Harminc éve futotta rekordjait a Mercedes-Benz 190 E

Bár már tavaly megemlékeztünk a harmincéves bébi Mercedesről, a kocsival 30 éve futott rekordok még ma is kivételesnek számítanak. 201 óra, 39 perc és 43 másodpercig tartott a száguldás, amelynek során rekordidő alatt tett meg egy autótípus 50 ezer kilométert, két további rekordot beállítva 25 ezer kilométeres, illetve 25 ezer mérföldes távon és kilenc továbbit kategóriáján (2000-3000 köbcenti közötti benzinmotoros személyautók) belül. Ez a próba volt az első bizonyíték arra, hogy a hengerenkénti négyszelepes motor tartóssága megfelel az elvárásoknak extrém körülmények között is. Nardó 12,6 kilométeres pályáján három teljesen azonos példányát kínozták a 190-es (W 201) sportos verziójának. A kocsi hivatalos bemutatója négy héttel később volt Frankfurtban, a teszten szereplő kísérleti autók technikájukat és külalakjukat tekintve majdnem teljesen megegyeztek a szériaverzióval. A tesztet kánikulában végezték, a nappali csúcshőmérséklet elérte a negyven fokot, az autóban ötven fok tombolt. Ennek ellenére, a kilencnapos folyamatos teszten óramű pontossággal dolgozott a 2,3 literes négyhengeres erőforrás, amely végig padlógázon, szinte végig 250 kilométer/órás csúcssebességen üzemelt (egészen pontosan 247,94 kilométer/óra volt az átlagsebesség). A motor főtengelye percenként hatezret forgott, a kocsi átlagfogyasztása 22 liter volt száz kilométerenként, ami csak elsőre tűnik soknak. A versenyzőknek, a csapatnak és a Mercedesnek nem volt ismeretlen a pálya, korábban 1976-ban, 1978-ban és 1979-ben C111-esekkel, dízel és benzines modellekkel tíz távolsági és két időrekordot is beállítottak.
A próbát teljesítő mindhárom 190 E Mercit rádióadókkal szerelték fel, így kaptak pontos és hiteles információkat a megtett kilométerekről, körökről, az átlagsebességről és az időeredményekről. A kocsikat különböző színű matricákkal különböztették meg egymástól a hitelesebb adatgyűjtés végett. A 190 E 2299 köbcentis, dupla vezérműtengelyes, 16 szelepes négyhengeresét a W123-as sorozattól kapta, módosított hengerfejjel: teljesítménye így 185 lóerőre nőtt (6200-as percenként fordulaton, 236 newtonméteres csúcsnyomatékkal 4500-as fordulaton), 0-100 kilométer/órás gyorsulása 7,5 másodpercet vett igénybe (1985-től 8,2 másodperc, katalizátorral 8,5 másodperc), csúcssebessége elérte a 230 kilométer/órát (1985-től 225 kilométer/óra, katalizátorral 220 kilométer/óra). Ezt a szériamotort egy kissé felpaprikázták a tesztre, hogy bírja a kiképzést, azaz a tartósan nagy sebességű használatot. A radiátor is megegyezett a bolti kocsiéval, azzal a különbséggel, hogy ezekben nem volt ventillátor, a nagy sebességű körözésekhez erre nem volt szükség, a menetszél rendesen lehűtötte a motort. Állítható hűtőtakarót használtak, hogy a hő ne szökjön el az éjszakai hűvösebb körökön. A rovarok ellen egy vékony ragasztófóliával védekeztek, amelyeket gyakran cseréltek a levegőbeömlő nyílásokon. Napközben a fényszórókat is letakarták. A kuplungszerkezet és az ötsebességes váltó is hétköznapi volt, ám a szervokormányt hagyományos, rásegítés nélkülire cserélték, mivel a pálya kialakítása miatt nem volt szükség könnyítésre, a körpályán a kocsi szinte végig "egyenesben" haladt. A fizikai tesztekkel egy időben a Mercedes-Benz berlini kutatóközpontja a nagytávolságú és extrém vezetés pszichológiáját is vizsgálta, folyamatosan figyelemmel kísérték a pilóták lelkiállapotát, a monotonitás és a nagy figyelem okozta stressz elviselését.
A Mercedes-Benz 190 E 2.3-16 modellt 1983 és 1988 között gyártották, 1982 és 1993 között a teljes gyártási ciklusban több mint 1,84 millió példány készült mindenféle motorral.