Hasznos tanácsok kisgyermekkel utazóknak

Egy hosszú utazás az autó fedélzetén egy (kis)gyermekkel nem feltétlenül egyenlő a pihenéssel. Vannak olyan csemeték, akik nehezen viselik a zötykölődést és a hegyi kanyarokat, vagy egyszerűen csak bajosan tudnak órákon át nyugton és egy helyben maradni.
A mérsékelt forgalom mellett is jobb inkább egy esti időpontban vagy éjjel elindulni, hiszen ilyenkor általában elnyomja őket a természetes álmosság – de vigyázzunk, nehogy a sofőr is így járjon! Ha erre nincs lehetőség, praktikus megoldás lehet az autóba szállás előtt úgymond „lefárasztani” a gyereket. Egy nagy séta, egy közös torna vagy egy könnyű étkezés szinte biztos recept ahhoz, hogy elpilledjen... és aztán végigaludja az utat.
Persze nem ezzel szeretnénk brillírozni, hogy a gyerek majd alszik az autóban, a felnőttek pedig nyugodtan ülhetnek elöl. Feladat letudva, nincs semmi dolguk, csupán a célállomáson kicsomagolni a békésen szundikáló kisdedet… Szóval, tekintsük át azt a (valószínűleg gyakoribb) verziót is, hogy ébren van!
Amíg tényleg kicsik, legalább három-négy éves korig, amennyiben az autó tulajdonságai megengedik, ajánlott legalább az egyik szülőnek hátra ülni. Így nem csak jobban tud majd az utódra vigyázni, de a figyelme lekötésében is segíthet. Ehhez szükség lehet néhány játékra, persze nem kell túlzásba esni: elég egy baba, egy kisautó vagy egy pakli szép, színes kártya… Rajzolni, színezni, olvasni nem ajánlott menet közben, mert megterheli a szemet és fejfájást, émelygést, rosszabb esetben hányást is eredményezhet. A mesékről azonban így sem kell lemondani, nem kell hozzá feltétlen beépített „dolby surround”, elég egy jó CD vagy DVD lejátszó (akár fülessel, hordozható kivitelt is választhatunk), és aztán akár át is beszélhetjük az élményeket. Persze csupán mértékkel nézessük a monitort, nehogy a gyerek nagyon „beleboruljon” a virtuális valóságba… és később semmi emléke ne legyen arról, hogy egyáltalán utaztunk.
Régi, jól bevált módszer a beszélgetés, a közös éneklés, a barkóbázás, de a nagyobbakat már jó eséllyel leköti a táj szépsége és az új vidékek varázsa is. Ilyenkor adhatunk nekik feladatokat: ki hány gólyát, traktort, zöld Trabant helyett meg mondjuk fekete X5-öst lát?
Legalább egy-másfél óránként ajánlott megállni is, megnézni, hogy minden rendben van-e, megmozgatni kicsit magunkat, s keresni egy mosdót. (Kicsi voltam, de sosem felejtem el édesanyám arcát, amikor egy ízben kettesben utaztunk Lengyelországba. A kanyargós, hegyi utakon végre kielőzte a kamionokat, szabad volt a pálya, amikor megszólaltam: „Anya, pisilni kell!”. Anya persze a következő lehetőségnél félreállt, s szülői kötelessége közben fél szemmel azt nézte, ahogy az elmúlt egy órában, nagy nehezen megelőzött monstrumok mind elhúztak mellettünk. Utána hosszabb utakon gyakran kérdezgette, hogy vagyok, meg kell-e állni, s ha azt is mondtam, hogy nem, a biztonság kedvéért a kanyargós hegyi utak előtt biztos, hogy mindig „pihentünk” egy kicsit.)
Amennyiben mindenre odafigyelünk, s nem csak a megfelelő kényelmi és biztonsági berendezésekről gondoskodunk, hanem előrelátó és „animátori” feladatokat is ellát a szülő, a hosszú utazás valószínűleg nem jelent majd komoly megterhelést sem neki, sem a csemetének. Sőt!
Érdemes azonban még felkészülni arra az eshetőségre is, hogy ha netán elekadunk, vagy lerobbanunk: tegyünk be pár pokrócot, meleg ruházatot, esetleg néhány praktikus kézmelegítőt, termoszban forró teát, vizet, gyümölcsöt és egy pár szelet csokit!