Hogyan állít meg a rendőr szabályosan?

Meg kell-e állni, ha a rendőrautó villog mögöttünk?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kell, de ajánlatos megállni, amennyiben rendőrautó villog mögöttünk, ha viszont megelőz és jelez, azonnal félre kell állni.

Több olvasónk is jelezte és sajnos mi is tudjuk, hogy nincs arról kézzel fogható szabályzás, mi a teendő, amikor egy rendőrautó követi az embert felkapcsolja a villogóját, esetleg még hangjelzést is ad. Az amerikai filmekből tudjuk, hogy ilyenkor igazoltatni kívánnak, de mi a teendő? Azonnal meg kell állni, vagy kereshetünk-e biztonságos helyet a megálláshoz? És mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem veszi észre a mögötte haladó rendőrautót?
Szerkesztőségünkben is némi vita alakult ki a kérdésről, így megpróbáltunk utánajárni.
A KRESZ-ben mi sem találtunk erre utaló szabályt. Ott csak az áll, hogy a „megkülönböztető jelzéseket használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását lehetővé kell tenni”.
KRESZ 42. § (1) A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni. (2) Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad. (3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne járjon a közlekedés többi résztvevőjének zavarásával.
Vagyis a KRESZ-szerint el kell engedni a rendőrautót, de megállni nem kell feltétlenül. Gyanítottuk, hogy ezzel nincs elintézve a dolog, ezért megkérdeztük Cservenák Helga rendőr századost, a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság, Balesetmegelőzési Bizottságának titkárát is, hogy milyen esetben, miként kell a rendőrnek megállni:
A megállítás hivatalos menete az, hogy a rendőrautó megelőzi a megállítani kívánt autót és a rendőr megmutatja az autósnak, hogy hol álljon meg.
A hasonló helyzetekből azonban több baleset is született, amikor a rendőrautó megállt, a mögötte haladó autó belehajtott. Ezért alkalmazzák a kollégák azt a megoldást, hogy az autó mögött maradnak, fény- és hangjelzéssel adják tudtára az autósnak, hogy meg akarják állítani.
Ilyen esetben előfordulhat, hogy az autós nem veszi észre a rendőrt, ekkor a rendőrautónak meg kell előznie, és úgy kell megállítania. Ekkor azonban már az autósnak kötelező megállnia.
A kérdés második részét is megválaszolva, az autósnak a lehető legrövidebb időn belül meg kell állnia. Ha úgy ítéli meg, hogy biztonságosabb egy mellékutcába behajtani, akkor ezt is megteheti. Fontosnak tartom azonban, hogy ilyenkor kommunikáljon a rendőrrel. Lassítson, tegye ki az irányjelzőt, akár kézzel jelezzen, hogy észrevette a rendőrt, és hogy hol kíván megállni.
Azért nem büntethető az autós, mert biztonságos helyet keresett a megálláshoz.
Fontos viszont még egyszer megjegyezni, hogy amennyiben a rendőr megelőzi az autóst, jelez, akkor azonnal meg kell állni. Ennek az elmulasztása már büntetést von maga után.
Vagyis tényleg nincs pontos szabály a megállítás módszerére. De azért azt ne felejtsük el, hogy ha a rendőr meg akar állítani egy autót, akkor azt meg is fogja állítani, tehát mind a két fél dolgát megkönnyítjük, ha észrevesszük a fényjelzést és a lehető legrövidebb úton megállunk.
Van azonban a megállításnak egy speciális esete: az autópálya. Itt nem könnyű mellékutcát keresni, a leállósávról pedig mindenhol azt sulykolják belénk, hogy csak vész esetén használjuk és gyakorlatilag életveszélyes rajta tartózkodni. Mit tegyünk tehát, ha autópályán jön mögöttünk a villogó rendőrautó?
Hivatalos állásfoglalást kaptunk már erről pár hete, amiben a rendőrség szóvivője azt állította, hogy a leállósávon a megállítás biztonságos. Ezzel akkor sem értettünk egyet és az Autónavigátor.hu rendőrségi forrásától megtudtuk, hogy belső utasítás szerint ugyan meg lehet állítani az autóst a leállósávon, de csak akkor, hogy ha a jármű továbbhaladása veszélyezteti a közlekedést. A korábbi cikkünkben említett eset aligha tekinthető annak, így az ott eljáró kolléga bizony nem követte a belső utasítást.
Kérdésünkre, hogy akkor mit tanácsolnak ilyen estben, azt a választ kaptuk, hogy az autós húzódjon le a külső sávba, csökkentse a sebességét, és megállási szándékát jelezve tegye ki az irányjelzőjét. Természetesen ilyenkor is érvényes a főszabály, azaz, ha a rendőr megelőzi, akkor mindenképpen meg kell állni, akár a leállósávon is. Fontos azonban, ha az igazoltatáshoz ki kell szállni az autóból, minden körülmény között vegyük fel a láthatósági mellényt, az ugyanis az igazoltatás során életet menthet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

