Havi 419 000 forintba kerül a Tesla Model S
Megérkezett a Tesla S: venni még nem, de bérelni már lehet
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Vásárolni még mindig nem lehet itthon a Tesla autóit, lízingelni azonban már igen, a Model S havidíja a luxusautókéval vetekvő, üzemköltsége alacsonyabb.
Miként az már tudható volt, elsőként a Business Lease kínálatában, tartós bérleti konstrukcióban érhető el hazánkban a Tesla Model S. A Business Lease mobilitási szolgáltató Kelet-Közép-Európában először nálunk vezeti be a sokak által várt autót, amely – szintén a Business Lease kínálata révén – az év végéig a szlovák és a cseh piacon is megjelenik. Vincent van der Meijden, a Business Lease ügyvezető igazgatója az előzetes várakozások alapján a régiós piacon 2015-re 25, 2016-ra 80 autós kereslettel számol.
„A Tesla a legjobb példa az elektromos autózás fejlődésére, a Business Lease pedig az elektromobilitás elkötelezett támogatója” – hangsúlyozta Vincent van der Meijden, a Business Lease ügyvezető igazgatója. – „Magyarországon a Tesla normál kereskedelmi forgalomban jelenleg nem kapható, így az a tény, hogy a Business Lease teljes körű szolgáltatással, operatívlízing-konstrukcióban biztosítja a Tesla-autók importját, regisztrációját, szállítását, hozzájárul az elektromobilitás és a legújabb technológiák elterjedéséhez.” Mint az ismeretes, nemrégiben elkészült a villanyautók támogatórendszeréről szóló Jedlik Ányos Terv, ami a benzines és dízel üzemű autókhoz mérten kedvezőbb üzemköltségen túl akár további ösztönzőket is adhat a vásárlóknak.
A Tesla S-sel a flottapiac felső szegmensét célozza a Business Lease, így csakis teljes szolgáltatáscsomaggal kínálja. A havi 419 000 forintos díj magában foglalja az autót (ennyiért a 65 kWh-s, 306 lóerős verzió jár), egy intelligens töltőberendezést és ennek üzembe helyezését, minden költséget és ügyintézést, beleértve az importot, a regisztrációt, az adókat, a biztosítást, a karbantartást, szükség esetén a javítást, az autómentést és a csereautót. A konstrukció rejtett költségek, kezdőrészlet nélküli, 4 évre szól, a Model S négyéves üzeme általa 20 112 000 forintba kerül. A Tesla S a cégvezetői autók szegmensébe illeszkedik, így, bár más autókhoz nem hasonlítható, kategóriáját tekintve leginkább a magas felszereltségű Audi A6-nak, illetve az Audi A8-nak felel meg.
A Business Lease-nél a Tesla S teljes gyári modellválasztéka és extra-választéka elérhető a hazai felhasználók számára, csakúgy, mint a Tesla nemzetközi Supercharger töltőállomás-hálózata. Az országhatárokon átnyúló használat már ma is realitás, hiszen a Tesla S hatótávolsága - visszafogott hajtás mellett akár - 400-500 km között mozog. A Business Lease konstrukciójában az alapfelszereltség része az intelligens légrugózás és a metálfényezés. Extraként elérhető a távolságtartós tempomat, a sávtartó- és a parkolóasszisztens, valamint az automata fényszóró is.
KIrály, ez nettó vagy bruttó? Gondolom netto 😉
Tehát ha netto akkor 4 év alatt kifizetem az árát és akkor legalább az enyém lesz, vagy nem?
Azért gondolom hogy nem ez a „gyenge” változat fogy igazán, mert hát ha lúd….