Hibridként is kéne – Suzuki Baleno SHVS teszt

Suzuki Baleno 1.2 GLX SHVS teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden adott, hogy sikeres nép- és flottaautó legyen az új Suzuki Baleno. Végtelenül takarékos hibrid rendszerével próbáltuk, és tetszett.


Hibridként is létezik. Korábban is teszteltük már az új Suzuki Balenót, az 1,2 literes benzinesével, akkor szándékosan a legalapabb felszereltséggel. Ekkor tulajdonképpen mindent elmondtunk, amit az új Balenóról érdemes tudni, ám az SHVS enyhe hibridrendszerrel párosítva megérdemel egy újabb misét. Attól függetlenül, hogy az autó mérete, kinézete változatlan, karaktere teljesen más, mint hagyományos társáé. Emberfüggő, hogy kinek jön be az új Baleno külseje, én imádom, ahogy a hűtőrács krómkerete a lámpatestben folytatódik. Mutatós, de azért látszik a Maruti-Suzuki beütés. Amennyire fürge tud lenni ez az autó az ezres turbóssal, annyira nem az, az 1.2-es szívó benzinessel. Ám mindenért kárpótol, amikor egy fárasztó belvárosi átkelés után 4,0 literes fogyasztást ír ki a hibrid változat komputere. De meg fogja venni valaki ennyiért?

Olcsó, de élhető beltér. A Suzuki nem titkolja, hogy elsősorban céges autónak tervezték az új Balenót, ezért külön kedvezményeket alakítottak ki a vállalati ügyfelek részére. A flottaautós elképzelésre enged utalni a kisautó közel 4 méteres hossza és a tágas beltér. A Baleno bebizonyította, hogy a Suzuki továbbra is végtelenül egyszerű, ám pont ezért szerethető autókat gyárt. A márka egyéb modelljeiben is használt 7 colos érintőképernyőn könnyen kezelhető multimédia fut, navigációja jó minőségű, gyors, egyszerű, és gyorsabban csatlakoztatta a telefonomat, mint egy Toyota, vagy egy Ford. Zenehallgatás közben a hangzásra sem lehet panasz, ám meg kell említeni a beltér olcsó anyagait, ami leginkább az ajtókilincs és ajtókönyöklő kádjában mutatkozik meg, hiszen 3000 kilométeres autó létére már mállott a műanyag és minden karcot megtartott. Ellenben kategóriája egyik legjobbja a kalaptartóig 320 literes, ülésdöntéssel 756 literes csomagtartó.

