Hódítás a brit lobogó alatt – Mini John Cooper Works

Ha akarod csajos városi kisautó, ha szeretnéd vérpezsdítő sportautó, amit egyetlen férfinak sem szégyen fülig érő vigyorral hajtani. Ebben rejlik a Mini egyik varázsa, ugyanakkor úgy érzem, kicsit tisztába kell tenni a nevét, mivel sokan keverik a Mini Cooper leszármazási vonalát. Nos, aki eddig arra következtetett, hogy John Cooper az autó megalkotója, sürgősen felejtse el, hiszen Sir Alec Issigonis tervezte a pirinyó gépet a British Motor Corporation számára még az 1950-es évek végén. A BMC története is eléggé kaotikus, könyveket lehetne vele megtölteni, ezért most nem szeretnék elkalandozni az egykor oly színes brit autóipar históriájában. Viszont, aki szeretné ugyanazt a libabőrt átélni, amit én is egy-egy John Cooper Works modell láttán, az autósport történetében kutakodjon kicsit. A Cooper modellek pedigréjének alapját ugyanis a Formula 1 hőskorában kell keresni. Jóval korábbra kell visszautazni az időben, mint a ’60-as évek, amikor a raliban arattak sikereket a Morris Minik, hiszen John Cooper az édesapjával Charles Cooperrel már 1946-ban elkezdett versenyautókat készíteni. Az F1-ben is már a kezdetektől ott voltak, és már akkor a versenyző háta mögé építették a motort, ami igencsak merész vállalásnak tűnt akkoriban, de a történelem őket igazolta.

IndyCar rajongóként számomra még inkább különleges John Cooper neve, mert Amerikában lényegében ő és a Jack Brabham ébresztette rá a konstruktőröket, hogy az orrmotoros „roadsterek” kora leáldozott.

Azonban a John Cooper Works vállalatot John Cooper fia, Michael Cooper alapította a nem is oly távoli múltban, hiszen 2002 óta létezik és 2008 óta a BMW tulajdonában van. Na, de ennyit a történelemről, hiszen korunk erős Minije orrmotoros és elsőkerékhajtású, ám így is a legjobb élményautók egyike.
Mint mindegyik Mini, a frissített John Cooper Works is tömény brit hazafiságot sugároz magából, persze leginkább akkor, ha megrendelik hozzá az Egyesült Királyság lobogóját ábrázoló dizájnelemeket. Ott lehet a Union Jack a hátsó lámpákban, a fejtámlákban, a bőrburkolatba nyomva és belevarrva apró gombokként. Ám a JCW modellek további módosításokat is kaptak, amelyektől sokkal mokányabbak lettek, illetve látványosan versenyautósabbak, mint az alap Minik, vagy akár a Mini Cooper S. Pedig ez utóbbi is kimondottan sportos, de a JCW modellen az első ködfényszórókat is méhsejtmintás rácsra cserélték, valamint a lökhárító alsó részén is módosítottak picit a légbeömlőkön. A John Cooper Works felirat pedig ott virít a hűtőmaszkon, illetve a sárvédőkön, de szembeötlő a 18 colos, egyedi könnyűfém keréktárcsák közepén, továbbá a vörös féknyergeken is.

A Pirelli gumiabroncsai egyébként veszettül peresek, első pillantásra is sejthető, hogy a lelket is kirázza az utasokból az autó, de nem is az a rendeltetése, hogy semleges nyugalommal suhanjon.

