Harmadszor is Saharun
Saharun 2014 - magyar kalandtúra Afrikába
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idén már motorosok is részt vesznek rajta, az össztáv 5000 km, rajt Budapesten, a cél Monastir - harmadszor is útjára indul a Saharun sivatagi show.
Több mint 20 csapat indul, már motorosok is lesznek. Bal szélen Kőváryék Isuzu D-Max pickupja, jobbra az a SsangYong, amivel a szervezők mennek Tunéziába
Immáron harmadszor vág neki a Saharun kalandorokból álló mezőnye az Afrikába vezető útnak. Az eddigiekkel ellentétben idén már motorosok is csatlakoztak a futamhoz, igaz ők az asszisztenciának köszönhetően csak egy kontinenssel odébb pattannak nyeregbe. A cél továbbra is Tunézia, mivel "csupán kétnapnyi autózásra van a Szahara" Afrikának ebben a legeurópaibb országában.
Rajt március 13-án csütörtök 9 órakor a Lurdy Ház parkolójából. A résztvevők két hét alatt 5000 km-t tesznek meg a Budapestről induló navigációs versenyen és túrán. Az európai szakasz első napja Maranellóig tart, így a kalandorok várhatóan ferraris programokat választanak, a versenyzők ezzel szemben csodálatos toszkán tájakon navigálnak a kompig. Az egynapos hajóút után a csapatok nekiindulnak a hátralévő 600 kilométernek, hogy mihamarább elérjék a sivatagot. Az ezt követő hat nap a dűnékről, a homoksivatagról és a piste-ekről szól, melyben két nomád éjszaka is lesz.
Kőváry szerint átformálja az embert a sivatag. Pótkereket, pár alkatrészt, tartalék üzemanyagot nyilván visznek, de azért eléggé magukra vannak utalva a Szaharában. A Saharun nem tereprali-, hanem tájékozódási verseny kőkemény feladatokkal és akár olyan napi szakaszokkal, amik bár csak 50-60 km-esek, de előfordulhat, hogy egyeseknek a 12 órás limitidő is kevés lehet...
A Saharun először látogat majd el a Grand Erg Oriental óriási dűnerendszereiben fekvő Le Lac nevű füves oázisba, melyet egy gőzölgő hőforrás táplál. A termálfürdőzés örömei után pedig apróköves sivatag és hegyi oázisok várják majd a futam indulóit. Tíz embert próbáló etap után a cél, illetve az eredményhirdetés a turisták által is sokszor látogatott tengerparti Monastirban lesz, ahonnan a tapasztalatok alapján többnyire együtt halad vissza a mezőny a Budapestre.
Ezúttal dupla importőri támogatást is kapott a futam: a Saharun főtámogatója a Wallis Automotive Europe, az Isuzu D-Max és a SsangYong magyarországi képviselete. A D-Max pickuppal újfent a Kőváry Barna-Perepatics Richárd duó indul, míg a szervezők a Ssangyong Rextont választották útitársként. Mindkét autó gyári, átalakítás nélküli, az Isuzu bütykös terepgumikkal szerelt, a SsangYong sima téli abroncsokon fut.
Ha minden igaz, a túra végeztével ezt az autót majd mi is kipróbálhatjuk, kíváncsian várjuk, milyen állapotban lesz a részint homokos 5000 km után
A sebesség helyett a tájékozódásról, ügyességről és kiadós kirándulásról szóló ralit itt lehet nyomon követni, alább pedig egy olyan látványos videó látható, amit a szervezők a januári pályaíráson forgattak.