Ilyen lehetett régen is. Átülve sokat látott 1995-ös Suzuki Swift szedánomból, rögtön az jutott eszembe: az én Swiftem is ilyen lehetett újkorában. A két autó vezethetősége, kezelése kísértetiesen hasonló. Az ötfokozatú manuális váltó ugyanúgy kapcsolható, pontos, de egy kissé laza, gyöngéd. Olyan suzukis. Aki vezetett Swiftet, tudja. Én bírom ezt a bekattanós, de alapvetően lenge váltókart. Az csak a hosszabb használat után tűnik fel igazán, hogy mennyire jó fogású a váltógomb. Nem tudom, fogtam-e valaha ennyire jól kézre eső váltót. A futómű szintén márkahű, nem túl komfortos, méretesebb kátyúknál képes nagyot dobni a hátulján, de azért nem olyan rossz. Persze a privát autómban nincsenek olyan luxus dolgok, mint a szervokormány, az automata klíma vagy az ülésfűtés - ezek sokat dobnak a kényelmen, és a Baleno SHVS alapfelszereltségként adja őket. Ami a legjobb mégis, hogy a rükvercet ugyanúgy nem veszi be néha, mint a 21 éve gyártott társa. Ilyenkor vagy 4-esbe kell rakni, és úgy R-be, vagy előre gurulni egy keveset és rögtön beveszi. Természetesen nem fordult elő olyan sokszor, mint az idős felmenőnél, de zseniális, hogy a mai napig Suzuki-betegség, és az orvoslása is ugyanolyan.
Hirdetés
Takarékos hibrid. Sokan meglepődnek, hogy a Balenóból készül rásegítős (mild) hibridváltozat is. Az SHVS megnevezés az 1,2 literes szívó benzinessel párosított hibridrendszerre utal. A 90 lóerős, önmagában lomhácska benzinmotorhoz egy 3 lóerős, elektromotorként is működtethető önindító-generátort kapcsoltak, ami elinduláskor és gyorsításkor 50 Nm-es nyomatékával csökkenti a benzines terhelését. A hozzátartozó lítiumion akkumulátor töltése csak motorféküzemmel lehetséges. Legalábbis a két műszer közötti kis kijelzőn csak ilyenkor mozogtak a kis nyilacskák az akkumulátor felé. Leginkább városban érezhetjük nagyszerű hatását: lámpa előtt motorfékkel lelassítunk, majd megállás előtt már kapcsol is a start/stop, induláskor pedig folyamatosan segít rajtunk a generátor. Így szinte nem fogyaszt semmit. Sokan azt állítják róla, hogy nem sokat ér ez a rendszer, engem viszont megvett. Az első kilométerek után izgatottan vártam, hogy mozduljon már meg az üzemanyag-szintmérő, de csak azért sem akart. Aztán körülbelül 150 km után elkezdett lefelé konyulni, ám a csigatempója továbbra is megmaradt. Tömény városi használattal (néha dugóban állással), kevés autópályázással 4,5 literes tesztátlagot produkált az egyhetes teszt alatt. Le a kalappal. A közösen megtett több mint 600 km alatt elértük, hogy negyedig apadt a benzintank, pedig csak 37 literes a Baleno tartálya.
5 millió lett, maradhat? Akár adaptív tempomatot is kaphat, ami nagyon finoman fékezget. Ehhez ráfutás-jelző is kapcsolódik, ami fülsüketítő sípolással és pedálrezgetéssel jelez, ha veszélyt érez, de ettől csak még jobban megijedünk. Parkoláskor tolatóradar és kamera is segítségünkre van. Az alapmodellhez képest 1,5 milliós (gazdagabb ellátmányt is adó) hibrid felárát azonban még a dízeleket megszégyenítően szerény fogyasztás ellenére sem biztos, hogy sokan bevállalják. Az SHVS modell ára 5 180 000 Ft, ami soknak hangzik, de kedvezményesen már akár 4 450 000 forintért elhozható a kereskedésekből. Így azért továbbra is egy jó ajánlatnak hangzik, főleg ismerve tudását és minimális fogyasztását. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy aki a tempósabb közlekedést részesíti előnyben, az nem ezt a modellt keresi. Én viszont új kedvencre találtam benne, pontosabban a Balenóban, ami ennyi pénzért is autó tud maradni, és mindent tud, amit ma egy autótól elvárunk. Minden más csak mellébeszélés, vagy inkább ráadás.
Értékelés
Pozitív
Szerény fogyasztás, játékos fogyasztáscsökkentés, mutatós külső-belső, a kategória egyik legnagyobb csomagtere, nagy hátsó lábtér, gazdag felszereltség
Negatív
Lassan töltődő akkumulátor, szerény menetteljesítmények, olcsó anyagok, jelentős felár az alapverzióhoz mérten
Árak
Tesztmodell alapára
3 690 000 Ft (2016.10.10.)
Tesztautó ára
5 180 000 Ft (2016.10.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 6600 1/min-nél
Nyomaték:
120 Nm 4400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,3 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3995 mm
Szélesség:
1745 mm
Magasság:
1460 mm
Saját tömeg:
935 kg
Össztömeg:
1405 kg
Terhelhetőség:
490 kg
Tengelytáv:
2520 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
320 l
Belső szélesség elöl:
1430 mm
Belső szélesség hátul:
1360 mm
Belmagasság elöl:
920-990 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1370 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér hossza:
630 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1470 mm
Raktérnyílás szélessége:
900 mm
Raktérnyílás magassága:
730 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzines
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
5 sebességes kézi
Nyomaték:
120 Nm 4400 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 6600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,3 s
CO2-kibocsátás:
94 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

16 thoughts on “Hibridként is kéne – Suzuki Baleno SHVS teszt

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Drága nagy szilárdságú acélt használnak a kritikus helyeken, ezért könnyű, nem pedig spórolás miatt. Sokkal drágább autóban ennek az aránya jóval alacsonyabb mint a Suzukiban. Az alap baleno 3 milliónál indul, és már az is egy tisztességes csomag, ez pedig 4,5, nehezen találni jobb ajánlatot ezeknél. Tetszeni nem tetszik a formája, de ez egy zseniális kisautó kiváló ár/érték arányban. A hibrid rendszer egyszerűsége és hatékonysága előtt pedig szintén le a kalappal. Ideális munkába/iskolába járós, szükség esetén akár családi autó ez.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Én is ezt gyanítom, szinte kizárt dolog, hogy kiforgatva nem megy jól, csak így meg nem túl szakszerű a cikk, ha nem húzatta ki a tesztelő egyszer se, csak papásan közlekedett és rámondta, hogy lomha.
    Egyébként ezek a jó kis szívó Suzuki benzinesek a bizonyítékok, hogy a világnak nem feltétlenül van szüksége se dízelmotorokra, se turbó benzinesekre, rendes fejlesztéssel egy szívó benzines is tud szépen fogyasztani. Nem tudom, hogy csinálják, hogy Euro6 mellett is ilyen jó szívó benzineseik vannak, de valamit nagyon tudnak.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Persze, az biztos, nem is rajongok az Ignis futóművéért. Nem is az, hogy billegős, az még hagyján, engem a pattogás zavar legjobban. Biztos, hogy jobb autó a Baleno, csak a formája annyira ázsiai, a belseje meg annyira gagyi, hogy nem érzi az ember, hogy kéne. Pedig ha a tényeket nézem, könnyű súly, erős, takarékos motor, nagy belső tér és csomagtartó, sok minden szólna mellette.
    A Swift 6 éves modell létére sokkal vagányabb formájú és sokkal jobb a belseje (cserében szűkebb és pici a csomagtér), a Vitara meg ahhoz képest alig drágább, amennyivel komolyabb kiállású és nagyobb autó. Szerintem pont emiatt nem lesz sikeres, főleg a Vitarával nem tud versenyezni. Vitarára már nem is kérdés, hogy lecserélném az Ignist, a GL+ felszereltség ára 4,1 millióért verhetetlen. De egyelőre még marad az Ignis.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    5,1 millió ezért a csúnya kis bádogért…hát komolyan mondom, megáll az ész. 3.5-4 még azt mondom so-so. (ezzel is az lesz majd mint a 8.5 milliós kizasival?) . A kis súly meg nem egy nagy truváj, kevesebb anyagot használnak fel itt-ott és kész (kicsit hangosabb lesz bent, kicsit hamarabb kopik stb)..ha valami kis pluszt kell rakni bele rögtön 70kg-val nehezebb, ettől függetlenül a súlycsökkentés irányvonalával teljesmértékben egyetértek.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    „Hibridként is kéne – Suzuki Baleno SHVS teszt
    Suzuki Baleno 1.2 GLX SHVS teszt”

