Hitler korában is volt csapatsorrend

A harmincas évek egyik legkiválóbb német autóversenyzője, Manfred von Brauchitsch könyvében sok belső információt tárt a világ elé, hogyan is működött a Mercedes-csapat. Hogyan ajánlották be őt egy befolyásos emberhez, bizonyos Hitlerhez, hogy támogatást kérjen a német versenyautók fejlesztéséhez. Hogyan kapta meg ezt a német autóipar két csillaga, a Mercedes és az (Audi előd) Auto Union.
A Mercedes csapatvezetője – vagyis ahogy akkoriban hívták, az intézője –, a legendás Alfred Neubauer volt, aki kemény kézben tartotta fiait, és elvárta, hogy mindent a Mercedes érdekeinek megfelelően tegyenek. A versenyzők nem előzhették meg egymást abban az esetben, ha ezzel a márka győzelmét teszik kockára. Erre a következő szabályt alkalmazták:
„Motorja és képességei ismeretében mindenki olyan gyorsan rugaszkodik el a starttól, amilyen gyorsan csak tud, anélkül, hogy a motort túlhajszolná és erejét már az első körökben kiadná.”
„Azt a vezetőt, aki ilyen módon elsőnek ér el ellenfeleivel szemben egy perc előnyt saját istállótársa már nem támadhatja.”
Neubauer egész sor jelrendszert fejlesztett ki, amivel a boxból tudott utasításokat adni versenyzőinek. „Kezdetben ez a jelzőszolgálat zászlóival és tábláival csak a verseny állásáról adott információt. Neubauer azonban finomította a módszert és helyéről a legravaszabb fortélyokkal irányította versenyzőit. Akár egy hadvezér, maga döntött győzelemről és vereségről” – mesélte von Brauchitsch.
A versenyzők azonban akkoriban is csak versenyzők voltak, és magasról tettek mindenféle politikai vagy gazdasági érdekekre, ők versenyezni mentek a pályára. A kor két nagy olasz pilótája, Tazio Nuvolari és Achile Varzi például több ízben is olyan keményen támadták egymást, hogy az eredmény két széthajtott kocsi és egy második vonalbeli versenyző győzelme lett. A sorozatos renitenskedést maga Mussolini is megelégelte és államtitkárán, Turattin keresztül utasította rendre a két versenyzőt, hogy tegyék félre személyes érdekeiket és Olaszország győzelméért küzdjenek. A két versenyző bólogatott, hogy jó, rendben, majd egymásra néztek „Ki a fene ez a Turatti?”, és ugyanúgy csináltak mindent, mint addig.

A Mercedes-istálló az 1937-es Monacói Nagydíjon aratott kettős győzelmet, von Brauchitsch és Rudolf Caracciola révén. Már a rajtnál is a két pilóta között dúlt a legnagyobb csata, az első kanyarokat fej-fej mellett haladva vették és a verseny végéig sem szálltak le egymás nyakáról.
„A mi boxunknál kétségbeesett hangulat uralkodott az istálló két tagjának testvérharca miatt” – emlékezett vissza von Brauchitsch. „Az ilyesmi szigorúan tilos volt. Valóságos majomcirkuszt rendeztek, hadonásztak, táblákat mutogattak, jelt adtak, integettek, fenyegettek, hiába.”
A verseny utáni fejmosás azonban elmaradt. Neubauer örült a kettős győzelemnek és elszállt minden mérge. Von Brauchitsch és Caracciola, a két korábbi ádáz ellenség, akiket Caracciola felesége békített össze és tett barátokká (nagy férfi mögött mindig keresd a nagy nőt!), együtt ünnepeltek és konflison hajtattak végig a pályán, hogy egy kocsmában gurítsanak le néhány korsó sört a nagy nap emlékére.
Az elmúlt nyolc évtizedben tehát nem sok minden változott, bár mostanában ezt a fajta ünneplést elég nehéz elképzelni. Konflist még könnyebb lenne keríteni Monacóban, de hogy két versenyző együtt igyon meg egy sört…