23 thoughts on “Hogyan állít meg a rendőr szabályosan?

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Jómagam sem tudnám, mi a helyes eljárás, de én biztos lehúzódnék, megállnék. Tegnap pont ezzel a módszerrel szedtek le egy autót a hátam mögül. Meg is állt az ürge.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Szerintem nagyobb biztonságban vagyok, ha nem várom meg, hogy megelőzzenek, hanem megállok, ha villognak mögöttem, mert akkor várhatóan mögöttem fognak megállni, és a villogó fényhíd miatt így valószínűleg mindenki észreveszi, hogy autók vannak az út szélén, nem fog senki belém hajtani.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Ebben a hozzászólásodban leírtak elég sajátosak, ami arra enged következtetni, sohasem jártál, éltél Amerikában. Dokumentumfilmekből sohasem fogod megismerni azt a világot, sohasem fogsz reális képet kapni róla, akárhányat is nézel belőlük, éppen ezért a felhozott példák is rosszak, amin egy amerikai csak nevetne, és a fejét csóválná. Persze elmebetegek mindenütt élnek, még a totál békés Norvégiában is. Nem érdemes a magyar rendőrök bérét sem emlegetni, mert minden más foglalkozásnál is ugyanakkorák a bérkülönbségek. Teljesen más világ, teljesen más normákkal, mentalitással, és értékekkel, (amit csak akkor tudsz megismerni, átlátni, ha ott élsz, és a saját bőrödön érzed) éppen ezért egy dokumentum filmben látott eseményeket itt rémképként emlegetni, vagy egy az egyben átültetni a magyar viszonyainkba nem reális, és értelmetlen is lenne.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Hál’Istennek nem tapasztaltam. De nagyon sok dokumentum filmet láttam már erről, hozzászólásomat ezek alapozták. Amerikában államonként változnak a szabályok. Pl. TEXAS-ban már nem úgy állnak a dolgokhoz, mint FLORIDÁBAN. És ha a „tart Ön fegyvert a gépkocsijában?” kérdésre azt mondja, hogy „nem”? Közben meg tart? Akkor mi van? Hagyják elmenni? Fél órával később, meg kivégez egy 4 tagú családot? És mint már én is mondtam, senki nem úgy szaladgál az autóval, hogy a „bűnöző vagyok” felirat világít rajta 😉 Gondolj bele, épp a te házimozirendszeredet lopják el és a csomagtartóba pakolják, hogy fogsz örülni neki, ha a rendőr megállítja azt az autót és megtalálja, majd visszaadják neked. Na, ha a te véleményed szerinti módon cselekednének, akkor süthetnéd a házimozidat….Különben meg a magyar rendőr annyi fizetésért, amennyit az amerikai rendőr kap, még ki is porszívózná az autódat ;);)

