Hidrogénes lesz a Hyundai retro sportkupéja?

A rajongók évek óta kérik a koncepcióautó átültetését az utakra, úgy tűnik, megvalósul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevés tanulmányautó képes olyan heves érzelmeket kiváltani a közönségből, mint amilyet a Hyundai N Vision 74-nek sikerült, a könyörgés pedig úgy tűnik értő fülekre talált, hiszen sorozatgyártásba kerül.

Hivatalosan is megerősítette a Hyundai, hogy készül az N Vision 74 sorozatgyártásra érett változata, amelyet még 2030 előtt bemutatnak. A sportkupé érkeztének bejelentésén túl elárulták a dél-koreaiak, hogy az évtized végéig 21 villanyautót fognak piacra dobni a különböző márkáik (Hyundai, Genesis) égisze alatt.
Hirdetés
2022 nyarán mutatta be egy másik tanulmányautó kíséretében a Hyundai az N Vision 74-et, amely rögtön komoly visszhangot váltott ki az autóiparon belül. Egyrészt a retrofuturista dizájn miatt, amely a modern kor elektromos autóinak a vonalait vegyíti az 1974-es Pony Coupé formatervével, másrészt a lemezek alatt található technológia is meglehetősen egyedi. Utóbbi miatt maga a Hyundai is "mozgó laboratóriumnak" nevezte a tanulmányt, így nem lehetett túl sok reményt fűzni a későbbi sorozatgyártáshoz.
De mi is hajtja az N Vision 74-et? Villanymotorok, de hátul kettő is dolgozik a lemezek alatt 670 lóerős összteljesítménnyel, az energia tárolásáért pedig egy 62,4 kilowattórás akkumulátor felel, amely akár hálózatról is tölthető. A rendszer másik felét viszont hidrogén-üzemanyagcellás : a 114 lóerős erőforrást a kocsi orrába helyezték, a két üzemanyagtartály pedig hátul kapott helyet. Az autó akár 600 kilométeres hatótávra is képes lehet, a végsebessége 249 km/óra, míg a 0-100 km/órát álló helyzetből kevesebb mint 4 másodperc alatt futja.
Hirdetés
Kétségtelen hogy a hajtáslánc innovatív, viszont egy ilyen jármű felhasználhatósága erősen korlátozott, hiszen hidrogén töltőállomásból jelenleg nem túl sok üzemel. Valószínűbb, hogy a Hyundai az N Vision 74-ből egy tisztán elektromos sportkupét fabrikál, hiszen alapvetően a közeljövőben érkező villanyautók között emlegették. Ugyanakkor a májusban szárnyra kapott pletykák alapján a koreai márka egy extrém módon limitált modellnek szánja az N Vision 74-et, ebben az esetben viszont nem lenne komoly nyomás a felhasználóbarát kialakítás. A Hyundai egyelőre nem közölt hivatalos információkat a hajtáslánccal kapcsolatban, ahogy a pontos megjelenési dátumot is egyelőre titkolják. Koreai források szerint akár már 2026-ban piacra dobhatják, de jelenleg a 2030 előtti piacra kerülés a biztos.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Hidrogénes lesz a Hyundai retro sportkupéja?

Vélemény, hozzászólás?