Hétvégére lezárják a Kékestetőre vezető mellékutakat

A közútkezelő a közlekedők megértését kéri, de az útlezárások az autósok biztonságát szolgálják

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mátra legmagasabb pontjain nemcsak számottevő eső, hanem helyenként 10-20 centiméternyi friss, magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó is hullott az elmúlt napokban, ami veszélyessé teszi a közlekedést.

Az intenzív esőzések és havazások nyomán a hegyvidéki szakaszokon is olyan mértékben átázott a talaj, hogy több fakidőlés is nehezítette és veszélyeztette a közlekedést a héten. A már említett nagyobb tömegű tapadó hó és éjszakai, hajnali jegesedés miatt pedig szintén voltak fakidőlések és ágleszakadások. Az előrejelzések alapján hétvégén további jelentős mennyiségű csapadék és erős széllökések várhatóak a Mátra térségében, amelyek további fakidőléseket, ágleszakadásokat eredményezhetnek. Az élet- és vagyonvédelmi okok miatt, illetve az utak járhatóságának fenntartása érdekében a következő napokban ezért korlátozzák a behajtást a Kékestetőre vezető mellékutakon - áll a Magyar közút közleményében
Ez azt jelenti, hogy a Magyar Közút a társszervekkel, hatóságokkal való egyeztetés alapján a kékestetői bekötőúton és az adótoronyhoz vezető mellékúton 2023. január 20-án, pénteken 19 órától egészen 2023. január 22., vasárnap 19 óráig teljes útzárat vezet be. Ezen alsóbbrendű utakat így kizárólag a megkülönböztető jelzést használó járművek és az autóbuszok használhatják majd a következő időszakban. A rendőrség és a polgárőrség pedig folyamatosan ellenőrzi majd a lezárás idején, hogy mely járművek használhatják nagyon indokolt esetben a bekötőutakat.
Hirdetés
A fenitek alapján a Magyar Közút arra kér mindenkit, hogy a teljes lezárás ideje alatt mindenképpen kerüljék el ezeket az útszakaszokat és semmiképpen se tervezzenek utazást az érintett utak igénybevételével. A közútkezelő arra is felhívja a figyelmet, hogy a Mátra más útjain is előfordulhatnak ágleszakadások, fakidőlések az időjárási helyzet miatt, így valamennyi útszakaszon érdemes az autósoknak fokozott óvatossággal, körültekintéssel vezetniük. Az érvényben lévő korlátozásokról érdemes folyamatosan tájékozódni még indulás előtt a www.utinform.hu oldalon.
Hirdetés
Forrás: Magyar Közút
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?