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    [i]„csak valós okkal az USA-ban, ha kihúznak a kocsiból, rá…sznak a motorháztetőre és úgy orrba vernek, hogy azt sem tudod fiú vagy e vagy lány….”[/i]
    Tapasztalatból mondod, vagy csak filmben láttad? Először is megkérdezik tőled, van e fegyver nálad (Florida). Csak akkor szállítanak ki, ha fegyvert tartasz a kocsiban. Egyébként barátságosak, és mint mondtam korábban, a defektes kerekedet is kicserélik, villogó fénnyel mögötted, vagy melletted, így is hozzájárulva a közlekedés biztonságához.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Igen, ez így van, ha valós okuk van…csak valós okkal az USA-ban, ha kihúznak a kocsiból, rá…sznak a motorháztetőre és úgy orrba vernek, hogy azt sem tudod fiú vagy e vagy lány….Különben mielőtt megállítanak valakit honnan tudják, hogy nem bűnöző-e? Hisz senki nem úgy szaladgál az autóval, hogy a „bűnöző vagyok” felirat világít rajta 😉

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Megállás..nem megállás…hát igen H-ban a rendörök unalomból zaklatják és szórakoznak a vétlen autósokkal is!!!A demokratikus /nyugati és főképp USA-ban/ csak akkor állítanak meg ha valós okuk van!!!

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Nem tudom mit kell itt aggódni hogy így drága meg úgy drága..Egyszerű megoldás az általam feltüntetett ÁLLJ ELLENŐRZÉS feliratra:
    10cm széles műanyag, vagy plexi, plusz hozzá egy foglalat ez égőknek, LED-eknek, valamint a kétszínű matrica a felirattal nem kóstál többe mint 4-8 ezer forint nagy tételben.Ami drága az Magyarország, és a közbeszerzések meghirdetése, és árai.A LED-ek helyére meg lehet a jól bevált szocialista „sofita” égő is, ha már a régi retro fényhidakat is visszateszik….
    Gondolom lenne több száz kis cég is aki elválallná a legyártásukat korrekt módon, csak hát így mi csöppen a főnököknek. Nem azt kellene megmagyarázni mindenhol hogy miért nem lehet megcsinálni, hanem hogy hogy lehet megcsinálni.Gondolom plusz egy bírságból kijön 2-3 ilyen 🙂

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Egy szimpla villogó, szirénával és egy hátsó szélvédőhöz helyezhető LED kijelző együttes árát, mennyiségi rendelés esetén kb. 15-20e Ft-ra taksálom. De legyen 50ezer, amiből már egész komolyat lehet venni. Akkor egy fényhídből mennyire is futná? Minek kell egy ilyen szegény országban „amerikázni”?

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Jól tudom e, hogy sokan nem tudják?
    hangjelzés nélkül csak kék villogóval közlekedő rendőr, mentő, tűzoltó autót, ha az előzés egyéb szabályai fenn állnak fokozott figyelemmel, de meg lehet előzni!

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    A fényhíddal kapcsolatosan megjegyzendő, hogy esetlegesen feltünhetett vona, hogy az első „ersztésű” Ford Focusokon még a LED-es fényhíd volt elhelyezve amely jobban látható és ” hang” nélkül üzemel. Míg a későbbi ÚJABB autókon már a régi típusú u.n. CODE 3. van ismételten felszerelve amely a már forgalomból kivont régi szolgálati gépjárművekről lett leszerelve-átszerelve az új autókra amely nem olyan jól látható és ha valakit állított már meg rendőr hallhatta hogy némelyiknek olyan a hangja mint az ezer éves csapágyas kávédarálónak aminek talán az lehet az oka, hogy már a sokadik rendőr autót szolgálja ki. És ez miért van??!!! Talán azért, megy egy ilyen fényhíd értéke több százezer forint és jelenleg nem áll úgy a rendőrség anyagilag, hogy ilyen ÚÚÚÚÚÚJJJJJJJJ fényhidak kerüljenek fel az autókra! Tehát marad a régi használt! Úgyhogy, ennek tükrében felejtsük el azt, hogy más egyéb extra dolog legyen felszerelve a járőrautó hátsó szélvédőjére!

