Hétvégén újra kirajzanak az autócsodák Balatonfüreden

Két év kihagyás után újra lesz Concours d'Elegance!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A pandémia miatt két éven keresztül nélkülözniük kellett a klasszikus járművek rajongóinak a Balatonfüred Concours d’Elegance-t, ám idén visszatérnek az autócsodák a festői Tagore sétányra.

Május 13. és 15. között ismét megrendezik Balatonfüreden a régió egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjét. A veterán, vintage, classic és youngtimer kategóriákban várhatóan mintegy ötven járművet felvonultató VII. Balatonfüred Concours d’Elegance főszponzora a hagyományoknak megfelelően idén is a BMW Group Magyarország.
Évek óta sok ezer látogatót vonzott a balatoni autós rendezvény, ezért is volt fájó a közönségnek a kényszerszünet, de ennek vége. A FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens / Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) által akkreditált, szabadon látogatható eseményen idén négy kategóriában versengenek a járműkülönlegességek. A veterán és vintage kategóriában az első világháború előttről, illetve az 1919-1942 közötti időszakból származó személy-, sport- és versenyautók, a classic és youngtimer kategóriában pedig az 1945 és 1985, illetve 1986 és 1995 között gyártott járművek indulhatnak. Idén körülbelül 50 járművet várnak a balatonfüredi Tagore sétányra, köztük egy olyan ritkaságot, melynek első tulajdonosa az indiai Nabha tartomány maharadzsája volt. Ez pedig nem más mint egy 1948-as Rolls-Royce Silver Wraith. Az ünnepélyes eredményhirdetésre május 15-én vasárnap 13 órakor kerül sor, amikor a résztvevő autócsodák vörös szőnyegen vonulnak fel a zsűri és a közönség előtt.
Hirdetés
Az autós szépségversenyt már hatodik éve támogatja a BMW Group Magyarország, így klasszikus BMW ritkaságokkal is találkozhatnak majd az érdeklődők, de a bajor gyártó több új modelljével is megismerkedhetnek. Mivel idén 50 éves BMW M GmbH, elviszik a BMW M5 CS, a BMW M4 Competition, valamint az X4 M modelleket is. Ugyanakkor szinte a teljes elektromos kínálatot is meg lehet majd nézni közelebbről, köztük a BMW i4 M50, az iX és a megújult iX3 modelleket is, valamint az elektromos MINI Cooper SE, illetve a plug-in hibrid MINI Cooper SE Countryman ALL4 modelleket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?