Hivatalos skicceken az új Skoda Octavia RS

A skiccek még kicsit túloznak, de már jól láthatók az Octavia RS vonalai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mivel az új Octavia RS is hibrid hajtásláncot kap, immár az iV jelölés is csatlakozik a nevében a sportosságot jelölő RS mellé.

Már korábban beindultak a találgatások, hogyan is néz majd ki az új Octavia legsportosabb változata, ám most a gyáriak pontot tettek ezeknek a találgatásoknak a végére. Persze a három skicc, amiket megmutattak, még nem tárják elénk teljes valójukban a modelleket, de egészen jó megközelítést adnak a kinézetüket illetően. A gyártó nemes egyszerűséggel „kupé stílusú limuzinnak” nevezi az ötajtós szedán változatot, a kombi persze maradt Combi.
Hirdetés
Az már a skicceken is jól látszik, hogy jóval agresszívabb arccal tekint a világba az Octavia RS iV, mint a gyengébb tesói. Az első lökhárítókba hatalmas légbeömlőket vágtak, a hűtőmaszk feketén csillog. Hátul a téglalap alakú kipufogóvégeket látványos fénycsík köti össze, a limuzin csomagtartójának fedele pedig egy légterelőben végződik.
Az utastérről egy picike ízelítő sem érkezett, viszont azt elárulták, hogy a konnektoros hibrid hajtáslánc 245 lóerős lesz. A hivatalos közleményben ugyan nem szerepelt a benzinmotor mérete, de valószínűleg az 1,4 literes TSI szolgál majd az autóban egy villanymotorral kiegészítve, akárcsak a Golf GTE és a Cupra Leon modellekben, amelyek szintén 55 kilométert tudnak majd megtenni tisztán villanyhajtással. A Skoda Octavia RS iV debütálására már csak március 3-ig kell várni, hiszen akkor mutatják meg élőben, a Genfi Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?