Három a cseh igazság? Még egy SUV a Skodától!
Már rajzokon a Skoda harmadik SUV modellje
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Csak félig örülhetünk a Skoda harmadik, a Kodiaq és a Karoq után érkező SUV-jának, ez ugyanis Kína számára készült, Pekingben debütál.
A Skoda új SUV-ja jövő héten Pekingben debütál
Jövő héten, a Pekingi Autószalonon fog bemutatkozni a Skoda harmadik mai SUV-ja, ami a Kodiaq és a Karoq szériákkal ellentétben kizárólag Kína számára készült - az első rajzok alapján egyébként alig különbözik a nemrégiben tesztelt Karoqtól. Pedig a Skoda egyébként eddigi SUV-jait sem zárta el Kínától, sőt, az ottani SUV-piac 30 százalékát tudhatja magáénak a cseh gyártó, ami nagyon komoly szám. Tavaly egyébként 325 ezer autót értékesített a Skoda Kínában, ami a márka eladásainak negyedét jelenti (!). Kevéssé meglepő módon a tavalyi rekordév volt a csehek számára Kínában, ami egyik legújabb piacuk, hiszen 2007 óta vannak ott jelen.
A rajzok alapján a műszerfal formavilága is nagyon közel áll a Karoqéhoz
Ami pedig az új SUV-t illeti, mainstream, azaz fősodrású városi szabadidő-autónak mondják, amit kifejezetten a kínai igények szerint fejlesztettek. Formavilágával olyannyira a Skoda mai arculatát hozza, hogy tényleg egy Karoq-átiratnak tűnik csupán. A helyi igényeknek megfeleltetés alighanem az európainál egyszerűbb kivitelt jelent, ám az új modell specifikációjáról egyelőre ugyanúgy nincsenek információk, ahogyan nevéről sem. Egy hét múlva alighanem mindenre fény derül.
Hátulról is csupán egy átöltöztetett Karoqnak tűnik a Skoda új SUV-ja