A kéttónusú fényezés is sokat hozzátesz a boyracer érzéshez, a motorháztetőre ragasztott csíkokkal egyetemben és hátul is érdemes egy picit elidőzni. A tető látványos hátsó légterelőben végződik, a középen kivezetett kipufogókat pedig méhsejtmintás díszbetétek fogják közre, hogy teljes legyen az összhang az autó orrával. Az utastérben mélyre süllyeszthető kagylóülések várják a vezetőt és az első utast. Hátul is mélyített a két hely, és meglepően kényelmesen elférnek a térdek, ha nem nő 180 centiméternél magasabbra a hátulra kényszerülő személy vagy személyek. A fejtér viszont még az átlagos termetűeknek is necces, túl közel van a plafon.
Élményautóként azonban a balegy a lényeg. Az üléspozíció mesés, akár egy igazi versenyautóban. A kormánykerék tökéletesen simul a kézbe, szükség is van rá, mert erős kézzel kell fogni, a visszajelzések ugyanis annyira közvetlenek, hogy egy óvatlan pillanatban képes kirántani magát az ember kezéből. És ez maga a gyönyör! Viszont a duplakuplungos, 8 fokozatú váltó nem az, de erre egy picit később bővebben is kitérek. A műszerfalat szeretném még egy picit dicsérni, hiszen továbbra is egyedi látvány a nagy „palacsintasütő” kijelzővel és a kormánnyal együtt mozgó műszeregységgel. A középkonzol versenyautós (egyesek szerint repülőgépes) kapcsolói szintén üde színfoltnak számítanak, és ezek a részletek elengedhetetlenek a Mini életérzéshez.

Ahhoz, hogy élményautónak nevezzek valamit, nem kell sok száz lóerő, ám nagyon fontos a hajtáslánc a futómű, a kormányzás és a sebességváltó összhangja. A Mini JCW ebben a tekintetben szinte tökéletes. Az 1,2 tonnás tömegét 231 lóerővel és 320 Nm forgatónyomatékkal mozgatja a kétliteres, négyhengeres, duplaturbós benzinmotor, immár részecskeszűrővel felszerelve. Szinte már soknak is tűnik, de sajnos a váltó egy picit elrabol ebből. Főleg az indulásnál.

Picit lomhán ébred az autó, olyan, mint, amikor egy hűvös reggelen nem akarunk kimászni a paplan alól. Azonban miután megvan a lendület már helyreáll a világ rendje. Villámgyorsan kapcsolgat a fokozatok között, akár a vezető is a kezébe veheti az irányítást a kormánykerék mögötti váltófülekkel, így könnyebb előcsalogatni a diszkrét „puffogást” is a kipufogóból.

Azonban az élmény kimaxolásához inkább a manuális váltót javasolnám. Ugyanakkor a futómű és a kormányzás zseniális. Ahogy már említettem elképesztő, ahogy az út minden milliméteréről tájékoztat a kormánymű. A sport futómű pedig állítható, szükség esetén „puhítható”, sport módban viszont kőkemény, ahogy azt kell. A rövid tengelytávnak is köszönhetően rendkívül fordulékony, a lerágott csontnak számító gokartos érzés is megvan az elsőkerék-hajtás ellenére. Azonban a gyári 6,9 literes fogyasztást elég nehéz reprodukálni, mert az autó könyörög, hogy téglákat pakoljunk a jobb lábunkra, így a teszthét végén 9,1 literre jött ki a vegyes fogyasztás. Persze ez leszorítható kevesebb szerpentinezéssel és ritkább üresben túráztatással, de azért a kilenc liter környéke sem szégyen egy kétliteres, kétszáz lóerő feletti teljesítményű autótól. A John Cooper Works modell árszabása nem szerény. Automatizált váltóval 9,49 millió forintról indul, ami gyorsan feltornázható a tesztautó 13 milliós tartományába. Ekkor azonban már mindent megkap a vásárló, ami az élmény mellett a biztonsághoz is fontos. Többek között sávtartót, adaptív tempomatot, tolatókamerát, hátsó keresztirányú forgalomfigyelőt és parkolósegédet is. Kisebb kerekekkel és manuális váltóval pedig bő egymillió forintot is meg lehet spórolni, így 11-12 millió forintból kijön egy teljesen egyedi élményautó. Ha nagyon akarnék a vetélytársakkal példálózni, akkor azt mondanám, hogy ugyanebben az ársávban találhatók azok is, de nem akarok, mert a Mini John Cooper Works utánozhatatlan élményt nyújt.