    kéne=kellene jót röhögtem! Talán az egész cikket ebben a tájszólásban kéne írni nem???Amennyiben csak Rózsa Sándorosan tudná a szerző akkor inkább ne!!!! De vicces az biztos így keverni.
    TESZT= Töttem pár kanyart, azt léírtam mi a véleményöm!(Köcskeméti táj vagy szögedi kinek hogy.) HAHAHAHAHAHAHA (autentikus?)

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Meglatjuk hany ceg fogja ezt a kompromisszumot valsztani, bevallalni, biztos nem mind, de szerintem nemsok, de meglatjuk.
    Nemhiszem hogy azert adjak a tamogatast hogy majd ha mar a cegek lecserelik oket akkor majd a szerencses kisember, vagy ceges alkalmazott megvehesse. Ha igy lenne akkor is leginkabb a cegek nyernek vele.
    De nem is ez volt a lenyeg, maradjunk a Balenonal.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    „De mond már akkor egy 10misis villanyautót minek támogatnak?”
    Pl. hogy a cégek a kormoló dízelek helyett vegyenek villanyt? Amiből aztán a magamfajta használtautólesőnek is leesik valami?

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Görény.
    Írhatnál normális válszt is. Lehet naiv vagyok de azért nem kell rögtön lehülyézni.
    Te a kocsmából írsz, mert ez a stílus kb. az a szint.
    De mond már akkor egy 10misis villanyautót minek támogatnak?
    Azt egy átlag póógár soha nem gyüjti össze, ráadásul kap egy kompromisszumokkal teli autót aki megveszi második autónak. Juhujj.
    Ez a Baleno meg teljes értékű és úgy fogyaszt mint egy dízel, keveset szennyez és annyira nem is drága.
    Mi a problémád?

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Sőt, megvehetné neked karácsonyra b+. Nyilván. Bivalybasznád alsó lakosai biztosan támogatnák, hogy városi hülye gyerekek autóvásárlását támogassa az állam.
    Mi lenne, ha azon gondolkodnál, hogy pl. összegyűjtesz rá? Ja, hogy azért melózni kell. Hát….

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    „zseniális, hogy a mai napig Suzuki-betegség, és az orvoslása is ugyanolyan”
    Bisztos, hogy nem a „zseniális” szó jutott volna itt eszembe.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Egy kiragadott mondat a sima 1.2-es GL Baleno tesztjéből:
    Hihetetlenül jól megy a 90 lóerős, mindössze 865 kg saját tömegű ötajtós, ami egészen meglepően tágas utas- és csomagteret is ad.
    És a Totalcar sima 1.2-es GL Baleno tesztjéből:
    Ha valaki nem kíméli, majdnem úgy megy, mint a 90 lóerős, turbós Twingo, ami nem csekélység.

    Most vagy a akksi és a jobb felszereltség plusz 70 kilója tompítja a motort, vagy a tesztelőnek más számít dinamikusnak. Esetleg az is lehet, hogy kíméletesebben hajtotta a másik két tesztelőnél, mert kis fordulaton egy 150-200 lóerős szívó benzinessel is lehet úgy közlekedni, hogy ne tűnjön erősnek.
    Várom a véleményét olyanoknak, akik már vezették, kíváncsi vagyok.

    Nagy kár egyébként, hogy ennyire keleti a formája meg nem túl igényes a belseje, az adottságai alapján ez lenne a legtökéletesebb kisautó. A fogyasztása meg az alacsony tömege is parádés, mindkettőben nagy munka volt, ehhez kellett volna a látványt is igazítani. Emiatt egyáltalán nem érzem azt, hogy a 1.5-ös Ignisből szívesen átülnék.

  • 2017.10.28. at 01:53
    Permalink

    Jo cikk, teccik. Az osszehasonlitas a regi Swiftel is teljesen megallja a helyet.
    Erre is adhatna tamogatast az allam, mint a villanyautokra, az lenne az igazi.
    Az utolso fekete-feher kep nagyon el lett talalva a hid alatt ugy nez ki mintha japan zaszlo elott allna a Baleno.

Vélemény, hozzászólás?