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Putnokon a tisztelt rendőr urak leszoritják az autót az útról! Gond nélkül mennek civil autóval veszélyesen nagy sebességgel,megállitanak záróvonal mellett,elinduló busz előtt,jobbra kanyarodó sávban,stb. Valaki elmagyarázhatná a normális viselkedést a putnoki kollégáknak…

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Az ötlet nagyon jó, mintha a Lajtán túl meg is valósították volna.
    Amúgy pár éve – jóópár éve, lehet, vagy 10-15 – láttam már Magyarországon is olyan rendőrségi Golf III-ast amin a fényhíd hátsó oldalának közepén az „Állj ellenőrzés!” szöveg volt. Gondolom külön lehetett kapcsolni, mert alapvillogónál nem volt fény mögötte.
    Viszont ezeknél az újgenerációs hidaknál ez nehezen oldható meg, de ott van a hátsó szélvédő. SMD LED-ekből bármilyen szöveg kirakható és még a lízingelt Focus kombikba is bele lehet mókolni viszonylag egyszerűen.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Akkor sz.tem, lehet, hogy ki fognak nyílni a légzsákok és még az is lehet, hogy valakinek eltörik az orra….vagy bármije, ez valószínűleg hosszas kórházi kezelést von majd maga után, nem beszélve, az autóban keletkezett anyagi kárról, ami feltehetőleg súlyos ezreseket fog majd a munkabéréből elvonni…A javaslatom a következő: Amennyiben a rend őrei ilyen módon kívánják megállítani Önt, legjobb lesz, ha szépen kirakja az irányjelzőt jobbra, majd lassítani kezdi gépjárművét és leáll szépen az út szélére. Ezután pedig eleget tesz az önt igazoltató rendőrök („sünik”)kérésének, miszerint: jogosítványt, forgalmiengedélyt, stb…stb…:)

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    És mi van akkor, ha felkapcsolja mögöttem a fényhídat, én meg beleugrok a fékbe, satuzva, csikorogva megállok, és a fakabát belém csattan? Autópályán is jómóka lehet az ilyen. Esetleg még félrerántom a kormányt és meg is pördülök – hadd izzadjon a sünje.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Szerintem ha elkezdünk lehúzódni úgy is látszani fog a rendőr szándéka..De mi van ha nem?
    Én pont így jártam vagy 6-7 éve.Megyek az Isten hátamőgötti úton, majd a semmiből egy rendőrautó szirénázva jön mögöttem.Szépen lassítok 90-ről, majd lejjebb húzódok, hogy menjen ha akar, mivel nem követett.Erre bevág elém, de úgy hogy vészfékeznem kellett bele ne csússzak az állatjába.
    Szerintem készenfekvő lenne a megoldás: A pótféklámba helyére egy ÁLLJ ELLENŐRZÉS felirat, és megelőzve, majd bekapcsolva a feliratot szépen megállunk, vagy egy ingyenes megoldás, mert ugye ketten nyomják a szolgálatot az autós rendőrök:Megelőznek, majd az utasülésen ülő szépen kimutat oldalra, vagy kitesz egy tárcsát ami szintén elég egyértelmű.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Teljesen jól megfogalmazta, hogy a kedves állampolgár mikor fog kapni egy „20-as” csekket, egy 2ezres helyett. Azt viszont nem értem kedves ZOZO, hogy miért kellene úgy éreznünk, hogy meg vagyunk alázva, ha megállítanak bennünket igazoltatás szempontjából!? Hát a rendőr ezért kapja a fizetését…nincs ebben semmi megalázó senki számára. Egyébként nem mindenki ért, az úgymond egyszerűnek tűnő jelzésekből…aki viszont nem érti azt, muszáj valamilyen módon megállásra bírni. A rendőrnek nincs a munkaköri leírásában, hogy kitalálja, hogy Ön az értelmesebbek közé tartozik vagy sem. Különben meg, az eddigi autóvezetői pályafutásom alatt, engem is megállítottak már néhányszor és érdekes…..engem nem akartak sem megverni, sem leszorítani, sem megbüntetni…..Ezzel a mentalitással, ne csodálkozzon rajta, ha majd Ők sem félnek egy „20-as” csekkel megajándékozni Önt 🙂

