különösen fájón érint engem, mivel is „B”,”C”,”D” kategóriás jogosítványaim vannak. Ezért fizettünk itt EU-ban több tíz millióan sok pénzt a hivatásos jogsikért, hogy még a vezetés örömét is elvegyék tőlünk. Mert ahogy ismerem a Gyarló, pénzéhes Magyar fuvarozó cégeket,- „Huuu nem kell
    sofőröket fizetni, na akkor gyorsan álljunk át önvezető flottára”- s amilyen hülye a Magyar kormány még favorizálná is ezt, mert hűűűű de innovatív nemzet a Magyar, jobban teljesítünk…- már hallom is-.

    A másik, hogy amit emberi agy ötöl ki s programoz, továbbá amit emberi kéz alkot, az mindig is el fog romlani. Az önvezető autók szenzorai, érzékelői, miegymás kíváncsi vagyok, hogy működnek majd jégesőben, ködben, hóban, árnyékban 38 fokban, napkitörés alatt s még folytathatnám. Európa s a világ gazdagabb országai jó dolgukban nem tudják, hogy milyen marhaságokat találjanak ki! S azon aspektust nem nézik, hogy a Föld lakosságának többségének ez így megfelel-e persze lehet ugatni, hogy nem muszáj megvenni, igen, az okos telefonnal is így volt, aztán sajnos már alig lehet a jó kis patent gombos mobilokat kapni. **

    AZ ÖNVEZETŐ „AUTÓKRA” SEM KELL MAJD KEVESEBBET KÖLTENI-(JAVÍTÁS,STB…-), AZOK SEM LESZNEK BIZTONSÁGOSABBAK, MERT EGY RENDSZER, MELYNEK MEGANNYI MINDENT KELL FIGYELNI, ÉSZLELNI, AZ CSAK NÖVELI A HIBÁK, BALESETEK EGYÜTTHATÓJÁT!!! NE DŐLJETEK BE AZ AKTUÁLIS PÉNZÜGYI ÉRDEKEKET HAJSZOLÓ GLOBÁLIS KARVALYTŐKE VILÁGCÉGEKNEK! //*** MERT A BUTASÁGBÓL TÁPLÁLKOZNAK!!!

Vélemény, hozzászólás?