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Ha valaki mögé beláll a rendőr, felkapcsolja a fényhidat és (általában) röviden a szirénát, akkor -már bocsánat- hülye az, aki nem jön rá, hogy miért teszi. Ráadásul, ha követett is el előtte valamit, akkor meg elég egyértelmű. Lehet azon szívóskodni, hogy nem ez van leírva, meg „majd én jól megmutatom nekik”, csak akkor azért ne hisztizzen, ha a rendőd is jól megmutatja ki az erőssebb kutya! Bármilyen, arra alkalmas módon megállíthat. Ha a mögöttes módszer nem válik be, eléd fog hajtani, de akkor lehet, hogy a toleranciáját mögötted hagyja és egy szimpla figyelmeztetésből bírság lesz. Az autós meg anyázhat, hogy a bunkó rendőr megbüntette, pedig ő volt, aki jól meg akarta mutatni. Sosem értettem,miért jó valakinek, hogy bár tudja mit várnak el tőle, juszt se csinálja, mert ő a Valaki, aztán hisztizik, hogy kitoltak vele emiatt.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Szerintem elég egyértelmű ha valaki figyelmesen elolvassa a jogszabályt. „megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását – félrehúzódással és a szükséghez képest megállással – lehetővé kell tenni. ” vagyis ha mögöttem villog a rendőr autó akkor bizony meg is kell állni. Az hogy a cikkben le is írják, hogy nem veszi észre az autós a kék lámpát ez elég szomorú, mert ez is benne van a KRESZ-ben, hogy vezetés közben bizony figyelni kell a mögöttes forgalmat. És végül az autópályán a leállósávban ha mégis igazoltat a villogó rendőrautóval a rendőr akkor szintén egy jogszabály : „(2) Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad.” Ebben az esetekben, ha az igen tehetséges autós társaink be tartanák mindezt, akkor nem is lenne olyan veszélyes. Ezt ajánlom figyelmébe az előttem hozzászóló Tisztelt Zozonak ill. a cikk író Mihályi Csaba úrnak.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Már épp ideje hogy valaki szóba hozta ezt a témát.A rendőrök úgy viselkednek mintha a San-Franciscó útcáin című filmből léptek volna elő.Sokszor a frászt hozzák az autósra a szírénával,és megalázó módon mintha drogbárót fogtak volna szinte leszorítják az autóst az útról.Még jó hogy nem gumibotoznak meg rögtön.A kresz 6§ 2 bekezdés világosan leírja a megállítás menetét.A rendőr köteles érthető jelzést adni,hogy az autós azt tudja értelmezni és aszerint cselekedhessen.A villogtatás és a sziréna bőgetése nem az.Ha ilyen történik,rögtön 100 ember figyeli vajon milyen tömeggyilkost vagy bankrablót kapcsoltak le a rend őrei.Feháborító ez a viselkedés.Nekem be van készítve a jogszabály a kesztyűtartóba és nem félek az orruk alá dörgölni sem.

  • 2017.10.31. at 14:03
    Permalink

    Ha az autópályán a rendőr jelzést ad (kék fény+hang.j) akkor az autóst a legközelebbi pihenőhelyre, benzinkútra kíséri és ott kell leállni egy biztonságos helyen. Ez kétféleképpen is történhet. Egyik, amikor a rendőrautó a lekísért autó mögött van (ez a bevett és biztonságos), másik pedig amikor a leállítandó autó elé áll és mint egy felvezető autó u.m viszi le a pályáról. A leállósávon történő leállítás az inkább a (tudatlan) állampolgárok miatt van mivel azok a jelzésre azonnal a leállósávra hajtva megállnak, sőt rosszabb esetben még ki is pattannak az autóból, ami azért ott elég veszélyes. Az autópálya az egy veszélyes üzem nem árt némi fogalom arról, hogy mi az a 130km/h (szinte legfinomabb esetekben). A rutinosabb rendőrök inkább a lekísérést szokták alkalmazni, tehát ha a leállítandó autó halad elöl a rendőrautó pedig utána. Ez azért célszerűbb mivel egy általános személygépkocsi ablakain keresztül belehet látni , és figyelemmel tudja kísérni a benne utazó személyeket. Elképzelhető hogy ez tényleg Amerikából származik, de valószínűnek tartom, hogy szolgálat után haza szeretnének menni a családjukhoz és ennél biztonságosabb megállítás nem igazán van.

Vélemény, hozzászólás?